A kérdés egyrészt tájékozatlanságot sugall – hiszen még a kommunizmus idején is évente 16 osztály (majd’ ötszáz diák) végzett az engedélyezett egyházi középiskolákban, ami nagyságrendekkel több, mint az egyház saját utánpótlása –, másrészt mélységesen igazságtalan. A magyarországi tanító rendek ugyanis évszázadok óta az egyik fő feladatuknak a „kiművelt emberfők sokaságának” megteremtését tekintik

Miután II. József, a kalapos király feloszlatta a szerzetesrendeket, I. Ferenc császár azzal a feltétellel engedélyezte újra a bencés rendet, hogy a Szent Benedektől származó „Ora et labora” („Imádkozzál és dolgozzál!”) parancs mellett, avagy annak gyakorlati megjelenítéseként vegyék ki részüket a közoktatásból. („Docete”, azaz: „Tanítsatok!” – olvasható a pannonhalmi torony Ferenc császárt is ábrázoló homlokzati mozaikján.) Innentől számíthatjuk, hogy a magyarországi bencés rend fokozatosan meghatározó szerepre tett szert az oktatásban. A bencések a 18. század első felében az ország 61 katolikus gimnáziumából hetet, a nyolc négyosztályos, ún. kisgimnázium közül egyet és az öt királyi akadémia közül kettőt működtettek. Nagyszombat, Pozsony, Sopron, Kőszeg, Győr (1802-től folyamatosan), Komárom, Esztergom és Pápa – mind a bencés gimnáziumi oktatás színhelye. Jedlik Ányos, Rómer Flóris vagy Czuczor Gergely egyaránt bencés tanár volt, Deák Ferenc, Batthyány Lajos (a későbbi vértanú miniszterelnök), Reguly Antal, Xantus János pedig bencés diák.

Fotó: Wachsler Tamás
A mindennapi, hajnali zsolozsma a bazilikában, jobb szélen Várszegi Asztrik főapát

A rend nyitottságát kiválóan bizonyítja, hogy akkoriban például a pápai bencés gimnázium diákjainak több mint harmadát az izraelita felekezethez tartozók tették ki (ami azután technikai problémát is okozott a szombati tanítási napokon). Ez önmagában is nagyszerűen mutatja, hogy a középiskolák működtetése nem a rend, hanem az ország érdekét szolgálta. Az iskolák megbecsültségét bizonyítja, hogy számos település (pl. Gyula, Szekszárd, Szabadka, Kiskunfélegyháza, Zenta és Újpest) kérte, a bencések nyissanak náluk is iskolát — e kéréseknek azonban a rend létszámproblémák miatt nem tudott eleget tenni. Trianon után a komáromi bencés gimnázium maradt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű középiskolája.

Fotó: Wachsler Tamás
Felejtsük el a „Rózsa neve” sivár szerzetesi celláit! A bencések mindig haladtak a korral, bár ma is szívesebben forgatják a könyveket, mint az internetes keresőket. Ambrus atya (a szerző volt osztályfőnöke), aki egyébként informatikával is foglalkozik

Nehéz indulás

Pannonhalmán egészen 1920-ig nem működött nyilvános középiskola, bár a rendbe felvételüket kérő növendékek számára már 1852-ben megszervezték a gimnáziumi 7. és 8. osztályt. A mai Pannonhalmi Bencés Gimnázium jogfolytonosan 1943-tól működik, amikor a Teleki Pál korábbi kez­deményezésére megépült, modern épületrészben speciális tantervű olasz gimnázium nyílt. A II. világháború, a front átvonulása idején Pannonhalma nagyobb szerencsével járt, mint a bencés rend központja, a montecassinói apátság, ugyanis azt az amerikai bombázók porig rombolták: azt gondolták, hogy német erősségként szolgál. (Ironikus módon csak ezt követően, már a romokat szállták meg német ejtőernyősök.) A front gyakorlatilag „menetből” haladt át a környéken. A szerzetesek Kelemen Krizosztom főapát vezetésével, a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt nemcsak kórházat üzemeltettek a monostorban (amire a tetőre festett óriási vöröskereszt figyelmeztette a bombázók pilótáit), de tevékeny részt vállaltak az üldözöttek mentésében is. A hegy Noé bárkájaként bújtatta mindazokat, akiknek menedékre volt szüksége: katonaszökevényeket, zsidókat, kommunistákat.

Fotó: Wachsler Tamás
A Bazilika tetőtere – Az ötvenes években mindent megpróbált az ÁVH a monostor bemikrofonozására; volt, hogy a szentmise alatt a padlások labirintusában bolyongva próbáltak felülről hozzáférni a szobákhoz

Utóbbiak azonban nem igazán bizonyultak hálásnak. Már a kommunista hatalomátvételt megelőzően megkezdődött a magyarországi bencés rend ezeréves történetének legnehezebb időszaka. Az 1945-ös földreform 60 000 hold földtől fosztotta meg őket. És mivel a bencések tevékenysége ekkor már az iskolák köré szerveződött, a birtokok elvétele éppen az oktatás anyagi alapját szüntette meg… 1948. június 16-án aztán egyetlen tollvonással államosították az ország összes egyházi fenntartású oktatási intézményét: 6505 általános iskola, 113 gimnázium és 98 tanítóképző került állami kézbe. Érdekes helyzet alakult ki ezzel Pannonhalmán. A szerzetesrendek (ekkor még) megmaradtak, de a főapátsággal szervesen összenőtt, összeépült középiskolát leválasztották. Az összekötő folyosókat elfalazták, az egyetlen hittanár az udvaron és a főkapun át közelíthette meg a gimnázium épületét. Az államosításkor itt tanuló diákokat szétszórták, rájuk a rend története, mint az „örökké hatodik osztály”-ra emlékezik.

Szűk évtizedek

A legnagyobb csapás azonban még hátravolt. 1950 derekára a kiépülő pártállam az egyházakat és a „reakció élcsapatát”, a szerzetesrendeket vette célba. Több látványos kirakatper után az államvédelmi szervek a jogszerűségnek már a látszatával sem foglalkoztak. Ezrével tartóztatták le a szerzeteseket, volt olyan, hogy egyetlen éjszaka több mint kétezer embert internáltak a férfi és női szerzetesrendek tagjai közül. A katolikus egyház vezetőit azzal zsarolták, hogy ha nem adják be derekukat, valamennyi szerzetest Szibériába szállítják. Az egyház megtört, és 1950 szeptemberében aláírta a magyarországi szerzetesség (és az egész egyház) jövőjét évtizedekre meghatározó megállapodást. Ennek keretében három férfi (bencések, ferencesek és piaristák) és egy női (szegény iskolanővérek) szerzetesrend maradhatott fenn, mindegyik két-két középiskolát működtethetett.

Fotó: Wachsler Tamás
A gimnáziumban civilek és szerzetesek egyaránt tanítanak. A képen Barcza István igazgatóhelyettes

Szöveg és fotó: Wachsler Tamás