Magyarország sosem tartozott a jó minőségű szenekkel gazdagon ellátott országok közé. Igazán kiváló karbonkorú feketekőszenünk nincs, a mecseki fiatalabb változat mellett ma döntően a földtörténetileg igencsak friss, jóval gyengébb fűtőértékű (alacsonyabb szénültségi fokú, helyenként „tűzoltószénnek”, vagy „bükkaljai virágföldnek” csúfolt), de nagy tömegben rendelkezésre álló lignittel számolhatunk. Az egykor mind készleteiben, mind kitermelésében legnagyobb jelentőségű, bár erősen eltérő minőségű (szénültségben az előbbi két szénféleség közé helyezendő) barnaszeneink kitermelhető mennyisége az elmúlt hatvan év – túlzottan is intenzív – bányászata következtében erősen megcsappant.
A gazdasági átalakulással a szénbányák többségét felhagyták, s a hírek szerint a hazai mélyművelésű szénbányászat utolsó fellegvárát, a Fejér megyei Pusztavám melletti márkushegyi bányaüzemet idén bezárhatják. Ennek ellenére – sokak szerint – helyi szinten mégis lehetne jelentősége a bányák művelésének.

AZ ERDÉLYI VENDÉGMUNKÁSOK ELBOCSÁTÁSA és a gazdasági válság okozta termeléscsökkenés miatt sok dolgozóban merült fel a kétely a bánya hosszú távú sorsát illetően

Felívelés

A 18. század közepétől kezdődő (1753, Brennbergbánya, 1768, Nógrádverőce, 1781,Vértessomló) hazai szénbányászat a reformkorban és a kiegyezés után kapott nagy lendületet. A századfordulón már a legtöbb ma ismert szénmedencénkben termeltek. A trianoni békediktátummal azonban a széntermelési kapacitás harmada a határokon túlra került...
Az 1946-ban államosított, majd az újonnan létrehozott szénbányákban az akkori gazdaságpolitikai elveknek (tervutasításos gazdálkodás, széncsaták, erőltetett nehézipari fejlesztések szinte kizárólag saját szénbázison) megfelelően nagy léptékű, extenzív fejlesztés következett be, így 1964-re már több mint 126 000 főt foglalkoztatott a hazai szénbányászat. Ugyanakkor ebben az évben másik „csúcs” is született: 31,5 millió tonna szenet termeltek ki, a mélyművelésű szénbányászat akkori 126 bányája (1949-ben még csak 36 volt belőlük) ennek 93%-át adta!

HÚSZ ÉVE MÉG 140 EZER EMBER ÉLT KÖZVETLENÜL — vagy közvetve — a bányászatból Magyarországon. Márkushegyen tavaly még 1300-an dolgoztak

Hanyatlás

Ezután azonban – bár az ország energiaigénye tovább növekedett – a szénhidrogének előretörésével elkezdett csökkenni a szénféleségek szerepe. Az első bányabezárások is ekkor történtek, elsősorban a gazdaságtalan, kedvezőtlen természeti adottságú, nehezen fejleszthető (például nógrádi) szénbányákban. 1975-ben már csak 54 mélyműveléses bánya működött, és a szénbányászatban is „csak” 56 ezren dolgoztak.
Az olajárrobbanásokra adott – megkérdőjelezhető sikerű – magyar válaszok egyike volt az ún. Eocénprogram, amelynek új, mélyművelésű barnakőszénbányái (Lencsehegy II., Nagyegyháza, Mány, Márkushegy) az 1980-as évek elején-közepén kezdtek termelni. Ennek ellenére jól megfigyelhető, hogy a nagy kapacitású külfejtéses (főleg lignit-) bányák megnyitásával és növekvő termelésével a mélyművelésű bányászat folyamatosan vesztett súlyából, 1985-ben az összes széntermelésnek (24 millió tonna) már csak kevesebb mint kétharmadát adták a mélyművelésű aknák (2000-ben pedig a harmadát...).
Az 1980-as évek második felében, majd a rendszerváltozás után is újabb bányabezárások sora következett (Tatabányán 1987-ben zárták be például az utolsó, XII/A aknát, illetve 1989-ben a szinte új nagyegyházi üzemet).
A megmaradt, leggazdaságosabban működtethető, viszonylag jól felszerelt bányaüzemeket az 1990-es évek első felében átszervezték, illetve egy-egy erőművállalathoz kapcsolták őket. A márkushegyi bánya, az oroszlányi XX-as akna, a dobai külfejtés és a Mányi I/A üzem 1994-ben a Vértesi Erőmű Részvénytársasághoz került, az integrált vállalatok nagy része azonban 1995-ben privatizálva külföldi tulajdonban folytatta a termelést.

A 40 EMBER BEFOGADÁSÁRA KÉPES, ÚN. „KÉTDOBOGÓS” KAS 30 másodperc alatt ér le a 340 méteres mélységbe, percek alatt töltve meg a bányát több száz dolgozóval

Szöveg: Ballabás Gábor
Kép: Ancsin Gábor

A teljes cikket A Földgömb 2010/8-as számában olvashatja!