Mons Sacer – A tanító bencések
„Pap akarsz lenni?” – Biztosan még most is minden, egyházi iskolában tanuló diák megkapja ezt az obligát buta kérdést, pedig ma már közel sem annyira „egzotikus” dolog egyházi fenntartású középiskolába járni, mint a rendszerváltás előtt.
A kérdés egyrészt tájékozatlanságot sugall – hiszen még a kommunizmus idején is évente 16 osztály (majd’ ötszáz diák) végzett az engedélyezett egyházi középiskolákban, ami nagyságrendekkel több, mint az egyház saját utánpótlása –, másrészt mélységesen igazságtalan. A magyarországi tanító rendek ugyanis évszázadok óta az egyik fő feladatuknak a „kiművelt emberfők sokaságának” megteremtését tekintik
Miután II. József, a kalapos király feloszlatta a szerzetesrendeket, I. Ferenc császár azzal a feltétellel engedélyezte újra a bencés rendet, hogy a Szent Benedektől származó „Ora et labora” („Imádkozzál és dolgozzál!”) parancs mellett, avagy annak gyakorlati megjelenítéseként vegyék ki részüket a közoktatásból. („Docete”, azaz: „Tanítsatok!” – olvasható a pannonhalmi torony Ferenc császárt is ábrázoló homlokzati mozaikján.) Innentől számíthatjuk, hogy a magyarországi bencés rend fokozatosan meghatározó szerepre tett szert az oktatásban. A bencések a 18. század első felében az ország 61 katolikus gimnáziumából hetet, a nyolc négyosztályos, ún. kisgimnázium közül egyet és az öt királyi akadémia közül kettőt működtettek. Nagyszombat, Pozsony, Sopron, Kőszeg, Győr (1802-től folyamatosan), Komárom, Esztergom és Pápa – mind a bencés gimnáziumi oktatás színhelye. Jedlik Ányos, Rómer Flóris vagy Czuczor Gergely egyaránt bencés tanár volt, Deák Ferenc, Batthyány Lajos (a későbbi vértanú miniszterelnök), Reguly Antal, Xantus János pedig bencés diák.
A rend nyitottságát kiválóan bizonyítja, hogy akkoriban például a pápai bencés gimnázium diákjainak több mint harmadát az izraelita felekezethez tartozók tették ki (ami azután technikai problémát is okozott a szombati tanítási napokon). Ez önmagában is nagyszerűen mutatja, hogy a középiskolák működtetése nem a rend, hanem az ország érdekét szolgálta. Az iskolák megbecsültségét bizonyítja, hogy számos település (pl. Gyula, Szekszárd, Szabadka, Kiskunfélegyháza, Zenta és Újpest) kérte, a bencések nyissanak náluk is iskolát — e kéréseknek azonban a rend létszámproblémák miatt nem tudott eleget tenni. Trianon után a komáromi bencés gimnázium maradt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű középiskolája.
Nehéz indulás
Pannonhalmán egészen 1920-ig nem működött nyilvános középiskola, bár a rendbe felvételüket kérő növendékek számára már 1852-ben megszervezték a gimnáziumi 7. és 8. osztályt. A mai Pannonhalmi Bencés Gimnázium jogfolytonosan 1943-tól működik, amikor a Teleki Pál korábbi kezdeményezésére megépült, modern épületrészben speciális tantervű olasz gimnázium nyílt. A II. világháború, a front átvonulása idején Pannonhalma nagyobb szerencsével járt, mint a bencés rend központja, a montecassinói apátság, ugyanis azt az amerikai bombázók porig rombolták: azt gondolták, hogy német erősségként szolgál. (Ironikus módon csak ezt követően, már a romokat szállták meg német ejtőernyősök.) A front gyakorlatilag „menetből” haladt át a környéken. A szerzetesek Kelemen Krizosztom főapát vezetésével, a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt nemcsak kórházat üzemeltettek a monostorban (amire a tetőre festett óriási vöröskereszt figyelmeztette a bombázók pilótáit), de tevékeny részt vállaltak az üldözöttek mentésében is. A hegy Noé bárkájaként bújtatta mindazokat, akiknek menedékre volt szüksége: katonaszökevényeket, zsidókat, kommunistákat.
Utóbbiak azonban nem igazán bizonyultak hálásnak. Már a kommunista hatalomátvételt megelőzően megkezdődött a magyarországi bencés rend ezeréves történetének legnehezebb időszaka. Az 1945-ös földreform 60 000 hold földtől fosztotta meg őket. És mivel a bencések tevékenysége ekkor már az iskolák köré szerveződött, a birtokok elvétele éppen az oktatás anyagi alapját szüntette meg… 1948. június 16-án aztán egyetlen tollvonással államosították az ország összes egyházi fenntartású oktatási intézményét: 6505 általános iskola, 113 gimnázium és 98 tanítóképző került állami kézbe. Érdekes helyzet alakult ki ezzel Pannonhalmán. A szerzetesrendek (ekkor még) megmaradtak, de a főapátsággal szervesen összenőtt, összeépült középiskolát leválasztották. Az összekötő folyosókat elfalazták, az egyetlen hittanár az udvaron és a főkapun át közelíthette meg a gimnázium épületét. Az államosításkor itt tanuló diákokat szétszórták, rájuk a rend története, mint az „örökké hatodik osztály”-ra emlékezik.
Szűk évtizedek
A legnagyobb csapás azonban még hátravolt. 1950 derekára a kiépülő pártállam az egyházakat és a „reakció élcsapatát”, a szerzetesrendeket vette célba. Több látványos kirakatper után az államvédelmi szervek a jogszerűségnek már a látszatával sem foglalkoztak. Ezrével tartóztatták le a szerzeteseket, volt olyan, hogy egyetlen éjszaka több mint kétezer embert internáltak a férfi és női szerzetesrendek tagjai közül. A katolikus egyház vezetőit azzal zsarolták, hogy ha nem adják be derekukat, valamennyi szerzetest Szibériába szállítják. Az egyház megtört, és 1950 szeptemberében aláírta a magyarországi szerzetesség (és az egész egyház) jövőjét évtizedekre meghatározó megállapodást. Ennek keretében három férfi (bencések, ferencesek és piaristák) és egy női (szegény iskolanővérek) szerzetesrend maradhatott fenn, mindegyik két-két középiskolát működtethetett.
Szöveg és fotó: Wachsler Tamás
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
