„Egy álmot kutattam, melyet már ezrek megálmodtak előttem. Egy elveszett horizontról álmodtam. Éreztem, hogy valahol létezik egy utolsó földdarab, mely még érintetlen és kortalan, melyet a világ még nem fedezett fel.” (Michel Peissel)



Pár éve egy katmandui könyvesboltban nézelődtem. Ekkor leltem rá Michel Peissel francia utazó, etnológus könyvére. Beleolvastam, és alig tudtam letenni. Volt időm rá bőven, mivel odakinn folyamatosan ömlött az eső. Ez a találkozás volt utazásunk kezdete abba a királyságba, amit Ame Pal nyugat-tibeti buddhista harcos alapított 1380-ban, de tibeti és ladakhi krónikák már a 7. századtól Lo földjeként említenek

Gumicsizmám talpa nyöszörög a hullámosra fagyott jégrétegen. Mellette a víz dühödt morajlása és a szánkóink talpából kiálló szögek jég-selymet sértő karcolása zajong... Szombat reggel nyugodtan ültem a pizsamámban, amikor megcsörrent a telefonom. Irimiás Balázs, a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumi elnöke volt az. – Figyelj, Panni! Sonam hívott, hogy kijön a hegyek közül Lehbe, és mehetnétek a télen befagyott Zanszkár-folyón. – Oké, mikor? – Hát, úgy 3 nap múlva. Kedden már a repülőn ültem... Azt mondják, hogy a spontán kialakult programoknak van a legjobb vége. Január közepén, –16 °C-ban, egy 20 kilós hátizsákkal a hátamon, a befagyott folyón sétálva ezt még nem feltétlenül éreztem át, de el kell ismernem, hogy erősebb és boldogabb ember lettem, miután hazajöttem...

A globalizáció a világ legeldugottabb területein is jelen van valamilyen formában: így kerül Rihanna-poszter a zárt mongóliai közösségek kunyhójának falára, és az eltűnő kultúrák száma is egyre nő. A folyamatot tovább erősítheti a központosított homogenizáló tevékenység, mely sokakat kényszerít a hagyományos életvitel feladására. Számos példát látunk szerte Ázsiában és Afrikában is nomád közösségek letelepítésére, anyanyelvük használatának korlátozására vagy épp a vallásgyakorlás tiltására. Larung Gar kivétel. Volt...

Kis-Tibet, vagyis Ladakh az érdeklődők többsége számára leginkább a Száraz-Himalája hegycsúcsainak szürke-barna háttere előtt lengő, színes imazászlók és vörös ruhás szerzetesek képét idézi fel

„Figyelj, erre a szitura tanulj be egy imát, vagy egy mantrát, vagy akármit, minden­­­-esetre ne arra számíts, hogy téged majd megmentenek. Nem leszünk nyolcezer méteren, messze nem, de ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni mindenkire

A monszunesőzések minden nyáron egész Dél-Ázsián végigsöpörnek. Több százmillió ember élete függ a víztől és az öntözés teljesítőképességétől, így Indiában a monszunt áldásnak tekintik. Sajnos azonban az utóbbi időben egyre gyakrabban túlcsorduló bőségben érkezik az égi támogatás, pusztító árvizeket előidézve a Hindusztáni-alföldön, és földcsuszamlásokkal sújtja a Himalája vonulatai között élőket

Kőrösi Csoma Sándor a mai napig az egyik legszerényebb, legkevésbé megosztó, legkevesebb indulattal, ugyanakkor a legnagyobb megszállottsággal kutatott és rajongott figurája lenne a „Világraszóló Magyarok Klubjának” — ha lenne ilyen társaság.
A Csoma Szobája Alapítvány nagy feladatot tűzött ki magának: amellett, hogy tudományos igénnyel próbálja feltárni a nagy utazó életének himalájai nyomait, az elmúlt öt évben zanglai lakhelyének műemléki helyreállítására szervezett mentőakciójával folyamatosan hozzájárul a Zanglai Királyi Palota megújulásához, ahol Csoma feltételezett szobácskája található.

Vendégünk Irimiás Balázs a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítvány nem csak Kőrösi emlékének ápolását, de vélt lakóhelyének felújítását is felvállalta. Önkéntesek segítségével ma már a zanglai gyerekek oktatását segítő solár iskolák felépítését támogatják pénzzel és munkával.

Szilveszteri műsorunkban válogatást készítettünk a legérdekesebb műsoraink legizgalmasabb gondolataiból. Kirschner Péter Paharganjról, Happ Gergely a Via Ferrátákról, Lantai-Csont Gergely Madagaszkárról, Nagy Balázs a Himalája átkelésről, Kundermann Balázs a Thai főváros Bangkok titkairól, Mari László pedig a gejzírekről mesél.

Kőrösi Csoma Sándor valószínűleg az első magyar extrém trekkerek egyike. Ladakh fővárosából, Lehből déli irányba tartva Zanglába igyekezett, három himalájai hegyláncot keresztezve, korlátozott ellátással, alig járt terepen, hosszú távon.