KELET-AFRIKAI VADLES
A „Kenya expressz” nyomában
Nagy az ív, amely a tudományos igényességet sem nélkülöző afrikai vadászexpedícióktól a mai, az igazolhatóság határát súroló vadkilövő-kedvtelésig vezetett. Hogyan vált a szabadidő eltöltésének egykor népszerű formájából, világutazók és kalandorok önkifejezésének eszközéből mára korszerűtlen, „bűnös cselekedet”?
Többek között e kérdésre keresünk válaszokat, néhány rendkívüli személyiségen keresztül betekintést nyerve egy különleges világba.
Végtelen föld
– így nevezik a maszájok, Kelet-Afrika egyik őslakos népe a Kenya és Tanzánia találkozásánál húzódó hatalmas szavannavidéket. A nyelvükön Serengetinek hívott, egykori életterük ma már egyet jelent a két ország határán elterülő, híres nemzeti parkkal. Jóllehet az 1980-as években a látogatószám még alig érte el az évi 10 ezret, napjainkban évente már több mint 100 ezer turista érkezik szafarizni, jól jövedelmező iparágat jelentve az érintett államoknak.
Tekintsük át azt a hosszú utat, amely elvezetett a térség mai állapotáig és induljunk el a klasszikus vadászexpedíciók helyszínére!
A Kenya-hegytől a Kilimandzsáróig húzódó régió valaha az őslakosok tulajdonát képezte. A Maszájföldnek is nevezett területen a törzs egyes csoportjai folyamatos vándorolással biztosítottak jó legelőt állataiknak, életüket legelőváltó gazdálkodás szerint rendezték be. A népek közötti kezdeti feszültségeket, törzsi átrendeződéseket követően a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó földhasználati rendszer alakult ki. Évszázadokon át jól működött az életterek időszakos megosztása, az angol gyarmatosítók megjelenése azonban alapjaiban rendezte át a beágyazott társadalmi struktúrát és a földek tulajdoni helyzetét. A 19. század elején új fejezet nyílt Kelet-Afrika történelmében.
A Brit-szigetekről vagy a szintén gyarmati sorban lévő Indiából átköltözött telepesek – a busás haszonnal kecsegtető kereskedelmi lehetőségek mellett – a kor egyik közkedvelt, osztályalapon státusszimbólumnak is számító szabadidős tevékenységének egyedi terepét látták az angol tulajdonúvá lett szavannákon. Az őslakosok egykori legelői angol farmokká vagy vadászcélú állami rezervátumokká váltak, ahová évente százával érkeztek a nyugati világ nagyvadlövői. Jól jövedelmező üzletággá vált a kelet-afrikai vadászat. A növekvő igényeket széleskörűen kiszolgáló ügynökségek jöttek létre, amelyek a white hunterek, a vadont jól ismerő, európai gyökerű expedícióvezetők közreműködésével szerveztek vadkalandokat. A ,,fehér vadász” vezetők által használt big five game kifejezés az öt legnehezebben elejthető, különösen veszélyes nagyvadat jelölte: az oroszlán, a leopárd, a kafferbivaly az elefánt és az orrszarvú mind megtalálható itt, egy helyen. Trófeáik begyűjtése igazi dicsőségnek számított, szemben akár a szintén nagy testű és igen veszélyes vízilóval, vagy éppen a zsiráffal.
,,Jó mulatság, férfimunka” – mondhatták volna az ide látogató európai vadászok a kor szellemében, hiszen a nemes vadak becserkészése gyakran egész szezonon át tartó, kifejezetten veszélyes, embert próbáló kaland volt, s az itt szerzett trófeák egyöntetű csodálatot vívtak ki az otthoni közönségből. Másként viszonyultak azonban e teljesítményekhez a jómódú idegeneket kiszolgáló őslakosok, akiknek élete néhány év leforgása alatt gyökeres fordulatot vett. A szavannát egykor uraló maszájok, kambák vagy éppen luók idővel a telepesek napszámosaivá süllyedtek, a vadászexpedíciók nyomkeresőivé, hordáraivá váltak.
Furor Africanus
Az „afrikai őrület” tántoríthatatlanul ragadott magával sokakat. A csupán otthonokat díszítő preparátumokra vágyó vadászokon kívül tudományos társulatok, kutatók és elhivatott gyűjtők fordultak Kelet-Afrika felé. A századfordulóra egyre többen fedezték fel – újra vagy talán először – e vadakban páratlanul gazdag, alig háborgatott természetet, amely akkoriban még igen ritkán lakott, a mai népesség töredékével rendelkező vidék volt. Egymás után érkeztek az állatkereskedők, vadszakértők, kutatók. Mindnyájan azzal a fő céllal jöttek, hogy ismeretterjesztési és nem utolsósorban üzleti megfontolásból népesíthessék be országaik akkoriban létesülő állatkertjeit, és gyarapíthassák a múzeumi gyűjteményeket.
Ahhoz, hogy kerek képet kaphassunk a keletafrikai vadászat korai fejezetéről, a „nagy időkről”, a klasszikus vadász- és gyűjtőutakról, nem kikerülhető két, itthonról indult, de afrikai tevékenységéről híressé vált életmű...
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
