AZ ÜLLŐI – Úttalan úton, keresztül a városon
Az Üllői út magában foglalja Pest életének 300 éves történetét: hordozta/hordozza forgalmát, biztosítja éltető erejét a szekerektől a metróig és autópályáig, hol főszereplőként, hol mellékalakként. A legfontosabb tulajdonsága mégis az, hogy nem létezik; mégpedig a Kálvin tértől a városhatárig tartó egységes egészként biztosan nem. Megfoghatatlanul bomlik részeire, önmagukba forduló világokra. Az Üllői út elviseli, de nem szereti a ráépült világokat
Út az éléskamrába
Tizenöt és fél kilométer sivár, nyílegyenes út a Kálvin tér és a XVIII. kerületi Mednyánszky utca között. Tiszteletet parancsoló hosszával, nyílegyenes vonalvezetésével, határozott belvárosi kapujával akár Budapest jelképe is lehetne: íme, ilyen volt a 19. századi, tudatosan tervezett település, amikor az utcákat még vonalzóval lehetett meghúzni a városközponttól a mezők rengetegén át, a harmadik faluig is akár! De nem vált jelképpé, ahogy tengellyé sem, valójában még tiszteletet sem parancsol. Megmaradt 300 évnyi városfejlődés bús-bo rongós lenyomatának.
Egykor ezen az útvonalon kocsiztak be a középkori, fallal körülvett városba az Alföld mezőgazdasági terményei a Kecskeméti-kapun át – ma a Korona Szálló gyalogoshídja utal rá vitatható formanyelven – míg lovaikat a városfal alatt működő szénapiacon etették – amelyről nevét is kapta a tér, még Kálvin előtt.
A török uralom alatt a szinte teljesen elnéptelenedett város (Buda ostroma után alig 300 főt számlál) földrajzi adottságainak köszönhetően újraéled, lakossága 1720-ra megtízszereződik, és kezdi kinőni a városfal szabta területét. A mezőgazdasági kereskedőváros a 18. század végére 25 000 főt számlálva ténylegesen is lerombolja a városfalakat, összekapcsolva a falon kívüli vidéki és az azon belüli városi életet.
A város kinyújtózik délkeleti irányba: egy 1793as térképen már házak övezik az ős-Üllői út legbelső, a mai Nagykörútig terjedő vonalát, azon túl azonban a Fiumei út vonalában futó városárokig még szabályozatlan mezőgazdasági területeket keresztez, célja pedig Szolnok, ahogy akkori neve is jelzi. Az 1830-ban készült térkép azonban már Üllői útnak nevezi, és egészen a városárokig futtatja. Ez egyben a vámvonal is, ami a Baross tértől a Fiumei és Haller utcán keresztül a Dunáig tart. A várost ellátó százféle majorság és tanya egyéni útvonalainak gyűjtőpontja a mai Nagyvárad tér: a határon túl ugyanis a délkeleti síkság felé tekintve kitágul a látóhatár – nincs rendezőelv, párhuzamos ösvényekre, sugaras csapásokra esik szét a városi szabályozottság.
A lerombolt középkori városfalon (nyomvonala ma a Kiskörút) túlnyúló Pest új ruhája „lötyög” a városon: több területet ölel fel, mint amit be tud lakni. Az Alföldről beáramló energia nem elég ahhoz, hogy élettel töltse meg a teret, a nagyvonalúan meghúzott bekötőcsatorna, az Üllői út menti eklektikus bérházak hátsó utcáiban a telkek még sokáig üresen állnak – ld. a Pál utcai fiúk grundja –, a parcellák fejlesztőkre várnak, a Ludovikumból pedig még évtizedekig ellátni a Dunáig és a hajómalmokig. Ez az a pont, ahol a város délkeleti irányú terjeszkedése megtorpan, elveszíti lendületét: egészen az 1900-as évek elejéig – a Tisztviselőtelep parcellázásáig – a város nem lépi túl a városárok vonalát. Ekkorra Pest város lakossága már meghaladja a 200 000 főt, de ehhez a növekedéshez az Üllői útnak már vajmi kevés köze van…
Várostengelyek
A tengely összeköt, és vezet valahová. Napóleon Párizs egész városszövetét saját dicsőségének hirdetésére használta fel a Louvre és a Tuileriák kertjének tengelyére állított Diadalívével. Az 1806-ban emelt emlékmű a Champs-Élysées-n keresztül a királyi palotáig irányít, majd a 20. század városfejlesztése felveszi a hatalom tengelyének fonalát: az 1980-as években felépült a La Défence városnegyed üvegacél diadalíve, a városszövetbe égetett hatalmi tengely szimbolikus záróakkordja, amely a mai napig meghatározza a város szerkezetét. Hová vezet ezzel szemben az Üllői út? „A reptérre!” – vágjuk rá azonnal, így adva célt az útnak, végpontot a tengelynek. De ez csak illúzió. Az Üllői úton kifelé haladva, a Határ útnál a forgalmat és az érdeklődést is elszívja a város legkorábban megépült „elkerülője”, a Ferihegyi út. Az Üllői út pedig ismeretlenül, porosan, elhagyatva döcög tovább.
Persze azért igazi városi tengelyt Pesten is találunk! A Váci út észak felé tartva úgy éri el Újpestet, hogy szinte semmit sem veszít városias arculatából, tagoltságából, színes funkcióiból. Érthető: Újpest önálló város volt (már Babits is leírta fejlődésének dinamizmusát a Kártyavárban), a Váci út ekként két közeli város közé befeszülve már akkor „fejlesztési tengellyé” vált, amikor ez a jól hangzó urbanisztikai kifejezés még meg sem született. Az ipari forradalom idején a víz, a Felvidékről leúsztatott fa, a dorogi szénmedencéből érkező kőszén észak felé húzta el a város iparosodásának (és az iparhoz kapcsolódó lakóterületek) súlypontját. Szeszgyár, hajógyár, gépgyárak, vasöntödék, faipari gyárak, feldolgozóüzemek fűződtek rá.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
