SZARAJEVÓ – „emléktorlaszok”
2012 tele... Az itthoni hírekben többször is megjelenik, hogy a Balkán-félsziget fölött kavargó ciklonból folyamatos havazás zúdul a térségre, elsősorban a hegyvidéki területekre... Szarajevóban már több méter hó hullott, a városban akadozik az ellátás...
Amikor ifjú sportrajongóként kiderült számomra, hogy 1984. február 7-én, a XIV. téli olimpiai játékok alkalmával az akkori Jugoszlávia egyik nagyvárosában, Szarajevóban lobban fel a láng, egy pillanatra elgondolkodtam… Téli olimpia egy, a mentális térképemen inkább délszakinak tűnő vidéken? Ám, miután előkaptam egy atlaszt, kissé megnyugodtam. A várost körös-körül magas hegyek övezik… Tulajdonképpen nem is olyan elképzelhetetlen… Igaz, a szervezők még a megnyitó után is izgulhattak, mert a várva várt hóesés kissé „késett” (nem volt hó) – hogy aztán hirtelen napokig csak essen és essen, a várost szinte elzárva a külvilágtól, már-már a játékok lebonyolítását is veszélyeztetve!
Medence-helyzet
A város földrajzi fekvését böngészve már nem is tűnik olyan lehetetlennek a télisportok helyi felvirágoztatása e boszniai városban. Maga Szarajevó a város nevét viselő, nyugati irányban kiszélesedő medencében, mintegy 500 méteres magasságban fekszik. Ezen belül is a katlanban áramló Miljacka-patak völgyében, amely az országnak nevet adó, s a Duna vízgyűjtőjéhez tartozó Bosna folyóba ömlik. A város kelet felé több száz méter magasra kúszik a Trebevi-hegy települést keretező lejtőire. A környék vonulatai a Dinári-hegyvidék részei, és többségük csúcsa meghaladja az 1500 métert. Legmagasabbra a város közvetlen közelében magasodó Igman-hegytől déli irányban fekvő Bjelašnica-hegység emelkedik (2076 m). Ennek déli határában a nagyszerű szurdokot kivájó Rakitnica-patak már a Neretva, ezzel együtt az Adriai-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik.
Elszigeteltség felé tartó kulturális törésvonalak
A Balkán központi térségeiben a történelem korai szakaszában a hasonló medencék, valamint a folyóvölgyek szolgáltak igazán ideális letelepülőhelynek. Már a szlávok 5. századi balkáni előrenyomulása idején is ilyen helyeken alapították a jelen településhálózat sok városát. A mai Szarajevó közelében fekvő Vrhobosnáról mint keresztény szakrális helyről már a 13. századból is szólnak oklevelek.
Szarajevó az oszmánok hódításaival párhuzamosan a 15. századtól indul virágzásnak, és fejlődik a balkáni oszmán uralom egyik kulturálisan és stratégiailag is legfontosabb városává. Nem csoda, hogy mai lakosságának jelentős része is muszlim vallású muszlimán bosnyák!
A 19. században a balkáni kis népek nacionalizmusa már előszeretettel démonizálta önkifejezésének akkor legjelentősebbnek hitt ellenfelét, az oszmán hatalmat, minduntalan erőszakos, agresszív térítésről beszélve. Tény, hogy az Oszmán Birodalom európai részén, főként a mai Bosznia területén történt igazán komoly tömegeket érintő iszlám áttérés. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy közvetlenül az oszmánok megjelenése előtt a központi hatalom igen gyenge volt, s az ennek következményeként előállt bizonytalan és vészterhes politikai helyzetben sokaknak vonzó lehetett az erős, köz pontosított, ereje teljében lévő hódító birodalom, ahol ráadásul az iszlám követőinek felemelkedése később is egészen hihetetlen társadalmi változásokat eredményezett! Az átalakulások – és egyáltalán a fő események – pedig a hadi és kereskedelmi útvonalak által felfűzött, stratégiailag is jelentős településeken, igen gyakran a nagy medencékben összpontosultak. Az Oszmán Birodalomban a legfőbb társadalmi és egzisztenciális törésvonal a muszlim és nem muszlim hívők között húzódott.
Így nem csoda, hogy a helyi kis népek törekvéseinek és az ezt segítő nagyhatalmi politikának következtében a balkáni háborúk után a török adminisztráció kiszorul a térségből, és a muszlimok a földrajzi és társadalmi középpontból a perifériákra kerülnek.
Szarajevó a 19. század végén a Monarchia által elfoglalt térség fővárosa lesz. Az itteni muszlimok identitása először ekkor válik éles kérdéssé: a Monarchia vezetése megpróbálja gyengíteni és felszámolni az oszmán rendszertől eredeztethető muszlim kulturális azonosságtudatot. 1920-tól aztán az I. világháború után létrejött Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia részévé válik, lakóinak jelentős többsége, főként a történelmi városrészekben muszlimán bosnyák. A hatalmat kézben tartó szerb elit minden erővel igyekezett megtartani (országosan, általánosan is) a szerb vezető szerepet, így az általuk is beszélt délszláv nyelv egyik dialektusát beszélő muszlimok nem épp a hatalom kedvencei voltak.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
