SZÁDHUNAK LENNI… – egyszerű életmód, magas szintű gondolkodás
Hmm, milyen finom is ez! Valahogy ezzel az alaphanggal szemlélődik az ember Indiában. Ez a belső hang szólal meg, amikor beleharap a kemencében sült lepénybe, a rotiba, vagy elkezdi kanalazgatni a friss tejből készült, házilag oltott joghurtot, mit sem szólva az indiai konyha egyéb finomságairól. És ugyanez a belső hang viszi újra és újra Indiába az utazót. Ó, milyen finom is az a sok édes élmény, tanítás, amit az örökkön-örökké kíváncsiak hazahozhatnak onnan! India végtelen hosszúságú és határtalan békét adó üzenete az elbeszélő tollára kívánkozik…
Így történik ez emberemlékezet óta: az ősi India nagy szentjei — mint amilyen Vjásza, Suka, Valmiki és megszámlálhatatlanul sok hiteles képviselőik — nem voltak szűkmarkúak. Általuk születtek meg a világirodalom olyan kincsei, mint a Rámájana, Mahábhárata és a Bhágavata Purána. A tudásanyag végtelen, hiszen a Titkok titkáról beszélnek ők: hogyan legyünk elégedettek és boldogok, mivégre jöttünk a világra, kik is vagyunk valójában, merre tartunk, ki a Legfelsőbb, s hogy lehet hozzá eljutni? E szentek, vagy ahogyan Indiában nevezik őket, szádhuk felbecsülhetetlen tanítását visszhangozza évezredek óta a Himalája és a Gangesz.
És valóban, milyen édes is ez
Hol is lennék, ha nem Vrindávanban? Ó, Vrindávan, a mézédes Vrindávan, a szádhuk földi Paradicsoma! India őstörténetének egyik központi helyszíne. Itt cseperedett fel Krisna 5000 évvel ezelőtt. Az a Magasztos Krisna, aki elbeszélte a szent Bhagavadgítát, az élőlény hosszú-hosszú belső utazását segítő, örök érvényű útikönyvét, a hindu „Bibliát”. Csupán egy-egy verse optimistává teszi a legkiábrándultabbat is! Mint egyfajta varázspálca. A betokosodott, megoldhatatlannak tűnő problémákat, az emberi szívek gordiuszi csomóit akár egyetlen verse is feloldja. Ahogyan a szádhuk mondják: a tanítások varázserejét az élő tanítók tartják fenn. A guru kelti életre a tudást.
Vrindávannal kapcsolatban egyetlen nehézség létezik: elhagyni. Egy ilyen napon, amikor „ütött az órám”, búcsúzóul felkerestem néhány, számomra kedves templomot. A kicsi, meghitt, s kissé ütött-kopott templomokat szeretem. Ez a szerencsém, mert többnyire ilyenekből áll Vrindávan. Ahány ház, anynyi templom. Séta közben nem is annyira az épületekre kíváncsi az ember, hanem azokra a szent életű emberekre, akik életüket a Transzcendenssel való teljes átszellemülésre fordították. Velük pedig jobbára templomokban és a szent helyeken találkozhatunk. Madarat tollárról, embert barátjáról. Ha szent emberekkel társulok, egy napon talán magam is azzá válok… Az ő erejük abban rejlik, hogy a közönséges helyszíneket szent helyekké, az egyszerű embereket pedig szentekké varázsolják.
Búcsúsétámat a szent Jamuna folyón fejezem be. A nagy hőségben jól kimelegszem, és eszembe jut, milyen jó lenne picit még kortyolgatni Vrindávan nektárjából, s ehhez végső soron hozzátartozhat egy hatalmas agyagcsupornyi lasszi is, a finom rózsavizessáfrányos joghurtital. Hamar ott találom magam a Banke Bihári-templom közelében, ahol egész utcasoron kínálgatják portékáikat a lassziárusok. Van egy jól bevált helyem, s kísérletezgetős hangulatom híján újra felkeresem. Nagy sor kígyózik pultja előtt. Jó jel ez, visszaigazolás, hogy mégiscsak az én lasszisom a legjobb. Várok... várok, s a helyiek egyre csak sokasodnak, mind nagyobb Í a tömeg. Aztán egyszer csak elvesztem a türelmem. Mint amikor indiai forgalmi dugóba keveredik a nyugati ember: két perc után kipattan az autóból, mindenféle megoldást ajánl fel a sofőrnek, szaladgál, idegesen föl-alá járkál, miközben az indiai sofőr teljes nyugalommal ücsörög a volán mögött, és lelki krízisünket egy enyhe fejbiccentéssel elintézi. Így járok a lasszisnál is. Fogytán a türelmem. A laszsziárus pedig csak öntögeti, kevergeti, turmixolgatja, s locsolgatja rózsavizét a joghurtra. Ha sorra kerülnék, meg sem kéne szólalnom. Tudja, hogy hogyan szeretem. Nem kérek bele jeget, s a joghurt bőréből sem kérek a tetejére. A jég csapvízből készül, s jobb, ha kihagyja a magunkféle, pláne elutazás előtt. A joghurt bőre pedig nem más, mint a legyek egyik kedvenc tartózkodási helye. A sor pedig csak nem halad. Feladom, nem bírom tovább. Átmegyek a másik lasszishoz. Legyen hát! Ennyit mondok az ismeretlen árusnak: Se jég, se bőre! És biztonságból nyomatékosítom: Se jég, se bőre…
És már készül is a lasszim. Minden muzeális. A turmixgép s a belőle furcsa módon kilógó falapát hihetetlen szerkezet. Kicsit hasonlít a békebeli fogorvosi fúróhoz. A magyar hatóságok itt minden bizonnyal feladnák. Nem tudnának hozzászólni. A toldozott-foltozott elektromos vezeték majdnem belelóg a joghurtba. A kíváncsiskodó majmok, kutyák és malacok közül is ott téblábol néhány a pult előtt, lesve a számára kedvező pillanatot. És mégis milyen természetes ez az egész, feje tetejére állt világ. Megmagyarázhatatlan harmóniává rendeződik össze a nagy Káosz…
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
