McLeod Ganj, más nevén Felső-Dharamsala az Alacsony-Himalája déli részén, a Dhauladhar-hegyvonulat lejtőin, 2000 m-es magasságban húzódik.
Amikor Jawahartal Nehru, a független India első miniszterelnöke 1960-ban felajánlotta a helyszínt az emigráns tibeti kormány székhelyéül, még nem tudhatta, hogy a hely 2700 éves buddhista gyökerekkel rendelkezik. A Kangra-völgyben rengeteg feltáratlan régészeti lelőhely található, amelyek tanulmányozása sokat segítene a korai indiai buddhizmus megértésében. Hsuan Tsang kínai szerzetes ötven buddhista kolostort tartott nyilván a környéken 635-ben, aztán egy évszázaddal később kiszorult e vallás a völgyből.

Az új élet helyszínén. A tibetiek által működtetett teázó tetőteraszának egyetlen fedett, hátsó helyiségében szállásolták el ideiglenesen a nemrég érkezett tibeti nőt. Mindez egy menekült számára nagy segítség az új élet megkezdésekor, egy ismeretlen országban. A Dhauladhar-hegyvonulat látványa és a körpanoráma – ha épp nem egy felhőben vagyunk – a barátságos környezettel együtt valamelyest feledteti a rossz emlékeket

Fotó: Bognár Szilvia

A város Lord David McLeodról kapta nevét, aki a 19. század közepén Punjab kormányzója volt. Az 1905-ben történt földrengésig brit katonai állomáshelyként, majd adminisztrációs központként működött, s az élet csak a 60-as évektől pezsdült fel újra, amikor megérkezett a tibeti menekültáradat, ami azóta is tart. Jelenleg tizenhat buddhista kolostor működik vonzáskörzetében, lakossága kb. 11 ezer fő.

Vonzó helyszín

Az örökzöld hegyi erdők suttogása teszi még elevenebbé a Kangra-völgyet és környékét, ahová rendszeresen beszorulnak a monszunfelhők, ráborulva a településekre. Monszunidőszakban erősen lecsökken a látótávolság, miközben néha napokig tartó, hatalmas égi zuhany alatt közlekedhetünk az utcán. A felkészületlenebbeket a buddhista szerzetesek fogadják be terebélyes esernyőik alá.

Magaslati kikapcsolódás. A buddhista szerzetesek szívesen töltik együtt szabadidejüket valamelyik teázó teraszán

Fotó: Bognár Szilvia

Napsütéses időben tökéletes körpanorámát élvezhetünk a hegyek és a Kangra-völgy irányába, ezért is alakult ki a teraszorientált építkezés a meredek hegyoldalon fekvő városban. Az utcákon harmonikus nyugalom árad, amit csak a zöldségárusok bosszankodása zavar meg, amikor tetten érnek egy-egy tolvaj majmot, vagy járókelők próbálnak arrébb tessékelni az útból egy lomha tehenet. A lakosság túlnyomó része tibeti, akik kimondottan örömmel fogadják, ha utcai beszélgetéseikhez idegenek is csatlakoznak.
A Dharamsalába vezető kanyargós hegyi úton már felfelé érezhető valamiféle varázslat – sejthető, hogy nem szeretnénk majd elhamarkodottan távozni innen. A hátizsákos fiatalok többsége eleve hónapokra érkezik, de csak keveseknek sikerül tartani a tervezett tempót, sokan akár évekre is itt ragadnak. Legtöbben a dalai láma és az itt élő tibetiek miatt, valamint tanulási szándékkal érkeznek. Lehetőség van tibeti nyelvet, buddhista tanításokat, tradicionális tibeti zenét és táncot tanulni, vagy akár a jellegzetes ételek elkészítését megismerni… És akkor még nem is említettük a meditációs és jógaközpontokat.
Míg korábban csak a kalandvágyóbbak vágtak neki Delhiből a tízórás vonatútnak, majd Pathankotból a négy-öt órányi buszozásnak, ma már népszerű turistacélpont is a helyszín – főként, amióta a közelben repülőtér is van. Megtelnek a tetőteraszos teázók, éttermek és a mozi is, ahol eredetileg a bejáratnál kitűzött filmlistáról azt játszották este, amire napközben a legtöbben voksoltak.

Menekülés Indiába

A kínai uralom alatt álló Tibetből útra kelt menekültek 20. század közepi sorsa kezdetben rendkívül bizonytalanul alakult. A Kínával szemben álló, így a menekülteket szívesen befogadó indiai vezetésnek nem volt könnyű megfelelő helyet biztosítani a tibetiek számára, ahol könnyen alkalmazkodhatnak a klímához és még a megélhetésük is biztosított lehet. Dél-Indiába is kerültek szép számmal közülük, ott azonban a Tibeti-fennsíkhoz képest nyilvánvalóan gyökeresen eltérő körülményekkel kellett megküzdeniük. Új szerszámok, gépek, teljesen más növénykultúrák és szaktudásigény. Az érkezés utáni években így az elhelyezés és a megélhetés biztosítása volt az elsődleges szempont: sokan útépítéseken dolgoztak és a közelben felépített táborokban laktak. Hamarosan az egykori brit katonai fogolytáborok helyén is menekülttáborokat hoztak létre, miközben szőnyegszövő műhelyeket és papírüzemeket működtettek. – A nagyszüleim U-Tsangból, Tibet délnyugati részéből származnak, a határhoz közeli, nem túl népes faluból, ahonnant öt másik, rokonságunkhoz tartozó családdal együtt indultak el – ők a mai napig Indiában vannak. Az úton jelentős veszélyt jelentett a végtagok fagyása, nem volt megfelelő felszerelésük, ruházatuk. A tibetiek a mai napig jönnek át a hegyeken keresztül, azóta is megvannak ugyanazok a problémák, amiket csak nehezít, hogy a kínai hatóságok ellenőrzik ezeket az utakat. Attól függően, hogy végig gyalogosan közlekednek-e, vagy akad közben fuvar segítségül, a menekölőút majd’ egy hónapos – és még hosszabb, ha valaki éjszaka vág neki a határvidéknek.

A nyüzsgő Indiában egyre jobban megtalálják helyüket az ott élő tibeti menekültek, ám sokan tovább költöznek más országokba. Kis létszámuk miatt, területi szétszóródásuk veszélyeztetheti a nemzeti identitás megtartását

Fotó: Bognár Szilvia

A nagyszüleim először Nepálba érkeztek, akkoriban csak ott, valamint Bhutánban és Indiában fogadtak be tibeti menekülteket. Később Indiába mentek, először Darjeelingben telepedtek le, majd útépítésen dolgoztak a Manali környéki hegyekben. Olyan helyszíneken, ami meghaladta az indiai munkások fizikai képességeit. Orvosi ellátás nélkül, rendkívül veszélyes, sziklás terepen. Táborban éltek, a gyerekek kicsik voltak. Édesapám végig tudta járni az iskolát, majd az indiai katonaságnál szolgált – mesél családja meneküléstörténetéről a hazánkban élő Haraszti Dolma, aki a tibeti nemzeti identitás megóvására tette fel életét.