2013 február eleje. Féléves álmodozás és néhány hónapnyi előkészület után a törökországi Gaziantep repülőterén landolok. Reggel fogok egy taxit, és elindulok a határ menti Kilis településre, hogy életemben először egy háborús zónába lépjek. A határra nyitásra érkezem, csupa fura alak várja, hogy bebocsátást nyerjen a polgárháborús Szíriába
A határ török oldalán könnyen átjutva egyből egy furcsa világba csöppenek. Igaz, ekkor még ismeretlen az Iszlám Állam terrorszervezet, de kényelmetlenül érzem magam a sok gépfegyveres ember között, akik ráadásul gyanúsan méregetnek. Sokan azért lépik át itt a határt, hogy fegyvert ragadjanak valamelyik fél oldalán. Életem leghosszabb két óráját töltöm a két határ között, várva segítőmre, akivel előtte csak chaten beszéltem. Egy spanyol újságírótól kaptam az elérhetőségét, aki előtte több hónapot töltött Szíriában, maximálisan megbízott benne, így én is úgy döntöttem, rábízom az életemet a konfliktuszónában.
Most viszont a megadott számon mindig csak a „nem kapcsolható” szignál fogad. A számtalan sikertelen hívás után már azon gondolkodom, hogy visszamegyek a török oldalra. Már szedem a holmim, amikor egy kis romos autó az út porában farolva, lábamat súrolva áll meg előttem. Egy 160 centis, terepmintás ruhába öltözött, szakállas, jókedvű fiatalember ugrik ki, kezet rázunk, megölel. „Isten hozott Szírában” – mondja. Máris az Aleppóba vezető autóúton vagyunk, igaz, 100 dollár előre nem kalkulált sáp árán, amit a felkelő határőröknek kell fizetnem kvázi vízum címén. Ezt egy füzetből kitépett lapra nyomott pecsét igazolja, amit az útlevelembe hajtanak... Már a bombázások által elnyűtt terepen haladunk, vagy másfél óra az út a nagyvárosig. De addig legalább megismerkedem segítőmmel, Yoseffel és újdonsült feleségével, Ghadával. Épp két hete házasodtak össze az akkor már egy éve polgárháborús Aleppóban.
Yosef a háború előtt közgazdaságtant tanult, ám miután szétbombázták az egyetemét, ő is fegyvert fogott a felkelők oldalán. Egy olasz újságíró hatására – akivel még katonaként találkozott – lett belőle fixer, vagyis olyan segítő, aki háborús övezetekben, konfliktuszónákban segíti helyismeretével a külföldi újságírókat, fotóriportereket. Nyilván fizetség fejében.
Távolról már felsejlik Aleppó szegélye, amikor tompa puffanásokat észlelek az autó körül. Nem vagyok teljesen nyugodt, főleg, amikor Yosef észreveszi, és rá is kérdez, tudom-e, mi ez? „Sejtem…” – válaszolom. „Csak ijesztgetik az erre haladó autókat” – legyint, én pedig a harcedzett múltjával próbálom nyugtatni magam. És megint átfut az agyamon az oly sokat feltett kérdés: miért akarok ilyen kiolthatatlan szenvedéllyel és kíváncsisággal idejönni a saját költségemen, a napilapomnál szabadságot kérve, kvázi-szabadúszóként tudósítani egy távoli országba?!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
