Az ausztriai Tennengebirge hatalmas kiterjedésű karsztplatója több jegesbarlangot is magában rejt. Ezek nem mások, mint a karsztos oldás és erózió által formálódott, klasszikus karsztbarlangok, melyekben az elhelyezkedésüknek és huzatviszonyaiknak köszönhetően olyan speciális klíma alakult ki, ahol a jég felhalmozódásával sajátos és állandóan változó formakincs jött létre.

A legismertebb a Salzach völgyében megbújó, a világ legnagyobb jeges járatrendszereként számon tartott Eisriesenwelt. Nála szerényebb méretekkel, ám sok részletében még látványosabb jégalakzatokkal rendelkezik a 2321 méter magas Eiskogel csúcs alatt, eldugott kis bejárattal nyíló Eiskogelhöhle.

Fotó: Egri Csaba

Légkörzéssel vagy nélküle

A jegesbarlangoknak két alapvető típusát ismerjük: a statikus és a dinamikus jégkialakulást. A statikus jegesbarlangok általában egyszerű, zsákszerű járatok, ahol a téli időszakban behömpölygő hideg levegő megül a járatok alján, és mivel jóval nehezebb a nyári időszakban fölötte kialakuló meleg levegőnél, így onnan nem képes légkörzés útján (annak hiányában) kijutni. Ilyen típusú barlangokat szép számmal találunk a Kárpátokban vagy épp a Dinári-hegyvidéken is – elég csak a Bihar (pl. Eszkimó-jegesbarlang, Porcika-hóakna stb.) és a horvátországi Velebit jeges aknáira gondolni.

Az Eisriesenwelt viszont a dinamikus jegesbarlangok egyik legjellegzetesebb és leglátványosabb példája. A barlangrendszer egészére jellemzően járatai az 1641 méteren nyíló alsó bejárat és a 2000 méteres átlagos magasságban húzódó karsztplató között helyezkednek el. A közel 400 méternyi szintkülönbség miatt – az alsó bejárat és a felszínt elérő keskeny kőzetrepedések között – a kéményhatás következtében indul meg a levegő áramlása. A téli időszakban, amikor a felszínen jóval hidegebb van, mint a barlang belsejében, befelé húzó huzat alakul ki. Az alsó bejáraton beáramló, akár –20–(–30) °C-os levegő jelentős hűtő hatással van az alsó szakaszra, ahol nemcsak a barlang levegőjét, de magát a járatot alkotó kőzettömeget is jelentős mértékben áthűti.

Fotó: Egri Csaba
Fotó: Egri Csaba
Jéggel kitöltve – A jégmennyiség az éghajlat és az időjárás függvényében is változik. Így természetesen a formakincs is dinamikusan átalakul... Hosszabb távon általánosan jellemző, hogy a sokszor több tíz méter vastag jégtömeg alja a melegebb kőzetágy miatt olvad, míg a teteje a bejutó víz megfagyása révén hízik (Eiskogelhöhle)

Nyáron ugyan megfordul a légkörzés, és a plató térségéből beszippantott meleg levegő beáramlik a járatokba, de a barlang belseje felé haladva fokozatosan lehűl, így nem tud számottevő olvasztó hatást kifejteni.

Ennek az évente kétszeri, váltakozó irányú légáramlásnak következtében az alsó bejárat körüli részeken állandó, 0 °C körüli hőmérséklet alakul ki.

Ez a téli és nyári időszak közötti ellentétes légkörzés szinte valamennyi klasszikus karsztbarlangál megfigyelhető, de a jég kialakulásához vezető fontos tényezők még a bejárat tájolása, a járatok tengerszint feletti magassága közötti különbség, a járatrendszer hossza és természetesen a felszín klímaviszonyai is.

Fagyás, olvadás, barlangjárás

Az Eiskogelhöhle járataiban is hasonló viszonyok segítik a jég kialakulását, azzal a különbséggel, hogy itt egyes lefelé nyúló, zsákszerű oldalfolyosókban a statikus hatás is érvényesül. Mindkét esetben igaz viszont, hogy a jég kialakulása elsősorban a tavaszi időszakban történik, amikor a felszíni hóolvadás következtében a beszivárgó vizek elérik a barlang fagypont körüli termeit, és változatos formájú jégképződményeket hoznak létre. Éppen ezért valamennyi jegesbarlang a tavasz végi–nyár eleji időszakban mutatja legszebb arcát. A nyártól télig tartó időszakban a jég folyamatos, lassú olvadásának lehetünk tanúi, amihez az Eisriesenwelt esetében a látogatók által előidézett hőmérséklet-emelkedés is hozzájárul.

Fotó: Egri Csaba
Technikás helyek – A jég a barlangokban is kifejezetten csúszós... A vízjég ráadásul igen kemény is. A hágóvas jól tart, de egy jégcsákányt beütni, vagy éppen jégcsavarokat behelyezni gyakran nem egyszerű. Mivel a szintkülönbségek nagyok, és egy szánkázás akár tragikus is lehet, a magashegyi és barlangász-ismeretek együttes alkalmazása az egyetlen járható út (Eiskogelhöhle)

Az Eisriesenwelt meseszerű jégvilágának bemutatása ugyanis ma már szinte nagyipari turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát, de az osztrák profizmusnak köszönhetően ez mit sem vesz el az élményből.

A barlang 1920-ban nyitotta meg kapuit a turisták előtt, és azóta apáról fiúra szállva működik a ma már több százezer látogatót kiszolgáló, igényes látogatóközponttal, modern felvonóval és több étteremmel működő minőségi turizmus.

Ezzel szemben a „kistestvér” Eiskogelhöhle máig kiépítetlen járataival a jegesbarlangok igazi, vad arcát mutatja. A barlang bejárásának technikai nehézségét mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy bár bejáratát már 1877-ben felfedezték, megismerése 1942-ig váratott magára. Modern felszerelésekkel, a barlangi és hegyi kötéltechnika vegyes használatával is hosszú órákba telik a járatok biztonságos bejárása, mely után még nagyobb tisztelettel adózunk a korai felfedezőknek!

Fotó: Egri Csaba
Fotó: Egri Csaba
Közkincs – A jegesbarlangok – járdákkal, létrákkal, lépcsőkkel – jól kiépíthetők a nagyközönség számára , így helyenként tömegesen látogathatók. A legjobb, közeli példa erre a szlovákiai Dobsinai-jegesbarlang. Két kihívással azonban mindenképpen szembesülni kell: a világítás a jégen nemkívánatos mikroélővilágot telepít meg, a nagy látogatójárás pedig emeli a barlangi hőmérsékletet, ráadásul – új bejáratok, aknák létesítésekor – huzatossá is tehet egyes járatrészeket, ami jégfogyáshoz vezethet (Eisriesenwelt)

Mérsékelt fogyás

A klímaváltozás következményeként az Alpok gleccsereinek olvadása közismert, pontosan követett folyamat. Földünkön a jéggel borított felszínek fokozatosan csökkennek – nincs ez másként a Tennengebirge barlangjainak jegével sem, azonban a barlangok kiegyenlített hőmérsékleti viszonyai között a jégvesztéses folyamat kevésbé markánsan érvényesül a felszín alatt. Ennek oka, hogy bár a felszínen az évi közepes hőingás 15 °C körül van, a barlang jéggel borított szakaszain mindössze 1,5 °C körüli értéket lehet észlelni a téli –1,5 °C és a nyári, éppen csak 0 °C fölé emelkedő hőmérséklet között.

Fotó: Egri Csaba

Voltak persze lényegesen daliásabb idők is: a 14. századtól induló erős lehűlés, a fél évezredes kisjégkorszak a barlangi körülmények között is komoly jégfelhalmozódást okozott. Ennyiben igaza van a csábító idegenforgalmi kiadványoknak, amelyek gyakran azzal hirdetik a barlanglátogatásokat, hogy jégkorszaki jégvilágba csöppenhetünk. Ám, ha hozzáteszik, hogy évtízezredes, kézzelfogható jegestapasztalatunk lesz, ennek azért ne higgyünk: a barlangi jég kora az esetek túlnyomó részében néhány száz év! Az idősebb rétegek a befoglaló – és többnyire a jégnél melegebb – kőzetanyag olvasztó hatása miatt már eltűntek.

Az egyes évek között a jégalakzatok természetesen állandó változáson, átalakuláson mennek át, de a tavaszi időszakban bekövetkező jégfelhalmozódás egyelőre még tartja magát.

Fotó: Egri Csaba
Jégbarlang a jegesbarlangban – A befolyó melegebb olvadékvizek, vagy helyenként a légáramlatok járatokat vájhatnak a barlangi jégtömegbe. Meg persze a barlang fenntartói is faraghatják kissé a jeget – általában az aljzati vízelvezetés és a biztonságos járhatóság érdekében (Eisriesenwelt)