A Körösök vidékén átutazó vendég vagy a kikapcsolódni érkező nyaraló számára szembetűnő, hogy ez a táj – minden természeti szépsége ellenére – nem egy érintetlen vadon. Az ember évezredes tájátalakító tevékenysége hol hozzátett a természeti adottságokhoz, hol elvett belőle. A különböző korok emlékei ma színes és gazdag mozaikként jelennek meg
Milyen lehetett az érintetlen Körösök vidékének képe? Erre szinte képtelenség válaszolni, hiszen az első emberi közösségek már 8000 éve megjelentek a térségben, majd az egymást követő régészeti korokban megtelepedők, a változó klíma és a növényzet egy dinamikusan fejlődő és egymással is kölcsönhatásban álló rendszert alkottak. A vidék növényzete a tájhasználat módjától és erősségétől függően mindig is változott, néha – az emberi tájhasználat szüneteiben – tágabb teret engedve a természet számára.
Egykorvolt vízivilág
Nyilvánvaló, hogy a legtöbb ismerettel az elmúlt évezred eseményeiről rendelkezünk. Az Árpád fejedelem vezetésével a mai Szarvas városánál a Körös folyón átkelő magyarok már egészen biztosan nem érintetlen tájra érkeztek.
A letelepedés legfontosabb színtere az ártér és az ármentes területek határzónája volt. Ez a környezet felelt meg leginkább a félnomád pásztorkodó közösségeknek. Nyári szállásaikról, az árterek peremén elhelyezkedő, nyárra sárguló füvű pusztákról állataikat az árterek ligeterdei között meghúzódó, még ilyenkor is üde rétekre hajtották.
Ekkor még a vízfolyások és árterek egy önálló fejlődésre is képes rendszert alkottak. A folyóvizek munkája övzátonyokat és folyóhátakat épített, elmosta a partokat, kimélyítette a kanyarulatokat, hordalékkal töltve az ártér mélyedéseit, a medrek átrendeződtek és áthelyeződtek, a kanyarulatok pedig vándoroltak, lefűződtek.
E rendkívül dinamikusan változó környezethez azonban a letelepült magyarság az Árpád-korban kiválóan alkalmazkodott, kialakítva az ártéri gazdálkodás, a fokgazdálkodás és a szilajpásztorkodás módszereit.
A folyóvölgyekben a megélhetést az állattartás mellett az olyan haszonvételek jelentették, mint a halászat, a vadászat, a nádaratás vagy a vadgyümölcsök és a vadon élő állatok gyűjtése (pl. rák, teknős, kagyló). Az itt élő népesség tehát a természeti adottságokat kihasználva több lábon álló, meglehetősen önellátó gazdálkodást folytatott, és közben az évszázados tapasztalatok alapján nem felélték, hanem hasznosították a természeti erőforrásokat.
Körös-nyelvtan, gátak, csatornák, holtágak, sulyom – a szegények gesztenyéje. Érdemes tovább olvasni a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
