Puglia az olasz „csizma” sarka. Az ókorban Apuliának hívták, és olyan események színtere volt, mint a Spartacus-féle felkelés döntő ütközete Brundisium (ma Brindisi) mellett. De itt, Bariban őrzik Szent Miklós ereklyéjét, és itt van a 20. századi magyar történelemből ismert Otranto is. Korábban fél füllel hallottam valamit az olajfákat sújtó betegségről, de nem foglalkoztam vele komolyabban. Most viszont szembe jött a valóság…
A betegséget – amit egy baktérium (Xylella fastidiosa) okoz – Amerikából hurcolták be. A mediterrán térségben elsőként itt, Pugliában jelent meg 2013 októberében. Ha felüti a fejét, visszametszéssel, a fertőzött ágak levágásával és eltüzelésével próbálják megállítani a fa pusztulását, ám a legtöbb esetben sikertelenül, és a fák lassan haldokolnak.
E baktérium ugyanis a fa szövetébe épül be, és elzárja annak nedvkeringését. Így sem a felszívott víz, sem a vízben oldott ásványi anyagok nem jutnak el a sejtekhez.
Számtalan olyan szállás, vendéglő, olajüzem van a tartományban, ami azzal büszkélkedik, hogy
olajfája „látta” Caesart vagy Augustus császárt.
Mivel az olajfák nagyon sokáig, akár több ezer évig is elélnek, ezek a legendák igazak lehetnek. (Illetve lehettek…)
A kormányzat segíteni próbál a gazdáknak: fertőzésálló olajfákat keresnek és szaporítanak, hogy ezekkel lehessen pótolni az ültetvényeket. Ám e csemeték csak lassan fordulnak termőre, és érdemi, azaz megélhetést adó termésmennyiségük csak évtizedes távlatban lesz. A cégérre való matuzsálemi kort pedig jó 2000 év múlva érik el…
A hatóságok a járványterjedés megfékezéséért is léptek: a tartománytól északra húztak egy vonalat, amin tilos átvinni feldolgozatlan/fertőtlenítetlen olajfát/olajfaterméket, élő növényt.
Ám az eredményesség eleve bizonytalan, az olaszos lazaság pedig csak fokozza ezt. A betegség terjedését azért is nagyon nehéz megállítani, mert úgy tűnik, nemcsak növényről növényre fertőz, hanem a kabócák is hordozói, melyek fáról fára röppennek!
A helyzet kifejezetten tragikus, mivel errefelé közvetve vagy közvetlenül, szinte mindenki az olajfákból él, más munkalehetőség alig adódik… A helyzet súlyosságát akkor fogtam fel, amikor Ostuni hegyre épült városából szétnéztem. Ameddig a szem ellát (a tengerig), olajfák borítják a környéket. Most még… A magyarországi filoxérajárvány, a szőlőgyökértetű pusztításának története jó összehasonlítási lehetőséget kínál, és a következmények is felsejlenek. A szőlő az újratelepítés után kb. fél évtizeddel már érdemi termést hoz.
Bő száz éve itthon elég gyorsan hozzá is kezdtek e munkához: a hazai fajtákat ráoltották az ellenálló, a „dög” által nem kedvelt amerikai fajtákra, így mentve meg a hazai fajták és szőlővidékek többségét.De hogyan élt meg addig a szőlőműves és családja? Úgy, hogy „kitántorgott Amerikába…”
Pugliából is megindult az elvándorlás, főleg a fiatalabbak körében. A mezőgazdaság eddig sem jelentette a könnyű és vonzó munkát e generáció tagjainak, az olajfavész pedig az utolsó csepp volt a pohárban. Sejthető, hogy számos ültetvény nem támad fel. (Ahogy a budai Rózsadomb vagy Budafok szőlőültetvényei is elenyésztek, hogy mára luxusvillák foglalják el a helyüket…) Egyre több helyen már csak az egykori, kőből épült fészer utal a hajdan virágzó gazdaságra, melynek immár kopár területén máris megjelent a szintén Amerikából behurcolt özönnövény, a kaktusz…
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek