A Nagy-öböl – ahol Kelet és Nyugat találkozik
Hálával tartozom a brit–amerikai James Clavellnek. Ezt neki soha nem tudtam elmondani, hétéves voltam, amikor meghalt, és akkor még nem is hallottam róla. Később azonban könyvei óriási hatással voltak rám, egyes helyekre kizárólag ezeknek köszönhetően jutottam el. A Sógun című, itthon is nagy sikert arató műve (és sorozata) győzött meg végleg, hogy ellátogassak Japánba. A Nagy-öböl térség pedig azután került a látóterembe, hogy elolvastam a Tajpant, amely Hongkong felvirágzásáról mesél, hihetetlenül izgalmas történetbe ágyazva
Nagy-öböl térség Kína déli részén található, a Gyöngy-folyó deltájánál. Igazi olvasztótégely, ahol Kelet és Nyugat évszázadok óta szervesen összefonódik, ahol szédítő intenzitással cseréltek gazdát információk, áruk, területek.
A Gyöngy-folyó ékköve
Kuangcsou nemzetközi repülőtere a Baiyun („fehér felhő”), a város közelében található hegyről kapta a nevét. A 19 milliós metropoliszt 19 metróvonal szolgálja ki, a felszínen csillogó-villogó, hatalmas terek fogadnak, miközben lépteimet a sűrűn felszerelt biztonsági kamerák figyelik, amelyek egész Kínát behálózzák.
Becslések szerint 700 millió van belőlük az országban, kb. minden második lakosra jut egy. Sokkal könnyebb megszokni őket, mint elsőre gondoltam.
A második nap már észre sem veszem, az általuk nyújtott előny – a stabil közbiztonság – viszont azonnal tapintható. Az utcai bűnözés semmiképpen sem kifizetődő, úgyis gyorsan elkapják az embert... A hátrányait turistaként nem érezzük, de nem meglepő, hogy a helyiek életminőségére a szigorú és mindenre kiterjedő megfigyelés alaposan rányomja a bélyegét.
Kína teljes mértékben digitalizált állammá vált, készpénzt például szinte egyáltalán nem használnak. Alkalmazásokon keresztül fizethetünk – még egy utcai árustól vásárolt húsos gőzgombócért (bao) is. Nekem viszont euróban is van költendő készpénzem, váltanom kell. Pénzváltó nincs, szégyenszemre egy bankba kell mennem, előre átkozva a várhatóan pocsék árfolyamot. Ám az állam irányította kínai gazdaságban a bankok kifejezetten kedvező áron váltanak. Azonban a folyamat távolról sem zökkenőmentes: aktákat tologatnak, papírokat íratnak alá, felettesektől kérnek tanácsokat, adatokat visznek be a számítógépbe végeláthatatlanul, és közben gyanúsan méregetnek.
Hasonlóan nagy zavart okozok, amikor a nagy munkával váltott jüanokat szeretném elkölteni. A kávézók alkalmazottai lefagynak a készpénz láttán.
A menedzser azonban mindig a közelben van, hogy a széfben található kincsesládából előszedje a porosodásnak indult, ezekre a ritka esetekre tartogatott bankókötegeket.
A digitalizáció mértéke azért is meglepő Kuangcsouban, mert a belváros egyáltalán nem érződik modernnek. Épp ellenkezőleg: a házak, az emberek, a riksák, a kisboltok mintha egy múltbéli filmből pattantak volna elő. Ha akarná, se tudná letagadni a város a gazdag, bő 2000 éves történelmét, mely során végig Kína egyik meghatározó központja volt.
Elhelyezkedésének köszönhetően hamar a Selyemút fontos állomásává vált, majd a 18-19. században még kiemeltebb szerepet kapott, hiszen a Csing-dinasztia idején gyakorlatilag csak Kuangcsouban engedélyezték a nemzetközi kereskedelmet.
Ez a város jelentette tehát a kapcsolatot a nyugati és kínai kultúra között. A 20. században aztán, különösen a Kínai Népköztársaság megalakulását (1949) követően, gyors iparosodásnak indult. Az 1980-as évektől, a gazdasági reformok és a közeli Hongkong növekvő szerepe révén a város Dél-Kína egyik legfontosabb gazdasági, ipari és kereskedelmi központjává vált. Ennek leglátványosabb jelét a történelmi belvárostól nem messze, Csucsiang Újváros negyedben láthatjuk, Kuangcsou pénzügyi és üzleti központjában, ahol hamisítatlan 21. századi hangulat fogad. Felhőkarcolók, újhullámos kávézók, patyolattiszta és minimalista parkok, futurisztikus múzeumok, illetve a 604 m magas Kanton-torony hirdetik büszkén, hogy Kína megint a világ egyik vezető hatalma.
Soha nem tapasztaltam ennyire különböző hangulatokat egyetlen városon belül, lenyűgöző a gazdag történelem, a misztikum és az eklektika... Pont az ellentéte a tőle félórányi vonatútra található Sencsennek, amelyről fél évszázada még a kínaiak se nagyon hallottak...
Halászfaluból metropolisz – 40 év alatt
Sencsen az egész térség talán legabszurdabb nagyvárosa. Az 1970-es évek végén még csupán egy alig 30 ezer fős, többnyire halászatból élő csendes település volt. Teng Hsziaoping, az akkori kínai elnök azonban rájött, hogy bármilyen csodás is az élet a kommunizmusban, mégsem kellene teljesen kizárni a piacgazdaságban rejlő lehetőségeket.
1980-tól a kínai vezetés különleges gazdasági övezeteket (SEZ) jelölt ki, ahol adókedvezményekkel, a gazdasági korlátozások enyhítésével és a külföldi tőke beengedésével zöld utat adtak a kapitalizmusnak.
A következmények még az ő képzeletüket is túlszárnyalták: Sencsen ma több mint 18 milliós, és pár évtized alatt a high-tech ipar, az innováció és a pénzügyek ultramodern, felhőkarcolókkal teli óriásvárosává vált.
Szürreális élmény sétálni az elmúlt években felhúzott épületóriások között. Drónok zümmögnek el az ember feje felett, némelyik csomagot szállít, némelyik pedig a forgalmat irányítja, jóllehet, egyre több az önvezető autó, ezek figyelmét már nem kell külön felhívni a kínai KRESZ szabályaira. Ám amilyen bámulatos a város, olyan lelketlen is. Érezhető a szerves fejlődés hiánya, csodálni jó, élni kevésbé. Este menetrend szerinti lézershow kezdődik: egy óriási park közepéről lehet gyönyörködni a felhőkarcolók falaira vetített fényjátékban. Állítólag messze felülmúlja Hongkong saját lézeres látványosságát. Ami csak 40 km-re található, vagyis 15 perc vonatozásra.
Ha kíváncsi vagy Makao és Hongkong titkaira is, lapzozd fel A Földgömb 2026/október-novemberi nyomtatott lapszámát!
