„Mi szeretnék lenni a geográfusdiplomámmal? Terület- és ingatlanfejlesztő az Emirátusokban!” – mondta csodálkozásomra pár éve egy egyetemi hallgató Kölnben. Az ember ősösztöntől vezérelve többre vágyik: hiába gondolnánk, hogy egy német diplomás számára az egyébként virágzó hazája is eleget tud nyújtani. Dubaj, az Emirátusok lüktető metropolisza tényleg az anyagi és technikai lehetőségek végső határait feszegeti...

A dűne szélvédett oldalán emberek apró csoportja ül a parázs körül. Lassan besötétedik, megjelennek a homoktenger felett az első csillagok. A frissen főzött kávé és a füstölgő tömjén illatába a kardamom édeskés íze vegyül. Teljesen csend van, csak a közelben kipányvázott tevék mormogása és a napszítta tüzifa pattogó szikrái adják tudtunkra, hogy még a bolygón vagyunk. Lassan harmadik hete bolyongunk a Rub'al Hāli-sivatagban.

Vagy százzal száguldunk a Kaukázus legnagyobb városa, Baku egyik egysávos, ám roppant széles főútján. Ladák és padlizsánlila londoni taxik tömege mellett suhanunk el, luxusterepjárókkal kelünk versenyre. Üvölt a közel-keletire hangszerelt popzene, de nem tart sokáig a repesztés.