A 20. század első évtizedeiben Ózd Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő települése volt: a vas és acél városa virágkorát élte, sorban épültek a lakótelepek, ahogy akkor mondták: kolóniák. A lakásokban villany, víz, csatorna – sokak ábrándja volt ez akkoriban. Egy házban kettő vagy négy család lakott, mindenki jól szituált, megbecsült gyári ember

A Sóhajok hídjánál két, csillogó barna szemű kissrác rúgja a bőrt. Arról álmodoznak, hogy egyszer talán ők is a helyi csapatban, a Flamengóban játszhatnak, mint egykor Romario és Ronaldinho. Hajdanán talán ők is így kezdték… A vízparton műemlék házak sorakoznak, az utcákon nagy a nyüzsgés. Napfényes, szeptemberi délután, „mediterrán” Velence-nap. De ez valahogy más…