Amikor néhány nappal indulásom előtt ausztrál barátom megtudja, hogy Thaiföldre készülök, lelkemre köti: „Feltétlenül menj el Kanchanaburiba!” Mivel látja rajtam az értetlenséget, hozzáteszi: „Tudod, a Híd a Kwai-folyón. A nagyapám ott volt hadifogoly.” Igen, így már világos. Amióta először láttam a filmet, azóta tervezem a helyszín felkeresését. De vajon fel lehet-e készülni meg­felelően egy olyan helyre, ahol több tízezer embert dolgoztattak, kínoztak, szomjaztattak halálra? Bár még nem tudom, mi vár rám, vizet bőven viszek magammal…

Mexikó. Szememet egy pillanatra lehunyva mélyet szippantottam abból a minden ótvarásznak kéjesen nemes illatból, amely a perces teljesítmény maximumán üvöltő 3921-es számú veterán dízelmozdony vezetőülését borította be a regulátor ezen állásánál. Magamban a pompás aroma illatösszetételét elemeztem, amely sajátos keveréke a gyönyörűen bondorodó, ébenfekete kipüffenőgáznak, a villanyos motorok és generátorok üdítő, ózonos mikanit- és bakelitillatának, a hűtővíztől ízlésesen párolt, de még nem pirított nehézolaj balzsamos kipárolgásának, megfűszerezve külvárosi galvánüzemek hajnali ventilátorleheletére emlékeztető nehézfém-oxidok, -kloridok és -szulfátok szimmantmányaival!

A Könyves Kálmán körút és az Illatos út között terül el Magyarország legnagyobb vasúti létesítménye, a „Ferencvárosi rendező”. Nincs itthon tehervagon, amely ne fordult volna meg itt. Vágányok, amíg a szem ellát; a mintegy nyolcvan sínpár közül ma már sok használaton kívüli vagy elhagyatott. Filmszerű fotósélmények fél év fotózás során.