Amíg a sofőr fizet a kúton, addig a navigátor beragaszthatja az albumba a kötelező instaxos fotókat

Fotó: Zirig Árpád

Útitársam a BMW-jén igazgatja a csomagot, én a Moto Guzzi mellől fotózom az elképesztő montenegrói tájat, a kék ég alatt sötétzöldből szürkébe hajló panorámát. A kecskék élvezik az életet, mi szintén: még soha nem éltem át motoron ilyen felszabadultságot, mint ebben az országban.

A kecskék úgy vesznek minket körül, mintha váratlanul beeső rokonok lennének: kíváncsiak, kicsit tolakodóak, és nagyon szeretnének enni valamit. Pár falat nekem is jólesne, sietve reggeliztünk, hogy minél hamarabb fenn legyünk a hegyen, a sziklafalak és a szakadékok között. A lehulló kövek miatt álltunk meg: a szeptemberi ciklonok a napokban többször megtépázták a környéket, nem véletlen, hogy helyenként emberfej méretű kövek vannak az aszfalton. A kisebbeket kerüljük, a nagyobbakat odébb rakjuk – mögöttünk hamarosan jön a Balkan Rally mezőnye, kár lenne, ha a beláthatatlan kanyarokból kibukkanva egy ilyen vágná ki valamelyik veterán autó olajteknőjét.

Paolo Sormani, a legendás olasz újságíró nem tűnik frissnek – A feladat megoldása a fiára marad

Fotó: Zirig Árpád

Nem a legrövidebb utakon

A Budapestről Kotorig tartó túraverseny nem az a klasszikus veterános rendezvény: a hagyományos itineres-tájékozódós feladatokon túl az idő is komoly ellenfele a mezőnynek.

Hogy legyen egy kis plusz, kalandregényes hangulatú kerettörténet fogja össze az utat, amibe a megállók, a fotós kihívások és a logikai feladványok is illeszkednek. Így nemcsak a belső égésű motorok pörögnek, hanem az agy is – aki ezeket kihagyja, nem kapja meg a teljesítendő szintidőt.

Aki túl korán vagy későn érkezik, hibapontot kap, sőt a GPS-nyomkövetőknek hála, az útelhagyást is büntetik. És hiába menne valaki gépi navigációval, az biztosan nem arra vezet, amerre a szervezők a látványosságokra koncentrálva kijelölték a menetet. A zsűrizéskor természetesen a járművek életkora bónuszpontokat ér, vagyis minél öregebb a holmi, annál közelebb kerül a győzelemhez.

A műegyetemi rakparton tartott szeptember 6-i beköszönés a főpróba volt a szombati hivatalos rajt előtt. Kisebb dugót okozva mindenki kivonult a Duna partjára, sőt még olyanok is eljöttek régi gépeikkel, akik csak szimpatizálnak a nemzetközi túraversennyel. A kockás zászló másnap csapott le először Szabadkígyóson, a Wenckheim-kastély parkjában. A település nevéhez amúgy remekül illeszkedett a Balkan Rally kerettörténete, ami az aranykígyó legendáját dolgozta fel a magyar síkságtól egészen a tengerpartig.