Pamír – Közép-Ázsia bástyája, a „világ teteje
Közép-Ázsia hegyvilágát egymás közelében magasodó óriási hegységek uralják: a Himalája, a Karakoram, a Hindukus, a Pamír és a Tien-san. A Pamír hatalmas, központi tömbjével – amit gyakorta a „világ tetejeként” emlegetnek – Tadzsikisztán büszkélkedhet. Az elnevezés maga feltehetően perzsa eredetű, a viktoriánus korban angol fordításban jelent meg, és így terjedt el világszerte
A Pamír Tadzsikisztán területére eső nagy átlagmagasságú felföldje az Eurázsiai-hegységrendszer legmagasabb bástyája. Peremein „őrtoronyként” sorakoznak az egekbe törő hegycsúcsok. Az északi szegélyen húzódik a tadzsik–kirgiz határ, ezen túl a kelet–nyugati irányú Alaj-völgyben végződik a Pamír. Délen a hatalmas bástyából egy kisebb rész átnyúlik az afganisztáni Wakhan-folyosóra, ennek keleti végén viszont rövid felföldi szakasza Pakisztánhoz tartozik. A Pamír leglátványosabb és legmagasabb csúcsait azonban még keletebbre, Belső-Ázsia peremén, Kínában találjuk.
Hosszú az út a Hagyma-hegységtől a Pamírig
Időszámításunk előtt 127-ben a kínai császári testőrség tisztje, Csang Csien hazatérőben volt a több mint tíz éven át tartó felfedező-felderítő utazásából. Ennek során többször is hun fogságba esett, de végül kiszabadult, útja pedig a mai Közép-Ázsia térségéből az Alaj-völgyön át vezetett. E közép-ázsiai vidék ismeretlen volt a világ előtt, ő vetette papírra az első, írásban is megmaradt megfigyeléseket. A Pamírnak akkoriban még nem volt neve, Csang Csien nevezte el kínaiul Sunglingnek, azaz Hagyma-hegységnek.
Utazásai és megfigyelései jelentős gazdasági következményekkel jártak a későbbi kelet–nyugati irányú kereskedelmi útvonalak kialakulásakor, neki is köszönhető a Selyemút Pamírt érintő irányának létrejötte.
Maga a Selyemút elnevezés friss fogalom, az ókori Róma és Kína közti selyemkereskedelemre utalva, Ferdinand von Richthofen német geográfustól 1877-ből származik. A Pamír név pedig sokkal idősebb, feltételezhetően az első évezred derekán született. A perzsa eredet szerint a napisten, Mithrász lábára utal, a török eredet szerint pedig hegyi legelő a jelentése. Sőt, hegyi legelők, mert a Pamír szót a legtöbb nyelv többes számban használja. A „pamírok” így a magashegyi legelők elnevezései – ugyanúgy, ahogy a Tien-sanban is külön nevük van a jó legelőt biztosító felföldeknek, csak ott szürtöknek hívják azokat.
Hódítás és névadás
A Pamír feltárása és modern kori megismerése akkor kezdődött el, amikor a 19. század második felében Oroszország megjelent a térségben. A Buharai Emírség 1868-ban került orosz fennhatóság alá, ami azt jelentette, hogy az általuk uralt Pamír-térség (az afgán és a kínai területek kivételével) is orosz kézre került.
A szovjet időszakban vette kezdetét a szocialista típusú névadás és névváltoztatás. A Pamír legmagasabb csúcsainak névadója lett például Lenin, Marx, Engels, Majakovszkij, előkerülnek magas rangú szovjet tisztek nevei, valamint ezen a téren is használatba kerül a forradalom és a győzelem fogalma.
A hat- és hétezres csúcsok (utóbbiakból öt magasodott a Szovjetunióban, közülük három a Pamírban) névadása nem bizonyult örökkévalónak. A politikai szereplőkről kapott nevek könnyen változtak, még a szovjet időkben is. Például a szovjet Pamír és egyben a Szovjetunió legmagasabb, 7495 m-es csúcsát 1932-ben Sztálinról nevezték el, majd 1962-ben Kommunizmus-csúcs lett a neve. A Szovjetunió megszűnését követően aztán a függetlenné váló Tadzsikisztán 1998-ban Iszmáil Számáni emírről, 9-10. századi jeles történelmi hősükről nevezte el.
Fékevesztett természet
A hatalmas bástya nem rezzenéstelen nyugalomban töltötte évmillióit. Már a helyzete is különleges, hiszen élénken mozgó kőzetlemezek (pl. Indiai-, Iráni-kőzetlemez) találkozásánál, ezek csomópontjában magasodik. A szerkezeti mozgások korunkban is zajlanak, ezek leghatározottabb jelei a földrengések. A rengések maguk is aktívan alakítják a hegyvilágot, hiszen óriási hegyomlások, csuszamlások okozói. A Pamír északnyugati pereménél 1949-ben a keskeny és meredek falú Szurhob-völgyet érte pusztító földrengés. A leszakadó völgyfalak betemettek egy ősi tadzsik várost és több kisebb települést – szinte valamennyi lakóval együtt. Előfordul, hogy a lezúduló omladékok völgyzáró gátakat hoznak létre, amelyek mögött tó keletkezik. A vízszint emelkedése fokozza a gát átszakadásának a veszélyét, és ha ez bekövetkezik, a lezúduló víz katasztrofális pusztítást okozhat a völgyekben.
1911. február 18-án a Pamír központi térségében egy 6000 m magasságból alázúduló gigantikus hegyomlás 2 km3 sziklatörmelékkel árasztotta el a nyugat felé igyekvő Murgab folyó völgyét.
A majdnem 800 m magas, természetes völgyzáró gát mögött jókora tó született. A gáthoz közeli, megsemmisülésre ítélt Szarez nevű települést a lakók még idejében el tudták hagyni. A tó mélysége 1913 októberére 280 m-re, hosszúsága pedig 28 km-re növekedett. 1934-ben már 500 m mély és 60 km hosszú volt. Ez lett máig érvényes nagysága, azóta a vízfelszín gyakorlatilag nem változott. Az elpusztult településről az óriási vízmedence a Szarez-tó nevet kapta.
Felfedezőúton
A Pamír tudományos kutatása legkorábban az Orosz Tudományos Akadémiához és az Orosz Földrajzi Társasághoz kötődik, de stratégiai helyzete miatt megjelentek a német, svéd és brit szervezésű expedíciók is olyan tudósokkal, mint Sven Hedin és Stein Aurél.
1871-ben Fedcsenko expedíciója a Pamír északi peremével párhuzamos Alaj-hegységet kutatta. A 3627 m magas Tengizbaj-hágóról a távolban megpillantotta a Pamír legészakibb, nagy magasságú hegyvonulatát, amelyet máig érvényesen Transzalaj-hegységnek nevezett el.
Azonban hiába ereszkedett le a völgybe, sehol sem tudott behatolni a Transzalaj belsejébe, azaz magába a Pamírba. Viszont viszonylag pontosan meghatározta számos orom, köztük a szeme elé kerülő legmagasabb, az akkor még névtelen, 7134 m-es későbbi Lenin-csúcs (napjainkban Ibn Szina-csúcs) magasságát. Az ígéretes tudományos jövő előtt álló Fedcsenkót 29 évesen, 1873-ban, halálos baleset érte az Alpokban, a Mont Blanc megmászása közben.
A Pamír feltárásával a kezdeti cél a hadászati-stratégiai bástya kézbentartása volt, hiszen ez az időszak a „Great game” periódusa, amikor délről a brit terjeszkedés, keletről Kína, északról pedig Oroszország előrenyomulása találkozott ezen a vidéken. Innen ered a Közép-Ázsia kifejezés is, ami alapvetően politikai-földrajzi fogalom – hiszen Ázsia geográfiai közepe egészen máshol van, Szibéria déli peremén...
A hőskorszakban az expedíciók két világraszóló felfedezést is tettek. 1878-ban Szevercov expedíciója a Pamír központi fennsíkjának kutatásába kezdett. 5-6000 m-es hegyek ölelésében feltárta a Föld legmagasabban fekvő nagy tavát, a 380 km2-es, ma 3914 m-en fekvő Karakult. Azt persze még nem tudta, hogy a 200 m-nél is mélyebb tó 50 km átmérőjű medencéjét 26 millió évvel ezelőtt egy óriási meteor becsapódása hozta létre. A lefolyástalan tó méreteit a mindenkori éghajlat érzékenyen befolyásolja, napjainkban vízszintje dinamikusan csökken.
Osanyin expedíciója – szintén 1878-ban – a Pamír északnyugati régiójában az Amu-darja forrásvidékének folyóit tanulmányozta. A kutatók a Szurhob, majd a Mukszu folyó völgyében haladtak kelet felé, az útjukat kísérő vonulatot Nagy Péter cárról, máig változatlanul, Első Péter-hegységnek nevezték el.
A szomszédos, két hétezres csúccsal büszkélkedő Tudományos Akadémia-hegység neve az 1920-as évek óta él. Itt a rendkívül nehéz terepviszonyok ellenére bemerészkedtek az előttük nyíló völgybe, ahol több gleccsert is felfedeztek. Köztük egy valódi óriást, amely 6200 m-en kezdődik, és 2909 m-en végződik.
Osanyin, tragikusan elhunyt tudóstársa emlékére Fedcsenkóról nevezte el, 2023-ban viszont hivatalosan Vancs-Yah-gleccser lett a neve
Az expedíció még nem tudhatta, hogy Ázsia legnagyobb gleccserét találták meg. Hossza valamivel több mint 70 km, alsó több tíz kilométere törmelék alatt húzódik, összfelülete kétszer akkora, mint a Balaton...
A Pamír legkeletibb, Kínába nyúló térségének nincs írott felfedezéstörténete. Ez a Pamír leghatalmasabb, a Szariköl-völggyel kezdődő észak–déli irányú völgyrendszerére vezethető vissza. Erre már időszámításunk kezdete előtt is nagy jelentőségű kereskedelmi út haladt, amely Kínát és Indiát kötötte össze.
A közismert útvonalról viszont nem kerültek elő konkrét feljegyzések. Ennek egyik elágazása egyébként Európába vezetett, a 13. század hetvenes éveiben ezen érkezett Kínába Marco Polo.
E keleti részen a földrajzi nevek is jellemzően ősiek. Sok név az első évezred derekán a térségbe települt türk népek (főleg kirgizek) nyelvéből ered, mint például a Pamír legmagasabb csúcsa, a 7719 m-es Kongur Shan is, amely a hegy sötétbarna színére utal, vagy a 7546 m-es Muztag Ata, mely a jeges hegyek atyját jelenti.
Kereskedelmi és hadiutak mentén
A Kína és a Földközi-tenger keleti partvidéke közti kontinentális kereskedelmi úthálózat az i. e. 2. századra már kialakult. Virágkorát az i. e. 1. századtól az i. sz. 3. század végéig élte. Az útvonalválasztást a terep nehézsége, a biztonsági helyzet, a távolság vagy az ivóvíz és élelmiszerpótlás aktuális lehetőségei határozták meg.
A Pamír lábainál fekvő nyugat-kínai Kasgar városa már az ókorban is fontos kereskedelmi központtá vált. Itt találkoztak a Távol-Keletről érkező, a Takla-Makán sivatagot északról és délről elkerülő karavánutak, majd itt ágaztak el nyugat és dél felé.
Az Alaj-völgy és a Pjandzs folyó (az Amu-darja meghatározó forrásfolyója) között csak egyetlen nagy völgyrendszer vezet át a Pamír központi tömbjén. A kelet–nyugati kereskedelemben ez az útvonal azonban a sok magas hágó és az út hosszúsága miatt soha nem vált fontossá. A 19. század vége felé aztán a Pjandzs folyó közelében fejlődésnek indult egy Horog nevű település. 1924-ben a tadzsik fővárosból, Dusanbéből már egy teherautó is eljutott ide. A szerencsésen megérkező járműből emlékmű lett a városka központjában. A következő évben – az útépítésnek hála – Horog az egész Pamír-térség (Gorno-Badaksán) közigazgatási központja lett, ám lakosainak száma napjainkban sem éri el a 30 ezret.
1892–1893-ban a Horogból induló völgy Pamír-fennsíki tetején, innen mintegy 300 km-re létrejött egy fontos orosz katonai bázis, a Pamírszkij Poszt (napjainkban: Murgab, lakosainak száma 7000). Alapítása a Pamír mint orosz stratégiai bástya szerepét hangsúlyozta a brit és kínai terjeszkedés ellenében. A 3576 m magasan fekvő Pamírszkij Poszt kiváló helyszínválasztását jelzi, hogy innen akkoriban még Kínába, a Muztag Ata térségébe is el lehetett jutni, ismertségéhez Sven Hedin és Stein Aurél beszámolói is jelentősen hozzájárultak.
Az orosz katonai stratégák felismerték ugyanakkor, hogy a brit befolyás alatt álló területek felől a sebes sodrású Pjandzs ugyan komoly akadályt jelent, de egy sikeres átkelés után a Pamírszkij Poszt már nem nyújtana elegendő védelmet. Más egységeket pedig, épített utak híján, csak igen lassan és nehézkesen lehet a nagy messzeségből a helyszínre juttatni.
Megszületett hát egy grandiózus katonai útvonal terve, a megvalósítás csak sok évtizeddel később, 1931-ben vette kezdetét. A hadiút Horognál kezdődik, és a Pamírszkij Posztot érintve, öt 4000 m-nél magasabb hágón is átkelve, átszelve a Pamír-fennsíkot és tulajdonképpen az egész orosz, majd szovjet Pamírt, több mint 500 km után eléri az Alaj-völgyet (és így a kirgiz vidékeket).
A határok mentén haladó magashegyi hadiút lehetővé tette a gyors katonai felvonulást és a szükséges utánpótlást a nyugati Horogból és az északi Fergánai-medencéből (Os városa felől) egyaránt.
A Szovjetunió felbomlása után a hadiút neve egyszerűen Pamír Highway lett. Ki gondolta volna az 1930-as években, hogy a stratégiai katonai útvonalból a 21. századra világhírű turisztikai látványosság lesz?
A Tibeti-magasföld és a szinte áthághatatlan Himalája hosszú ideig megakadályozta, hogy a Pamír keleti térségében már létező, Kínából Indiába vivő útvonalon kívül más közlekedési lehetőséget is kialakítsanak. Jóval később született a Himaláját kelet felől megkerülő, Hátsó-Indiába, az Irrawaddy folyó völgyébe vezető út, viszont még mindig hiányzott a belső-ázsiai térséget Közép-Ázsián keresztül az Arab-tengerrel összekötő burkolt főút.
Az 1960-as évek elején azonban Kína elérkezettnek látta az időt, hogy Pakisztánnal együttműködve Kasgarból a Pamíron és a Karakoram hegységen át országutat építsen dél felé a Hunza, Gilgit és Indus folyók völgyeiben.
Az útvonal teljes hossza a pakisztáni Taxila városáig eléri az 1200 km-t, az építkezés közel húsz éven át tartott, folyamatosan 20-25 000 ember (jelentős részben kínaiak) dolgozott rajta. Az 1970-es évek végére elkészült Karakoram Highwayt aztán a turizmus számára is megnyitották, de a vad terep miatt ma is folyamatos gondozásra szorul, amit hathatós kínai közreműködés segít, hiszen számukra az óceán elérésének fő lehetősége ez az útvonal.
Magashegyi történelem
A Pamír történetének egyetlen korszakában sem születtek népes települések a hegyvidéken. Közép-Ázsia más térségeihez hasonlóan itt is inkább csak átvonultak a vándorló népcsoportok.
A kis létszámú települések legtöbbje völgyekben, ritkábban fennsíkokon alakult ki, ott, ahol lehetőség adódott az alapvetően fontos juh- és jaktartásra. A kedvezőbb időjárású, alacsonyabban fekvő völgyekben gyümölcstermesztéssel és kézművességgel is foglalkoztak. A 20. század első évtizedeiben pedig megjelent a felszínközeli bányászat is.
A Pamír legkorábbi ismert lakói az i. e. 2-1. évezredben az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó kelet-iráni népek voltak, köztük a szkíták, a baktriaiak és a szogdok. Az időszámításunk kezdetén a Pamír a hatalmas és fejlett Kazár Birodalom részévé vált, ami jótékonyan befolyásolta az itt áthaladó kelet–nyugati irányú kereskedelmet.
A máig ható jelentősebb változások az első évezred derekán következtek be, amikor Irán felől megjelentek a tadzsikok, kelet felől pedig a Közép-Ázsiába áttelepülő altáji török népek, köztük a kirgizek.
A 8. században egész Közép-Ázsia a hódító arab világ érdekszférájába kerül, ami itt is komoly kulturális, nyelvi, vallási változást hozott. Az iszlám síita ága háttérbe szorította a korábban elterjedt zoroasztrizmust, buddhizmust és manicheizmust is, egyeduralkodóvá vált. Ám az arab katonai-politikai jelenlét rövid ideig tartott, a 9. század elején megszűnt. Az iszlám és az arab kultúra hatása azonban tartósan megmaradt.
A Pamír területén ma Közép-Ázsia öt országalkotó népe közül kettő él, a völgyekben és alacsonyabb hegyvidékeken a tadzsikok, magasabb övezetben, a nagy kiterjedésű fennsíkokon pedig a kirgizek. A Pamír domborzati tagolódása szerint ez úgy jelenik meg, hogy az észak–déli Fedcsenko-gleccser kijelölte választóvonalától nyugatra laknak elsősorban a tadzsikok, a központi hegységrészen pedig a kirgizek. A Tadzsikisztánban és Kirgizisztánban élő sokmillió tadzsikból és kirgizből mindössze 230 ezren lakják a Pamír majdnem magyarországnyi kiterjedésű teljes területét.
