A nacionalisták 1938 elején kelet felé nyomultak, majd február végére elfoglalták Teruelt. A köztársaságiak megpróbáltak mindent megtenni annak érdelében, hogy megakadályozzák a Franco-hadsereg előretörését Katalónia felé, ezért július 25-én átkeltek az Ebrón, elfoglalva 800 km2-nyi területet. A köztársasági előretörés ellensúlyozására Franco tábornok komoly erősítést küldött a térségbe. Az eközben kialakított lövészárokrendszernek köszönhetően jött létre az ebrói front, amely kimerítő és hosszan elhúzódó állóháborús állapothoz vezetett.

Mivel a köztársasági erők nem bírtak továbbhaladni, az Ebro folyó és a frontvonal közé szorultak. A két fél között az I. világháborút idéző lövész-árokharc alakult ki. A holtpontról a nacionalistákat támogató német és olasz haderők beavatkozása mozdította el a csatát, és az utolsó köztársasági egységeknek (az Ebro túloldalára) november 16-i visszavonulása jelezte a végét.

Szétbombázott látkép – Corbera dEbre-t 1938-ban Franco seregei az ebrói csata folyamán szétbombázták. Az óváros romjait a mai napig a konfliktus utáni állapotában őrizték meg"

Fotó: Cserép Tamás

Sebhelyes táj

Az ebrói csata eseményei nem kímélték a helybéli közösségeket, és mély nyomokat hagytak a környékbeli falvakon és tájon. A konfliktus borzalmainak dokumentálására – mementóként és emlékhelyként – korabeli, romos állapotban hagytak több, egykori harci helyszínt és szétbombázott települést. A volt csataterek megismerését – térképekkel, dokumentumfilmekkel – információs központok segítik, ugyanakkor a helyszínek megtalálása nem mindig egyszerű: a romokat ennyi idő alatt a legtöbb helyen benőtte a bozót, a lövészárkok, ásott erődök pedig feltöltődhettek.

A borús ég alatt a hegyek bársonyos felhőbe burkolóznak; síri csend uralkodik körülöttünk. Az erdő felé haladunk, térképünk arra jelzi a polgárháborúból származó lövészárkok maradványait. Az ösvény egyre beljebb visz a rengetegbe. Szemerkélni kezd az eső. Egy kis mélyedést veszünk észre, aztán már mindenhol az árkok uralkodnak. Több járat is fut egymással párhuzamosan, melyeket egykor farudakkal vagy kövekkel stabilizáltak. Az egyik kövön egy rozsdás konzervdoboz egyensúlyoz. Az árkokon túl mély völgy nyílik – most ködbe burkolózva. A stratégiai fontosságú helyszín indokolta e cizellált védműkiépítést.

Lövészárkok az erdő közepén – Az ebrói front határait a lövészárkok rajzolták meg. Mára az erdő benőtte a volt ütközetek helyét, de kis keresés után rájuk lehet lelni

Fotó: Cserép Tamás

Továbbmegyünk az aprócska Corbera d’Ebre településre, amely a konfliktus alatt frontvonalat képzett. A kisközséget Franco erői teljesen szétbombázták. A háború után ugyan a völgyben egy részét újjáépítették, de fent, az óváros (Poble Vell) romjait érintetlenül hagyták. Felfelé haladva megpillantjuk az omladozó tetőzetű, régi templomot, aztán sorra a házmaradványokat. Egy-egy kőépület falai még állnak, de belül csak a szobák hűlt helyét érzékeljük, míg az utcákat benőtte a fű.

Újraélesztés – más módon – A dombon álló Iglesia de Sant Pere (Szent Péter-templom) teteje beomlott a bombázások során. A mára üvegtetővel ellátott létesítmény kiállítások helyszíne

Fotó: Cserép Tamás

Belső elszigeteltség

A katalán tengerparttal párhuzamosan húzódó hegyvonulatok igen határozott várfalakként magasodnak az Ibériai-félsziget keleti felén, a mediterrán tengerpart és a belföldi térségek között. A domborzat és a hegyi adottságok (pl. a bányászati lehetőségek) mindig is meghatározták az itteni életet, gazdálkodást, közlekedést. Az útvonalak futását a terep irányítja, azonban a 20. századi ipari vasútépítések – alagútrendszerekkel és viaduktokkal – már hatékonyan hidalták át a terepakadályokat – új távlatokat adva a tengerparttól elzárt terület gazdaságának. 1942-ben megnyitották a Valle de Zafán vasútvonalat, amely közvetlen teher-összeköttetést biztosított a tengermellékkel.

A 20. század második felében azonban a bányászat visszaszorult és 3 évtizednyi működés után leállt a vasútvonal is. Mindez – a Franco-diktatúra 1975-ös bukását követően – itt is felgyorsította a városokba vándorlás folyamatát – ennek országos következménye lett a „Kiüresedett Spanyolország” (España vaciada) jelensége.

A kifejezés szó szerint értendő: Spanyolországban – az Európai Unió második legnagyobb területű országában – a lakosság 81%-a városokban koncentrálódik, leginkább az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger mentén, valamint Madridban, az Ibériai-félsziget közepén.

A kubizmus bölcsője? – Pablo Picasso két alkalommal is több hónapot töltött Horta de San Joanban. Több szakértő feltételezi, hogy a spanyol festő itt fejlesztette ki a kubizmus művészeti irányzatát

Fotó: Cserép Tamás

A vidéki területek kiürülése, elöregedése, működésképtelenné válása – amivel több más dél-európai ország is küzd – a munka- és modern megélhetési lehetőségek hiányának következménye. Az állam ugyan számos kezdeményezéssel (ingyen ingatlan felajánlása rurális területeken), befektetési támogatással, adókedvezménnyel küzd a folyamat ellen, de az eredmények még váratnak magukra.