Kelet-Grönland legnagyobb városa – Tasiilaq, korábbi nevén Ammassalik az 1800-as évek elején még az őslakosok nyári tábora volt. A 19. század vége óta dán kereskedőállomás, később regionális központ lett

A kajaknál nincs praktikusabb és stílszerűbb eszköz a grönlandi partvidéki kalandokhoz.

Az őslakosok, az inuitok és aleutok találták fel és tökéletesítették e járművet. Eredetileg a tulajdonos testére szabták fából, csontból és fókabőrből. A helyi nyelvek beszélői a mai napig nem beszállnak a kajakba, hanem „felveszik” azt.

Hasznos eszköz napjainkban is, hiszen a falvakat és városokat nem kötik össze utak, és a lakható peremvidék szigetekkel, fjordokkal és öblökkel csipkézett. Grönlandon régen is nehéz volt utazni, és ma sem egyszerűbb – ez nem a tömegturizmus hazája.

Expedíciók, kalandorok és jómódú amerikai nyugdíjasok várnak a reptér előtti murván a csomagjaikra. Van, aki gyalogtúrázni érkezik, és akad, aki sílécen akarja átszelni a 800 km széles jégpáncélt, másokat pedig jól felkészített guide-ok és motorcsónakok repítenek egyik látványosságtól a másikra.

– A táskáink megjöttek, de a holmink nagy részét, 350 kg-ot Dániából küldtük hajóval – mondja egy Christopher nevű holland srác. Együtt várunk a motorcsónakra, ami az öblön túli Tasiilaqba fog vinni. Christopher és csapata sítalpon akajra átszelni a grönlandi jégtakarót, mihelyt megjön a felszerelésük.

– Az orvosok 5% esélyt adtak a túlélésre, mikor megszülettem. Azóta minden nap, minden kaland ajándék – teszi hozzá a nyurga holland, pont akkor, mikor befut a reptéri transzferünk.

Tasiilaq: almától az alkoholig

Mint minden valamirevaló grönlandi település, Tasiilaq is egy öböl szél- és hullámvédett lankáira épült. Ez amúgy a régió legnagyobb városa a maga 2000 lakosával, focipályájával, kikötőjével, két szupermarketjével, múzeumával és fókacsontfaragó manufaktúrájával. A domboldalról színes faházak tekintenek le a tenger tükörsima vizére.

Hétköznap délután van. Láthatósági mellénybe öltöztetett óvodások totyognak előttünk kézenfogva. Mögöttük halászok sietnek gyors léptekkel a kikötőből hazafelé, tőkehallal a kezükben. Ez a délutáni csúcsforgalom. Az egyikük markában egy jól célzott fejlövést kapott gyűrűsfókakölyök lóg, akinek pár órával ezelőtt egész más elképzelése lehetett az életről.

Kipakoljuk felszerelésünket a csónakból, s felkészülünk a következő 10 napra. Legközelebb 1 hét múlva érünk lakott területre, egy aprócska faluba. Az étel-ital készleteink erősen pótlásra szorulnak, hiszen otthonról csak szárított élelmiszert hoztunk.

A Pillersuisok az országos vegyesboltlánc. Állami tulajdonban van, és valószínűleg veszteségesen üzemel. Egyes boltjaikba csupán évente kétszer szállítanak árut. A kis falvak és települések fenntartásához elengedhetetlen államérdek, hogy legyen helyi bolt, és ne költözzenek el az ott élők. A postahivatal és a bank is a Pillersuisokban üzemel. A tasiilaqi üzlet első ránézésre tele van áruval, de második pillantásra kiderül, hogy mindenből csak egyetlen típus található. A zöldség-gyümölcs részleg lehangoló – annak ellenére is, hogy nem voltak nagy elvárásaink.

– Tavaly körte volt és répa. Az idén alma és hagyma – mondja sztoikusan Kóczán András barátom, aki már negyedszer jár Grönlandon.

– Akkor almát eszünk hagymával – teszi hozzá Petya, aki szintén sokat látott Grönland-utazó és Andrásnál is sztoikusabb.

Palackozott vízből sem állunk jól. Fejenként 6 liter vizet cipelünk vissza a Red House néven ismert bázisunkra. Az épületek pirosak, feketék, sárgák, zöldek vagy kékek – a házak színének egykor határozott jelentése volt: a piros épületek vállalkozásoknak, templomoknak, iskoláknak adtak otthont, de ma már bárki bármilyen színűre festheti a házát. (Persze, ahol az év nagy részében hó borítja a tájat és sötét van, ott sokan mégis a házuk színe alapján találnak haza – magas véralkoholszint esetén.)

Umiattuarivit szellemfalu temetője – A legtöbb elhagyott tepelülésből mára csak ennyi maradt: keresztek a hegyoldalban. A hozzátartozók a mai napig festik és karbantartják elhunytjaik emlékhelyét

Az alkohol-túlfogyasztás pedig nemcsak Tasiilaq első számú társadalmi problémája, de egész Grönlandé is. Alig 200 éve ismerte meg a lakosság, s a szegénység, a depresszió és a hosszú, sötét éjszakákkal járó bezártság első számú gyógyszerévé vált. A túlfogyasztás és az alacsony toleranciaszint pedig gyakran vezet súlyos, családon belüli erőszakhoz...

Korábban a tasiilaqi turisztikai brossúra így írt: „Fizetésnapon nem ritka alkoholos befolyásoltság alatt álló emberekkel találkozni. De ennek ellenére barátságosak és örülnek a turistáknak. Ha egy ünnepi hangulatban álló személy közelít meg, nem lesz agresszív.”

Az erőszak és az öngyilkosságok száma annyira megugrott, hogy 2021 őszén – próbaképp két hétre – alkoholtilalmat vezettek be Tasiilaqban. Ez nyilvánvalóan önmagában nem oldja meg a problémákat, de ezután egy időre látványosan csökkent a tragédiák száma.

A civilizációban töltött utolsó estét a helyi kocsmában töltjük, lenn, a kikötőben. Nyomasztó, de mégis vonzó a falambériás, félhomályos itató hangulata. Hétköznap este van és nincsenek sokan. Pár helyi fiatal a nagyképernyős kivetítőn híradót néz és sörözik. Egy csoport spanyol hangosan beszélget, míg egy erősen dülöngélő helyi asszony megpróbál a pult előtt talpon maradni. A kocsmáros egyik kezében a hitelkártya-leolvasóval, a másikban egy sörnyitóval hajol egy üveg sör fölé és várja, hogy az ügyfél kártyáját elfogadja a rendszer. Senkiben sem bízik. Addig nem hajlandó kinyitni az üveget, amíg a gép ki nem írja, hogy: „tranzakció elfogadva”.

Ikateq-sziget: szellemfalu a fjord mentén

Minden lüktető, életteli településre jut 3-4 elhagyott falu is. Itt nem nyitott boltot a Pillersuisok, focipálya sem épült és kocsma sem volt soha.

A helyi vadászok és halászok ideig-óráig tudták csak fenntartani közösségeiket. A fiatalok elvágytak innen, és a tenger hőmérsékletének emelkedésével sok helyen a gazdaság alappillérei, a tőkehalak is északabbra, hidegebb vizekbe vándoroltak.

Első állomásunk egykor narválokban gazdag vadászterület is volt, de már csak az emlékük él – és talán néhány egyed a fjord csücskében.

Ikateq 2005-ben számolta fel magát mint falu és közösség. Értékesebb tárgyaikat hajóval elvitték, az olcsóbbakat pedig maguk mögött hagyták. Minden üresen álló ház egy helyi család időkapszulája, igazi történelmi relikvia. Kajakjainkat a partra vonszoljuk, és megvizsgáljuk az első elhagyott házat.

Ikateq, a 2005-ben kiürített falucska – Ebben a jellegzetes grönlandi családi házban töltjük túránk első két napját. A faluban még 4-5 hasonló épület küzd az elemekkel és az évekkel

Rozsdás puska, szögek, fogaskerekek és egy majd’ harmincéves szúnyogspray fogad az előszobában. A festék már alaposan lekopott. Beljebb a konyha és nappali, régi bútorokkal. Az asztalon egy dán tévéújság 1998-as kiadása, Polaroid fényképezőgép és sebtében otthagyott pasziánszparty gondosan lefektetett lapjai jelzik, hogy itt egyik pillanatról a másikra megállt az idő. A polcról Liszt Ferenc szuvenírmellszobra és megfakult családi fotó tekint ránk, azt üzenve, jól elleszünk ma este.

Liszt Ferenc és az ikateqi gyerekek – Minden elhagyott grönlandi ház temérdek rejtéllyel és kérdéssel vár. Vajon, hogy került ide ez a szuvenírszobor? Kik lehetnek ezek a gyerekek? Mi lett velük? Miért pont Liszt?

Nemcsak hogy nincs kedvünk sátrat verni, de egy ház biztonságos menedéket jelenthet a jegesmedvék ellen is. Ahogy a Red House tulajdonosa is mindig elmondja: „A jegesmedvék nem jelentenek nagy problémát, de azért egy puska szigorúan ajánlott.” Nem túlságosan gyakoriak errefelé, mégis minden falunak van egy-két jegesmedvesztorija az elmúlt évekből.