„Szamarkand, a legszebb arc, amit a Föld valaha is a Nap felé fordított. ” (Amin Maalouf: Samarkand)
Ha kimondom: Szamarkand, mintha valami bűvös varázsszót küldenék a levegőbe. Száll vele egy messzi, gazdag birodalom képe, nagy szemű perzsa arcok, aranyszínű kelmék suhogása, villanó talizmánok, csillogó kék csempés paloták, szerájok és minaretek, amelyek felett monoton és rendületlenül váltja egymást a tűző nap és a csillagokkal megszórt, itt réges-régen térképre vetett sötét égbolt
Időben utazunk
Eddig mintha egy film főcímét vetítenék. Ha sci-fit kellene forgatnom, a nyitójelenetben a sivatagból kinőtt várost oldalnézetből mutatnám, és egymáson látszana az összes Szamarkand, amelyek az idők során felépültek, elpusztultak, majd ugyanott ismét feltámadtak a romok közül. A Rómával közel egykorú város ősi, perzsa szogdok alapította magjában, Afrasiabban feltárt rétegsorok tanúsága szerint a történelem során legalább 11 kultúra és korszak váltotta itt egymást. E kép nem is annyira science fiction, mert Szamarkandban sétálva a történelmi korok egyszerre vannak jelen ma is, bármerre nézünk, utazunk az időben.
Transzoxániában, azaz az Oxuson túli területeken – a mai Amu-darja és Szir-darja között – a Pamír és a Tien-san térségéből érkező folyamatos vízellátás az ókor óta biztosította a földek termőképességét, nagymértékben elősegítette a civilizációk létrejöttét. Az iszlám térhódítása után a khorezmi uralkodók is birodalmaik fontos központjává tették ezt a vidéket. A 13. században megerősödő mongol horda hódításai idején Kína és Európa két pólusa közt megnövekedett kereskedelem számára is kedvező útvonal volt e terület. A Selyemút forgalma pedig lüktető élettel telítette Szamarkandot és környékét.
Kánnak lenni, terjeszkedni
Legnagyobb mértékben a 13. századi, Dzsingisz kánhoz kötődő pusztítás radírozta le a várost, amelyet azután az ő leszármazottai virágoztattak fel: kezdte ezt Timur Lenk, Transzoxánia emírjeként.
Egyes történészek szerint Timur (1336–1405) életfeladataként tekintett arra, hogy újjáélessze a példaképének tartott nagy Dzsingisz birodalmát. Ehhez biztosítania kellett a vérségi leszármazást legalább lemenőinek sorában, ezért a mongol–török származású, a barlasz törzshöz tartozó Timur (más néven Tamerlán) Dzsingisz leszármazottjának, Csagatáj kánjának egyik lányát vette feleségül, és beházasodott a nagy kán családfájába. Születése szerint ő kán nem lehetett, de fiai már igen.
Így Timur emírként vezette vérengző és hatékony hadjáratait. Az ottománoktól Indiáig terjesztette ki birodalmát. Gyilkos, fosztogató hadműveletei során a legyőzött városokban erejének és dominanciájának fenyegető mementójaként gúlákat rakatott a sok tízezer levágott emberi fejből, a testeket pedig hátrahagyta a dögevőknek. Akit nem mészárolt le, azt gondolkodás nélkül eladta rabszolgának.
Személyiségének ezzel némileg ellentmondó része, hogy kedvelte és csodálta a tudományokat és a művészeteket. Perzsiától Indiáig begyűjtötte hadjáratain a művészeket, költőket, kézműveseket, tudósokat, építészeket, akiket például Szamarkand újjáépítésekor dolgoztatott. Ezt a várost tette meg Szíriától Perzsián át Indiáig húzódó birodalma, azaz a Világ közepének.
Regisztán, tér a homokon
Egy fárasztó nap után, este keveredek ki a Regisztánra. Ahogy a parkon át leérek a térre, a sötétségből előugró óriási, minden négyzetcentiméteren káprázatos majolikákkal borított, kivilágított épületek teljesen megbabonáznak, 15 perc hidegrázás után tudom befogadni, hol is álldogálok földbe gyökerezett lábakkal. Mint egy ötéves Disneylandben. Olyan érzésem támad, mintha a történelem egyik gyújtópontjában nézelődhetnék: a korábban említett sci-fi idősíkjai összeérnek.
A tér nevében a „reg” homokot jelent, az „isztán” a helyre utal. A névnek több eredettörténe is van: az egyik szerint a kivégzések utáni vértócsákat itatták fel a kiszórt homokkal, mások szerint a szél fújta át a nyitott téren. Ma nincs homok a lábunk alatt, körülöttünk azonban három pompás épület verseng a figyelemért.
Iskola, kolesz, templom
Ulug bég medreszéjének homlokzatát csillagokra emlékeztető geometrikus mintákkal borították, és az épület híres egyetemként működött a 15. századi Keleten. Itt tanult például a perzsa szufi misztikus költő, Abdul-Rahman Jami is.
Timur Lenk unokája, Ulug bég az uralkodás mellett szívesen adott órákat az iskolában – egyes források szerint sokkal szívesebben tanított a hatalom gyakorlásánál.
A bég fiatal korától kezdve a csillagászat, a költészet és a matematika hódolója volt, így kerülhetett például csillagminta a medresze bejárata köré. Sőt, nevéhez fűződik az 1420-as szamarkandi obszervatórium építése is. Ebben a kb. 40 m sugarú kör alapon álló csillagvizsgálóban készült mérések sokáig a kor legpontosabbjai voltak.
Ezzel szemben áll a zoroasztriánus tigrisekkel díszített Sher-Dor medresze, mely a 17. században épült a térre, és a tanárok lakhelyéül is szolgált. Érdekessége, hogy megszegi az iszlám vallás szabályai szerinti élőlényábrázolás tilalmát. Arab feliratai az építész zsenialitását dicsérik.
A kettő között emelkedik az 1660-ban elkészült Tilya-Kori medresze. Afféle diákszerájként működött, itt kaptak szobát a tanulók, és a hozzá kapcsolódó mecsetben a vallás gyakorlására is helyben volt lehetőség. Ennek aljában ma apró ajándékboltok sorakoznak bent az udvarban. A betérőnek két tea és három szőnyeg- vagy porcelánajánlat közt elmesélik, hogy egy-egy ilyen „cella” két-három diák alvóhelye volt. A fiúk 15 évig tanultak itt, és amikor 10 évesen eljöttek otthonról, évekig nem is kerültek haza. Nevelésük és életük teljes mértékben itt zajlott a medreszékben. Öt év általános, öt év középszintű, majd a tehetségesekre még öt év egyetemi jellegű oktatás várt. 25 évesen belőlük megbecsült költők, tudósok, imámok váltak.
Az átégetett párna, a kupolakrach és a hidzsáb összefüggései
A Regisztántól északkeletre magasodik a Bibi-Khanum mecset égszínkék kupolája. Az akár tízezer hívőt is befogadó épületegyüttes Timur indiai hadizsákmányából jött létre, építése közben 95 indiai elefánt szolgált anyagmozgató teherhordóként.
Kíváncsi vagy, hogy mi az összefüggés az átégetett párna, a kupolakrach és a hidzsáb között és azt is tudni szeretnéd, hogy miért tartották a Shah-i-Zinda nekropoliszt a muszlin mesterek laboratóriumának? Olvasd el a teljes cikket a Földgömb 2025/május–júniusi lapszámában!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
