Fotó: Varga Máté

A városban található egy anglikán templom, amit akár egzotikumként is felfoghatunk – a brit gyarmatosítás máig álló emléke. És persze ott vannak a hegyek is, amelyek mindenkit lenyűgöznek, aki ide ellátogat. Abbottábád neve azonban mára egészen más miatt került fel a világtérképre: a 21. századi pakisztáni történelem egyik legnagyobb szégyenfoltja miatt. A város ugyanis az ország egyik legfontosabb hadászati központja: laktanyák, katonai akadémiák sorakoznak egymás mellett.

Így máig rejtély, hogyan bujkálhatott itt Oszáma bin Láden gyakorlatilag háborítatlanul, mindössze néhány percnyire a Pakistan Military Academytől, a hadsereg legfontosabb tisztképző központjától. Egészen 2011 májusáig, amikor az amerikai különleges erők rajtaütöttek a búvóhelyén.

Nehéz eldönteni, hogy mindez képtelen abszurditás volt, vagy éppen túl beszédes véletlen. Bin Láden a terror elleni háború szimbóluma, az amerikai megszállások, bombázások, titkos börtönök ürügye. És pont itt lelt menedéket – miközben a pakisztáni állam, Washington szoros szövetségese a saját katonai elitjének árnyékában sem vette észre – vagy nem akarta észrevenni –, hogy kit rejtenek a magas falak.

A városba egyetlen céllal érkeztem: megnézni, mi maradt abból a házból, ahol évekig lapult a világ legkeresettebb embere.

Enyhe gyomorideggel hívom reggel az applikáción keresztül a motoros taxit. Itt, az egyik leginkább tradicionális, törzsi területen senki sem rendelt mellém testőröket. Ez szokatlan. Normális esetben, különösen errefelé, a külföldieket mindenhová kísérik. Nem feltétlenül azért, mert ténylegesen veszélyes a hely, hanem hogy a látogatók ne keveredjenek váratlan helyzetekbe. A testőrök inkább a látszatot erősítik, hogy mindenki nyugodtabb legyen.

A hotelem tulajdonosa is próbál lebeszélni. Túl kockázatos, mondja. Nyilvánvalóan nem büszke a pakisztáni állam a bin Láden-sztorira, a célom pedig éppen az, hogy megnézzem az egykori búvóhelyet. Szerinte a látogatás nem éri meg a helyi hatóságokkal való esetleges problémát. Ennek ellenére mégis megyek.

A Google-térkép nagyjából megmutatja az irányt, de a taxisnak inkább nem árulom el egyből, hová tartunk. Aztán természetesen eltévedünk. Félreállunk, és a taxis végül megkérdezi, hová is igyekszem valójában:

– Oszámacompound – mondom kissé hezitálva.
– Áhh, Oszáma… – mondja a taxis higgadt mosollyal.
Egy árnyalatnyi meglepődés sincs a hangjában, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Majd figyelmeztet: az épületkomplexumot már porig rombolták.
– Nézz rám, nyugati vagyok, nekem ez akkor is érdekes! – válaszolom, és már a helyes irányt követve indulunk tovább.

A pakisztáni kultúra egyik legmeghatóbb vonása: az idegenek iránti feltétel nélküli nagylelkűség, ami gyakran kínos helyzeteket teremt... Csak nagy nehezen tudom kifizetni a taxist – a vendégszeretet szent hagyomány, a vendég sosem fizet, így sokszor hosszan kell győzködnöm a sofőrt, kifőzdést, boltost, hogy ugyan hadd egyenlítsem ki a számlát. A város egy nyugodt, külső részén találom magam. Tipikus pakisztáni külváros: szeméthegyek halmozódnak a sarkokon – megszokott látvány, ahol a hulladékkezelés még mindig kihívás. Az utcán porban kóborló kecskék és baromfik mászkálnak, a távolban a városrészt körülölelő hegyek fenséges látképe tárul elém.

Ebben a békés, mindennapi káoszban, az egyébként sűrűn beépített környéken az egykori bin Láden-búvóhely ma foghíjtelket alkot. Az irónia szinte kézzelfogható: évekig itt élt a világ legkeresettebb terroristája, közvetlenül ebben a hétköznapi környezetben, ahol a szomszédok gyerekei játszanak az utcákon, udvarokon.

A semmi helye – Az egykori Oszáma bin Láden-rezidencia helyszíne az észak-pakisztáni Abbottábádban, miután a komplexumot a pakisztáni hatóságok lebontották. A 2011-es amerikai különleges művelet után a házat azért pusztították el, hogy eltüntessék a terrorvezér jelenlétének fizikai nyomait. Ma már csak kövek, szemét és a csend maradt után

Fotó: Varga Máté

Mára gyakorlatilag csak az épület talapzata maradt meg. A hely szellemét megidézve sétálgatok a telken – mégsem gyakran jár az ember ilyen helyen –, hamarosan azonban gyerekzsivajra figyelek fel. Két tíz év körüli kislány és egy hatéves kisfiú közeledik felém:

– Oszáma, Oszáma! – zúgják kórusban, és mutatnak a még viszonylag épen megmaradt burkolatra.
– Oszáma – válaszolok nekik, ugyancsak a burkolat irányába mutatva.

Kíváncsi tekintettel követik minden lépésemet, ahogy a fotósfelszerelésemet előkotrom a táskámból, és fényképezni kezdem a helyszínt. Akárhogyan is, ritka látványosság egy messziről jött ember. A gyerekek számára mindez játék – ők valószínűleg nem is értik igazán, ki volt az, akinek neve ennyire izgalmasnak tűnik a felnőttek számára. Számukra ez csak egy üres telek, ahol valaha egy fontos ember lakott, és most egy furcsa külföldi fényképez.

A feledés udvara – A helyiek számára ez ma már csak egy üres telek, ahol újra élet zajlik. Az egykori bin Láden-komplexum helyén játszó gyerekek már csak a felnőttek elbeszéléséből ismerik, mi történt itt

Fotó: Varga Máté

A telek első ránézésre kifejezetten nagy kiterjedésű, de a környéken ez nem feltétlenül szokatlan. Bilal Town – ahogyan az agglomerációs területet nevezik – 2005-ben, a bin Láden-búvóhely építésének kezdetekor még jóval ritkábban lakott volt. Akkoriban álmos, nyugodt környékként ismerték, ahol a lakók többsége idősebb volt, és a nap inkább délelőtt kezdődött, nem korán reggel. Most viszont a házak sűrűn sorakoznak, a „kertvárosi idill” már csak halvány emlék.

Nem teljesen világos, mikor és hogyan költözött ide bin Láden, de a legtöbb forrás szerint – segítői és közvetítői szervezésével – 2005 körül telepedett le Abbottábádban, miután éveken át Pakisztán pastuk uralta vidékein és Afganisztán hegyi barlangjaiban bujkált. A helyszínválasztás egyszerre meglepő és logikus: meglepő, mert a pakisztáni hadsereg egyik legjelentősebb akadémiája, a kakuli katonai iskola szinte a szomszédban áll; logikus, mert a nyugodt, álmoskás környéken senki sem számított arra, hogy a legkeresettebb terrorista éppen itt húzza meg magát. Éveken át szinte láthatatlanul élt a város szövetében, miközben az amerikai hírszerzés a világ legeldugottabb barlangjait fésülte át a nyomában.

Az épületkomplexum egy főépületből állt – melynek kőből készült padlóburkolata máig viszonylag épen megmaradt –, és több kisebb melléképület egészítette ki. Állatokat is tartottak a telken, valamint egy kút is helyet kapott, így a vízellátást megoldották – egyszerű, de hatékony infrastruktúra a hegyvilágban.

Ami megmaradt – A hajdani épületcsoport betontalapzata. A házmaradványokat 2012-ben bontották le

Fotó: Varga Máté

A főépület belső elrendezése meglepően praktikus volt: az első emeleten négy hálószoba fürdőszobákkal, a másodikon további négy szoba, míg a harmadikon – ahol maga Oszáma bin Láden lakott – dolgozószoba, fürdőszoba és egy terasz kapott helyet.

A teraszról tiszta kilátás nyílt a környező hegyekre, a szomszédos utcákra és a lassan feléledő városrészre – ideális hely a kvázi magányra és a környék figyelemmel tartására. Az egész komplexum inkább a visszafogott elegancia és a funkcionalitás keveréke volt: semmi hivalkodó, de minden rendelkezésre áll, ami egy hosszú távú, titkos tartózkodáshoz szükséges.