Az utóbbi két évben az Atlanti-óceánon versenyeztem, s ott is sok szokatlan vihart tapasztaltam, a legkirívóbbakat épp tavaly ősszel.

Erős szélben. Az első etapban, szélsebesen a hullámok hátán. A Felicity sebessége elérheti a 35 km/h-t is. A 2013-as UK Fasneten – eddigi legjobb eredményemként – a 2. helyen futottam be vele

Fotó: Méder Áron

Már két éve készültem a MiniTransat szóló Atlanti-átkelő vitorlásversenyre. Ez a MINI 650-es osztály „világbajnoksága”. Tervezett rajtja 2013. október 13. 13:00, Douarnenez (Franciaország, Bretagne). 14 nemzet 84 vitorlázója indult volna, ha ugyan…
Tudniillik a verseny 36 éves történetében most először halasztottak, mert pár nap múlva a mezőny második fele előreláthatóan erős viharba került volna a Finisterre-fok környékén, ami amúgy is hírhedt nagy, rövid és szeszélyes hullámairól. (Az előző versenyeken előfordultak tragikus balesetek is, és ez is hozzájárult a fokozott óvatossághoz.)

Idilli vitorlázás. Az Atlanti-óceán keleti szegélyén nem ez jellemezte az őszi időszakot

Fotó: Méder Áron

A rendezőség először csak pár nap halasztásra gondolt, de a ciklonok egymást követték, s a fő problémát az jelentette, hogy haladási útvonaluk a szokásosnál sokkal délebbre húzódott. Egy 4-5 napos „időjárás-ablakra” lett volna szükség, de ez sehogyan sem akart előállni. Végül 16(!) nap után, október 29-én indították a versenyt, egy nappal azután, hogy az Angol-csatorna térségében „az évszázad vihara” söpört végig, amely nemcsak komoly anyagi károk okozott, de emberi életeket is követelt.

Ez a kényszerhelyzet szülte döntés tulajdonképpen nem kecsegtetett jobb kilátásokkal, mint ha halasztás nélkül indult volna a verseny. Sőt! Két nap után életbe léptették a „B tervet”, azaz a Finisterre-fok közelében lévő Sadát jelölték meg az első szakasz céljának, hogy elkerüljék a fok környéki igen erős viharokat. Ám egy nappal később, a Vizcayai-öbölben kialakult rendkívüli szélerősödés miatt ezt is lefújták, és a „legközelebbi” Gijón felé irányították a mezőnyt.
Ez újabb bonyodalmakat okozott: elég sok baleset történt, de az időbeli csúszás is kifejezetten aggasztóvá vált. Ennek mérséklésére a rendezőség törölte a Lanzarote-on (Kanári-szigetek) tervezett megállást, így az átkelés egy szakaszra redukálódott: Sada–Pointe-à-Pitre (Guadeloupe, Karib-szigetek). E 7800 kilométeres táv megtételéhez mintegy 30 napi ellátmányt kell felhalmozni a 6,5 m-es hajóban, ami amúgy is zsúfoltságig tele van vitorlákkal, a navigációhoz szükséges eszközökkel, túlélő-felszerelésekkel stb.

Afrikai halászhajók között. Safi kikötőjében a kiemelésre és a hazaszállításra várva

Fotó: Méder Áron

Végül erre a szakaszra az eredeti versenykezdési dátum után pontosan egy hónappal, november 13-án rajtolt el a mezőny, sajnos semmivel sem jobb időjárási körülmények között. Négy napig szinte végig 45–65 km/órás szél fújt, nemritkán még erősebb befújásokkal, ami 5–7 m-es hullámokat korbácsolt. A szokatlanul durva időjárást jól érzékelteti, hogy 33 hajós, azaz a mezőny 40%-a(!) kényszerült kiállni. Összességében a verseny során 34 technikai megállás vagy kiállás történt (ebből 21 az Ibériai-félsziget mentén), 5 hajó odaveszett, 2 teljesen szétroncsolódott, 5 szenvedett árboctörést (ez utóbbiak közt voltam sajnos én is), a többiek pedig például kormánytörés, tőkesúlyvesztés vagy egészségügyi okokból nem tudták befejezni a versenyt. Valószínűleg sokáig ez marad a Mini­-Transat-ok történek „legviharosabb” versenye... De az én történetem se maradjon befejezetlenül! November 16-ig a várakozásomnak megfelelően haladtam, Felicity (a hajóm) és én jól álltunk a versenyben. Délután, egy váratlan szélerősödéskor törött le a 11 m-es árbocom felső, mintegy 8 m-es darabja. Elvégeztem az ilyenkor szokásos teendőket, és ún. szükségvitorlázattal egy hét alatt jutottam el Safiba (Marokkó), ami akkori helyzetemben a legelérhetőbb kikötőként jött számba. Úgy érzem, megtapasztaltam, milyen hajótöröttnek lenni…

A teljes cikket A Földgömb 2014. augusztusi lapszámában olvashatja!