A semseyit (Pb9Sb8S21) talán nem tartozik a leglátványosabb ásványok közé, mégis a sok tekintetben az egyik leginkább magyar kötődésű ásványfaj. Semsey Andorról, a hazai mineralógia kiemelkedő alakjáról Krenner József nevezte el 1881-ben. A korai dátum azt is jelenti, hogy e Felsőbányán megtalált ólom-antimon-szulfosót az elsők között írták le a Kárpát-medencében felfedezett 51 faj közül.
- Kapcsolódó termék: 218
Idén esedékes az az országjelentés, amely a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről számol be, ezért a Magyar Rovartani Társaság 2018-ban úgy döntött, hogy három ilyen faj közül kerüljön ki az Év rovarja. A nyilvános szavazás 2018. december 6-án zárult, és egy bogár győzelmét hozta (65,50%). Második helyen egy szöcske végzett (19,25%), és – némi meglepetésre – a benevezett pillangónak csak a harmadik hely jutott (15,25%)
Az asztrofotósok előszeretettel választják témául a látványos, különböző színekben gazdagon ragyogó csillagködöket, az úgynevezett nebulákat, a csillagközi anyag szépséges megjelenési formáit. A déli féltekéről megfigyelhető, az ókori mitológia hősei, az argonauták hajójáról megemlékező, legendás Carina-csillagkép pedig bővelkedik efféle égi csodákban. Többek között itt található az Eta Carinae csillag szabad szemmel is látható csillagköde
Most biztos, hogy mindenki Fekete István örökbecsű ifjúsági regényeire gondol. Minimum a Tüskevárra, a szerencsésebbek és kitartóbbak a még sokkal jobb Téli berekre, amelyek amúgy a Kis-Balaton vidékén játszódnak… De mit takar e tájnév, milyen történetek húzódnak meg mögötte, és hogyan változott meg gyökeresen az egykor mesés vadvízi világ?
Lehet „nemzeti” a múzeum, a színház, a bank, a válogatott, sőt újabban a dohánybolt is. De mitől nemzeti egy park? És gondoljunk bele a szókapcsolat második felébe is: a Nemzeti Múzeum olyan, mint egy múzeum, a Nemzeti Színház olyan, mint egy színház, de a „nemzeti park” többnyire nem olyan, mint egy park, legalábbis általában nem egy nagyra nőtt Margit-sziget jelenik meg a szemünk előtt, ha ezt a kifejezést használjuk. Az alábbiakban megvizsgáljuk az eredetét, de ezen túlmenően azt is, hogy a hozzákapcsolt tartalom – idő- és helyszínfüggően – milyen érdekeket és célokat szolgált...







