• Irán... helyett India

    Törökország után eredeti tervemben a csodálatosnak ígérkező Irán szerepelt, azonban az útvonalam képlékeny. Egyik nap a reggeli rutinom közben, amikor Törökország déli részén jártam, felbukkant mellettem egy sziget. Gondoltam, hogy nem aznap rakták oda Ciprus szigetét, de valahogy addig elkerülte a figyelmemet. Kompoztam egyet, és Cipruson kristályosodott ki bennem a gondolat, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetet figyelembe véve inkább Indiába kellene repülnöm az iráni tekerés helyett.

  • Tomi Teker Törökhonban

    Miközben küzdöttem a hullámzó úttal, folyton azon gondolkodtam, hogy látni fogom a Márvány-tengert. Nekem már a neve is misztikus! Abban a pillanatban, ahogy felértem a hegy tetejére és megcsillant a napfény a vízen..... Az eddigi utam során másodjára kicsordult a könnyem!

  • Hajtás a tél elől: Görögország

    Jelenleg a görögországi Stavros falu mellett pár km-re vagyok, nem messze Thessalonikitől. Morajlik a tenger vadul. Most vagyok 1495 km-nél. A vártnál most gyorsabban haladok. Ez egy picit feszélyez is, mert nyugati ember lévén úgy érzem, hogy habzsolom az élményeket, és nem hagyom megérni azokat. Remélem ez majd később átfordul, és nem fogok kapkodni. Naponta olyan 50 és 80 km-t tekerek, ám ez függ attól is, hogy mennyi a látnivaló, illetve milyen a domborzat.

  • Az első 600 km

    Az első tekerős napjaimat az útvonalamon élő, magyar barátok felkeresésével töltöttem, így csak 4 napja haladok Szerbiában. De nem is sietek, hiszen a Tisza kanyarulatai és az ott élő emberek lenyűgöznek. Egyelőre az úti életemet alakítom, megtapasztalom, mi hogyan működik jól, mi az én ritmusom. Két dolog mindig fix: ivóvizet találok a temetőkben, és internetet az iskolákban.

  • Repülőrajt két keréken - Méhészünk világgá megy

    Fotó: A Földgömb, Nagy Éva Johanna

    Tomi Teker. Mi pedig a Földgömb blogjában követhetjük a kalandokat.



    "Először 5 éves koromban mentem világgá - plüssállatos bőröndömmel a kapu előtti járdáig jutottam. Majd komolyra akkor fordult a mehetnék, mikor Bíró tanárnő kisötösöket adott, ha részt vettünk a verőcei Világjárók Klubja előadásain, (ahol többek közt a Földgömb főszerkesztője, Nagy Balázs is előadó volt.)"

Támogatóink, együttműködő partnereink