Érintetlen táj?

Első ránézésre a Szoloveckij-szigetek és tulajdonképpen a Fehér-tenger egész vidéke jórészt érintetlennek tűnik. Arhangelszkből az Onyega-öböl mentén majdnem 14 óra a vonatút Belomorszk kikötőjébe, ahonnan a hajók a szigetek felé indulnak, és ezalatt – egy-egy falut leszámítva – gyakorlatilag csak a tajgát látjuk. Hasonló élmény megérkezni a lakatlan Kuzova-szigetekre is: a meredek gránitsziklák nem mutatják emberi jelenlét nyomát, a nyírligetek, fenyvesek, magasabban a tundra látványa pedig szinte robinsoni élményt nyújt.

Russzkij Kuzov – A Fehér-tenger szigetei többnyire egymástól jól belátható távolságban vannak, felfedezésük és bejárásuk derült időben nem igényelt különösebben komoly navigációs tudást

Fotó: Vonnák Diána

A régészetet sokáig jellemezte a természeti és az ember alkotta világ radikális különkezelése. A monumentális épített örökség hiányában az olyan gyéren lakott, szórványos infrastruktúrájú területek, mint az északorosz tajga, a közép-afrikai vagy új-guineai esőerdők sokáig szinte történelem nélküli területeknek tűntek. Síremlékeken keresztül persze bizonyos dolgok azért rekonstruálhatóak voltak, mégis könnyű volt olyannak látni itt az emberi jelenlétet, mint ami a természet eredendő állapotába simult.

Pedig igazi ősállapotokat kifejezetten kevés földi területen láthatunk, leginkább ott, ahol az életfeltételek már évezredek óta kedvezőtlenek az emberi megtelepedés számára. Észak-Oroszország szűznek tűnő vidékein pl. a háziasított vagy félvad rénszarvasok által megváltoztatott tundrai növényzet egyértelműen jelzi az emberi beavatkozást, de ehhez hasonló volt Skandináviában és Skóciában az állattenyésztés és a hajózás miatt megnövekedett erdőpusztítás hatása is.

Ahogy a laboratóriumi módszerek egyre kifinomultabbá válnak, és emberi maradványokból étrendi következtetéseket, talajmintákból ökológiai rekonstrukciókat alkothatunk, adott az eszköztár, amelynek segítségével feltárható az emberiség történetének környezeti szelete.

Amikor a klímaváltozás okozta régészeti problémákról beszélünk, nemcsak a sírok, épületek, sziklarajzok sorsa fontos, hanem akár az egykori nomád legeltetőterületek környezetváltozása, vagy a felszín alatt lapuló, étel- és faépület-maradványok formájában megmaradt települések is.

A környezeti szemszögből végzett régészeti munka egyfajta professzionális nyomkeresés, egy olyan, első ránézésre kevésbé látványos történet elemeinek felkutatása, amelyet jóformán alig ismerünk.

Fotó: Vonnák Diána