Lehetne-e Budapest a biológiai sokféleség európai fővárosa? Egyáltalán: mit keres a természet a városban? Ha pedig már ott van, nem lenne-e jobb egy park? Vajon miért kell egy vizesélőhelyet helyreállítani és mit keres a természetvédelmi szakember az építész mellett? Általános érvényű városi tanmese az éghajlatváltozás tükrében – európai köntösben

Talán nincs őslénytan iránt érdeklődő, aki ne hallott volna a világhírű ipolytarnóci lábnyomos lelőhelyről, ahol 17 millió évvel ezelőtt élt élőlények lábnyomai láthatóak olyan épségben, mintha csak pár perce sétáltak volna keresztül a folyók partját szegélyező, nedves iszapon. Mindez már több mint 120 éve foglalkoztatja a kutatókat, s ma már 3D-ben is tanulmányozható – sok új jelenség felfedezéséhez vezetve a megkövült felszínen...

„Itt biztonságban vagytok, de ha lejjebb mentek a folyón, nagyon vigyázzatok! Mi barátként fogadjuk a látogatót, de őket nem ismerjük. Sok mindent lehet hallani...” – figyelmeztetett Vincent. Önkéntelenül is az antropológus, Margaret Mead jutott eszünkbe, aki 1932-ben a táborhelyünk közelében élő mundugumurok körében eltöltött viszontagságos napjainak tapasztalatait rögzítette kutatási naplójában