Mindegy, hogy Mikulásnak, Télapónak vagy Karácsonyapónak nevezzük, mitikus alakjáról valóban elmondható, hogy bejárta a földkerekséget, amíg az lett belőle, akit ma Mikulásként ismerünk. Egy személyben lehetett pogány isten az északi népeknél és görög püspök a mai Törökország területén. Nevezték Karácsonyapónak és Santa Clausnak az angolszász vidékeken, sőt, talán hallucinogén szárított gombát osztogató sámánként is számon tartották fenn, északon.

A Mikulás-legenda sok, az évszázadok alatt egymásra rakódott rétegből áll, s már az is roppant izgalmas, ha néhány elemét felvillantjuk...

Az ajándékot osztó pogány isten

Az északi népek már a kereszténység elterjedése előtt megünnepelték a téli napfordulót: Odin (Woden), a skandináv és germán mitológia legfontosabb istene ajándékkal felpakolva járta a házakat ebben az időszakban. A gyerekek a nyolclábú fehér lovának szánt szénát és répát tettek a csizmákba, amiért hálából az isten ajándékot hagyott nekik. A kereszténység elterjedésével a pogány ünnepek átalakultak ugyan, de sok mindent kölcsönöztek az „új” ünnepeknek.

Fagyapó és Hópelyhecske – Az északorosz Télapót Gyed Maróznak, vagyis Fagyapónak hívják. Nincsenek krampuszsegítői, kislány unokájával, Hópelyhecskével osztja az ajándékokat a gyerekeknek. Az oroszok úgy tartják, hogy a Télapó lakóhelye a sarkkörön túli Velikij Usztyug, s onnan jön el minden évben

Fotó: Evannovostro ©Shutterstock

A görög püspök, Szent Miklós és a holland Sinterklaas

Szent Miklós legendája az egyik legismertebb, ha a Mikulás alakjának legfőbb eredőjét keressük. Miklós a 3–4. században a mai Dél-Törökország területén élt, és Szent Miklósként ő ma a keleti keresztény egyházak egyik legismertebb szentje. A ránk maradt írásos emlékek alapján elfogadott tény, hogy óriási része volt a Mikulás-legenda megszületésében.

Miklós keresztény családban született a 3. században Myra település (mostani nevén Demre) mellett, a Földközi-tenger partjánál. Papnak tanult, később Myra püspöke lett, és a legenda úgy tartja, hogy vagyonát szétosztogatta az elesettek és a rászorulók között.

Az egyik leghíresebb történet szerint három lányt mentett meg, akiket apjuk megfelelő hozomány híján nem tudott férjhez adni, ezért prostitúcióra kényszerültek volna. Az ifjú Miklós titokban három erszény aranyat rejtett a házuk ablakába, így az apa mindhárom lányát kiházasíthatta.

Ibériai jelenlét – Szent Miklós szobra a San Francisco- templomban, Batanzos történelmi városában, Spanyolországban. Szent Miklós három aranygömböt tart a kezében, amelyek a három hajadonnak átadott hozományt jelképezik

Fotó: jorisvo ©Shutterstock

Egy másik, sokkal bizarrabb legenda szerint Miklós megneszelte, hogy egy fogadós megölt és megfőzött három fiút, akik nem tudtak neki fizetni a szállásért és az ételért. Miklós azonban csodát tett, és felélesztette az ifjakat, a bűnöst pedig megbüntette.

Miklós halála után szinte rögtön kialakult a kultusza: sokan hitték, hogy továbbra is köztük jár és csodákat tesz. A myrai templomban levő sírhelye valóságos zarándokhellyé vált, a csontjaiból és a kőkoporsóból folyó szent mannának csodás erőt tulajdonítottak. Hírét messzire vitték a Földközi-tenger hajósai, a zarándokok Európából és a mostani Oroszország területéről érkeztek.

A 11. században Myrához közeledtek az Anatóliában hódító szeldzsuk törökök, és a keresztény világ attól tartott, hogy bántódása esik a szent relikviáinak. Itáliai kereskedők érkeztek Myrába, és elrabolták Szent Miklós maradványait, majd a dél-itáliai Bari városába hajóztak vele. A szent ereklyének bazilikát emeltek, és a feljegyzések szerint az új sírhelyből is csorogni kezdett a csodás manna.

Sokak védőszentje – Törökországban, a mai Demre településen található a 6. században épített Szent Miklós-templom. Szent Miklós püspök a gyermekek, a diákok, a nehéz körülmények között élők, a tengerészek és a kereskedők védőszentje is

Fotó: slava296 ©Shutterstock

Szent Miklós híre az évszázadok során egyre terjedt és tisztelői december 6-án, állítólagos halála napján emlékeztek meg róla. A reneszánsz beköszöntével ő számított kora leghíresebb szent emberének, népszerűségének a reformáció elterjedése szabott gátat. A protestánsok eltávolodtak a szentek tiszteletétől, ezért egyre több helyen a Kisjézust kezdték népszerűsíteni mint ajándékozó figurát.

Nem mindenki fordított azonban hátat a hagyományoknak, Hollandiában továbbra is fennmaradtak a Mikulás-naphoz köthető népszokások. A túlélés bizonyítéka, hogy az általuk Sinterklaasnak nevezett alak hiedelemvilága számos ijesztő figurával bővült, akik büntetést osztottak a rosszalkodó gyerekeknek – ekkor születhetett meg a Krampusz is. A holland telepesek ráadásul a 17. században egészen Amerikáig vitték Sinterklaast.