Bár a táncházmozgalomban híressé vált erdélyi Szék messze van, időben is eltelt pár évtized azóta, hogy a mozgalom virágkorát élte, a táncházat felvezető közösségi énektanulás kevés találóbb dallal kezdődhetne. „De szeretnék az erdőben fa lenni | Ott is csak a tölgyfa nevet viselni.” Bár a nóta aztán a szerelem felé kanyarodik, de a tölgy identitásképző erővel bír ebben a kicsi, fiatal, mintegy 200 éves börzsönyi faluban. Fölötte, a dombon áll ugyanis egy nevezetes csertölgy, a kóspallagi Tűzoltófa, ahonnan aratáskor a gabonakévéket őrizték.

A falu több pontjáról látható és a 2015-ös Év Fája versenyben is részt vevő fa igazi jelképévé vált a közös munkának, az összetartásnak és a jól működő közösségnek. A mellőle elénk táruló panoráma is beszédes.

Láthatók a mára jelentős részben beerdősült, település körüli irtásrétek, a falu fölött hazánk egyik legszebb középhegységi tája, a Magas-Börzsöny rajzolódik ki, a hegyoldal többi famatuzsáleme pedig arról árulkodik, hogy a hegyoldalban legelőerdő volt egykoron (a fa körüli területen jelenleg is legeltető állattartás zajlik).A részben a városból jött, részben helyi „gyüttmentekből” és tősgyökeres lakosokból verbuválódott táncosok szépen befűtötték már a termet, ezért a résnyire nyitott ablakon messzire száll a muzsika hangja. De hogyan kerül táncház Kóspallagra? És egyáltalán: mit jelent ma az, hogy közösség és mi köze van mindehhez egy tájháznak, ha nem is ott van a táncház?

A megismerés kalandja – Visszatérés a faluba a Tájházi Nap keretében szervezett gyógynövénygyűjtő túráról (2021). Amit nem ismersz, azt nem is szeretheted. Amit nem szeretsz, azt nem is óvhatod és nem is fejlesztheted

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Tájház, vonatház, ökotájház

Tényleg nem illendőségből nevezzük meg először Plachi Attilát, hazánk egyik legfiatalabb polgármesterét, hanem azért, mert humánökológia mesterszakon végzett az egyetemen, diplomamunkájában pedig olyan településeket vizsgál, ahol a vezetők erős ökológiai elköteleződéssel rendelkeznek. 2016-ban, akkor még a falu civil életének egyik lelkes szervezőjeként egy előadáson találkozott Balogh Pállal, aki pedig néprajzosként lényegében mindenhol ott volt, ahol az élő vidékkel foglalkoztak akkoriban. Ez nemcsak egy barátság kezdetét jelentette, hanem az általuk életre hívott közösség álmodta meg az országban egyedülálló ökotájházat is.

Közös világnézetük egyik alapja az ökolokalizmus. Ahogy ők írták az ökotájház blogján: „Ismerjük meg azt a tájat és lakóit, amely a lakóhelyünket jelenti – és ne csak az embereket, de történeteiket, tudásaikat, az általuk értékesnek tartott dolgokat is, ami sokszor évszázadokra visszamenő történetet mondhat magáénak, hisz aki nekünk elmeséli, az maga is szüleitől, nagyszüleitől hallotta.

Ez ahhoz is fontos, hogy »helyesen« használjuk a tájat, megtanuljuk ezt azoktól, akik egykor felelősen gazdálkodtak a rájuk bízott természettel.” Ebben a szellemiségben született meg a Kóspallagi Ökotájház, ami ma már hivatalosan Öregház néven fut.

A hagyomány újjáélesztése – A humánökológia célja a hatékony hagyomány újjáélesztése. Kovács Péter tűzikovács kéziszerszámait mutatja be

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Több helyi szerveződés álmai között szerepelt ugyanis egy tájház létrehozása, így kapóra jött Pali néprajzostudása és kapcsolatrendszere. A két elérhető épület közül a néprajzoscsapat segítségével választották ki a Szent István út 35. szám alatti, hagyományos portát, amelynek építéséről nincsenek pontos adatok, de faanyaga az 1860-as évekből származik.

Eredetileg egy helyben beágyazott tájházat akart mindenki, de a helyiek és az egyre növekvő számú önkéntesek beszélgetéseiből az derült ki, hogy egyrészt jó lenne a helyi közösséget bevonni, szakmai oldalról pedig izgalmas lenne megnézni, hogy a néprajz hogyan tud a gyakorlatban hasznosulni.

2018-ban felmérték a házat és megvalósult az első kutatótábor is, ahol az önkéntesek a helyi lakosokkal együtt igyekeztek feltárni a falu múltját. „Ilyen ez a részvételi akciókutatás: lépésről lépésre jöttünk rá, hogy nemcsak anyagot gyűjtünk a tájház kiállításához, de közben a falu is megismer minket. Ezzel elindítottunk egy változást: az általános néprajzi tapasztalattal összhangban itt is azt láttuk, hogy az idősek leértékelik saját tudásukat, ezért nagyon örültek, hogy valaki értékesnek vélte tudásukat, meghallgatta őket” – mondja Pali.

Fortélyok és az ősi tudás – Egy falusi ember talán furcsának érzi, hogy vannak, akik fizetni is hajlandóak, azért, hogy valaki megtanítsa őket kézzel kaszálni. (Kovács Péter szerszámai)

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Mindent, amit lehet, a kezdeményezés köré szerveződött önkéntesek végeztek és a szervezőcsapat és a rendezvények is teljesen nyitottak voltak – és ez működött. Már az első építőtábor során spontán kialakult programként mentek el gombászni a pestiek a helyiekkel. A helyben bevontak köre így egyre bővül és sikerült elérni sok fiatalt is. A település vezetése pedig aktívan jelen van, teljes mellszélességgel kiáll a kezdeményezés mellett, de nem akarja a saját képére formálni. „Itt minden közösségi tervezés keretében történik. Közösen jöttünk rá a helyiekkel, hogy nem a tájházfunkció motivál bennünket igazából, hanem sokkal inkább a múltbeli tudás mai hasznosítása és a közösség ezáltali bevonása, fejlesztése” – árulja el a siker titkát Atesz.