Folyamatosan változik, minden évszakban más arcát mutatja, néha tobzódik a színekben és mintázatokban, csak meg kell tanulni olvasni ezekből. Ráadásul nemcsak évszakosan ad változatos képet, de az évszázadok is nyomot hagytak rajta. Más módon és más szemszögből kell az alföldi tájat nézni és fényképezni. Közelebb kell hozzá hajolni, hajnalban is ki kell menni a pusztába, vagy egy kiadós eső után, amikor a víz kirajzolja az addig rejtett mintázatokat. És más látószögből és nagyítással is figyelnünk kell. Ebben pedig a dróntechnika pár éve új távlatot nyitott, sokkal könnyebbé téve a szín- és formagazdagság megörökítését

Amikor tobzódnak a színek

Az Alföld tavasszal és ősszel a legszínesebb, amikor az éltető csapadék nyomán virágba borulnak a puszták és a szántóföldek. Különösen látványos a kamilla virágzása, de a laikusok között is népszerű szelfiháttér a virágzó napraforgó- és repcetábla. A pipacs- és mézontófű-mezőkért pedig egyenesen megbolondul a közösségi média. Híre is megy a látványosabb pipacsmezőknek. A gabona között persze semmi keresnivalója nincs a szántóföldi gyomnövényeknek (legalábbis a gazda szemszögéből), kizárólag a fotós örül neki. A legszebbeket ezért nem is a vegyszerezett gabonatáblákon, hanem a parlagföldeken látni.

Az egyik leglátványosabb, pipaccsal vegyes szarkalábmezőt Tótkomlós határában örökítettem meg, ahol a véletlenek szerencsés összjátéka nyomán kiterjedt lila-piros virágszőnyeg alakult ki. A területen a Körös-Maros Nemzeti Park – a túzokok védelmében – felhagyott a szántóföldi műveléssel, hogy táplálkozó- és búvóhelyet biztosítson a madaraknak.

A térséget sújtó 2022-es aszály következtében pedig a keleti szarkaláb és a vetési pipacs jelentősen elszaporodott. Erre bátran mondhatjuk, hogy még az űrből is látszik. Furcsa, de a pipacs az aszály nyomán még az ősgyepekbe is behúzódott, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző.

Nyár végén a szikes puszták ismét virágba borulnak a magyar sóvirág tömegeinek köszönhetően. Ez az egyik legszívósabb szárazságtűrő faj. Hosszú, karószerű gyökerei mélyen a talajba hatolnak, mélyebbre, mint más növényeké, így hozzáfér a rejtett víztartalékokhoz is. Akkor is vidáman virágzik, amikor már „nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben”.

A sóvirág lila foltjai borítják a Kígyósi-pusztát, közöttük a bárányparéj vörös sávjai rajzolják ki a vakszikes talajok kopár területeit

Fotó: Jakab Gusztáv

Isten festékes tégelye kiborult Tótkomlós felett – Kiterjedt szarkalábmező a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Fotó: Jakab Gusztáv

Mintázatok és formák

Az Alföld lapos, főleg a Tiszántúl. A Hortobágyon a horizontig csak gémeskutakat, hodályokat és legelő nyájakat látni.

A pásztor és a természetkutató ember azonban tudja, hogy a felszín nem teljesen sík, finom mintázatok és különleges mikrodomborzat jellemzi – a padkás szikes formakincse.