Karaván érkezik

„Aman eszen geldingiz!” (Szerencsésen jöttetek!), „Ha sahbahazim! Ha arszlamim!” (Én sólymom! Én oroszlánom!) – kiabálták az emberek a fura alakokat szorosan körülfogva. Hamar kiderült, hogy Sztambulból indult dervisek. Évek óta nem érkezett ekkora hadzsi küldöttség a kán hívai székhelyére. Nálunk a Mekkát megjárt zarándokokat, a hadzsikat nagy tiszteletben tartották, és ha emellett a világi javakat megtagadó dervisek is voltak, szentnek számítottak. Ezért mindenki igyekezett megsimítani öltözéküket, áldást kapni tőlük. Kiszaladtam az utcára, ahol olyan tömeg hömpölygött már a karavánnal a szállásul szolgáló szeráj felé, hogy szinte leradírozták a laposkenyér-sütödék illatozó, üstszerű kemencéit, a selyemportékákat, és még a kötélre vert, eladásra váró rabszolgák is kizökkentek befagyott szomorúságukból pár pillanatra, és odafordultak a ricsajos menet áthaladásakor.

„Vidéken a viselet sokkal szabadabb. A nők nagyon ritkán, a leányok pedig soha sincsenek elfátyolozva. (…) A sálak ide s tova lebegő végei meglehetősen szép színezetet nyernek. Fájdalom, e türelmességet a vidéken csak Khívában és Kokandban gyakorolják.” (Vámbéry, 1863.)

Fotó: Majoros Árpád

„Khíva görbe utcáin és az ívezett bazáron át az arkba jutunk. Mint a közép-ázsiai fejedelmek minden lakhelye, úgy ez a vár is hatalmasan meg van erősítve, és kettős kőfal veszi körül.” (Vámbéry, 1863)

Fotó: Majoros Árpád

Őket az előző teliholdkor hozták türk és kazah törzsek fejvadászai, ki tudja épp honnan, olykor egészen Herat környékéről. Veszélyes hely volt akkoriban a városom: a kán teljhatalma, szeszélyessége, valamint a kémektől való rettegése és a mindehhez párosuló kreativitása a bosszúálló kegyetlenkedések terén nem jelentett életbiztosítást senkinek. Nagyapám mesélte, hogy az előző kán busásan fizetett az ellenség levágott koponyáiért, így olykor halmokban álltak a palota udvarán.

Ha valaki felbőszítette az uralkodót, akár ott helyben is kivégezhették, és a mendemondák szerint a városfalon belül, vagyis az Ichan Kala területén – az egyeduralom folyamatos gyakorlása miatt – a járdát kibontva rögtön el is földelték a testeket.

Az, hogy a minaretekről ledobják a bármiben is bűnösöket, heti rendszerességű dolognak számított.

Perzsa hatás – Timur Lenk (1336–1405) uralkodásával kezdődően a Perzsiából érkezett díszítőművészet kék árnyalatokba öltöztette a vidék épületeinek homlokzatait, árkádsorait, minaretjeit, kupoláit. Az élénk színű mázas téglák és csempék ismétlődő növény- és kalligrafikus ábrázolásokat sokszor arannyal és lazurittal tették még fényűzőbbé

Fotó: Nagy Éva Johanna

Veszélyes oázis

Vad és kegyetlen volt Híva. Zabolátlan, kumiszgőzös Belső-Ázsia keveredett a dallamos iszlám szigorával és Perzsia művészetével.

A homok és kövek között nőtt némi zöld kóró, amit a tevék legelhettek, de az ég kékjét, a sivatag barnáját Ichan Kala kupoláinak vízkékje és zöldje meg még talán a naplementék rózsás barackja törte csak meg.

Nem is kellett vendégmarasztalónak lennie, hiszen a csontszáraz, tikkasztó Kizilkumon átkelő, vagy a Karakum, esetleg az Aralkum sivatagai felől érkező karavánok kénytelenek voltak erre térni, ha nem akartak szomjan veszni a nagy pusztában, miközben az egyébként sem veszélytelen Selyemúton már hetek óta baktattak portékáikkal Perzsia vagy Kína irányából. Mohammed Amin kán tudta ezt, és lustán élvezte a stratégiai helyzetet.

Gazdagságát változatossággal cifrázta, háztartása hatalmas volt, és szerteágazó. Külön emberei voltak a teáskanna vagy rágcsálnivalók tartására, hátdögönyözésre, változatos felszolgálóhad, séfek, testőrök vették körül.

Perzsa hatás – Timur Lenk (1336–1405) uralkodásával kezdődően a Perzsiából érkezett díszítőművészet kék árnyalatokba öltöztette a vidék épületeinek homlokzatait, árkádsorait, minaretjeit, kupoláit. Az élénk színű mázas téglák és csempék ismétlődő növény- és kalligrafikus ábrázolásokat sokszor arannyal és lazurittal tették még fényűzőbbé

Fotó: Majoros Árpád

Híva = jó víz – A legenda szerint – a 8. század óta létező – Hívát Noé egyik fia, Sém alapította, amikor embereivel a sivatagban bolyongva vizet keresett. „Kheivak, kheivak!” – kiáltozták, amikor megtalálták azt. A „jó vizet” jelentő szóból pedig néhány hangzó kikopott az idők során

Fotó: Majoros Árpád

Anyám és nővéreim is nála szolgáltak. Legidősebb nővérem nem lett uralkodói ágyas, de a kán negyven hivatásos szeretője és négy felesége körüli teendőkben részt vett. Mindegyikük külön hálótermet kapott, melyek a Tosh Hovli palota egyik hosszú folyosójára nyíltak – ezen az oldalon csak ajtókkal. Azért, hogy a kéjnők ne tudják meglesni, aznap éjjel ki(ket) kéret a kán. Mégis tudható volt, hogy gyakran három ágyast is szólított, hogy menjen csak a híre: a kán egy annál is igazibb férfi. Félendő, erős és hatalmas. Bár nővéreim szerint gyakran láb- vagy hátmasszázs volt csupán a feladat. Ezzel szemben a gyermekszülés szigorúan a jó családokból kiválogatott feleségek kiváltsága volt, hogy a nemesi vérvonal háborítatlan maradhasson.

A dervis megszólít

Az egyik dervis, a kerek szemű odaintett magához: Sükrullah bajt kereste. Eligazítottam, hogy Mohammed Amin kán medreszéjében, Híva legszebb épületében lakik a látni kívánt előkelőség. Megköszönte sztambuli kiejtésével, majd kérte, kísérjem el. Sükrullah igen csodálkozott, mit akarhat tőle egy ilyen messziről jött szent ember, de miután az idegen beszámolt közös sztambuli ismerőseik hogylétéről, mely rokoni családnál született gyermek, ki kinek lett keresztszülője, igen baráti hangulat kerekedett. Mikor a beszélgetés során jobban megismerkedtek, Sükrullah baj így szólt: „De az Isten szerelméért, mi bírt téged rá, efendi, hogy Sztambulból, abból a földi paradicsomból ezekbe a borzasztó országokba jöjj?”

Miután híre ment, hogy ilyen magas körökben forgó dervis volt az újdonsült barátom, a kán másnap látni akarta, hogy „adja rá a fatiháját, mivel a hazret (őfelsége) hő kívánsága, hogy a szent földről jövő dervis áldásában részesüljön”.

A kán hirtelen és szeszélyes ember volt, ám barátom idegességét mesteri kémhez illő módon palástolta, mikor a délutáni kihallgatásra belépett. Tudta, hogy ha a nagyúr bármi miatt gyanúsnak találja, ott azonnal vége lehet az életének, de minden bizonyosság szerint rabszolgaként végzi.

Mintha csak az udvarba született volna, kiválóan megfelelt a trükkös kérdések sorozatára. Évtizedekkel később, egy Buharában talált feljegyzésben így írt erről az audienciáról:

„A khánnak minden arcvonása a kiélt, tompaelméjű, embertelen zsarnokot árulja el; szemei mélyen be vannak esve, ajkai duzzadtak, halványak; hangja rezgő. Nagy megelégedésemre szolgált, hogy a fejedelem kivételesen jó volt irántam, s most már, a míg időm engedte, háborítatlan járhattam-kelhettem a khánságban.”

Buharai divat – „Aki Bokhara fashionable világát akarja látni, az pénteken délelőtt 10 és 12 óra között álljon meg azon utcán, mely a Der-i Rigisztántól a Meszdzsid-i kelánhoz (nagymecset) visz. Ekkor szokott az emír nagyjai kíséretében, teljes díszöltözetben a pénteki imára menni. Mindenki legjobb ruháit ölti magára, s lovát, mely itt a fogatokat helyettesíti, a legfényesebben díszíti fel.” (Vámbéry Ármin, 1863)

Fotó: Majoros Árpád

Mihráb – A mihráb, az imádkozás – vagyis a mekkai Kába – irányát jelző fali fülke mintáit és formáját tekintve is gazdagon díszített

Fotó: Majoros Árpád

Tájidegen jurta? – A sztyeppi felmenőkkel bíró kánok élvezték a ragyogó, pompás épületeket, de gyökereiket sem feledve olykor a palotában is felállították – itt stratégiai célokra használt – jurtáikat

Fotó: Majoros Árpád

Arany, csillogás, hírszerzés

Így amikor a 10 m-es városfalakkal körbevett, homokszínű Ichan Kalában sétáltunk, dervis barátom szeme megakadt egy sztyeppi jurtán a tengerkék perzsa majolikákkal borított pompás Tosh Hovli palota falai közt, bent a fenséges épület egyik ligetes uralkodói udvarán. Este választ kapott néma kérdésére.

A délutáni, készülődő sürgés-forgás után dús lakoma helyszínévé vált az udvar. Fűszeres és édes illatok keveredtek, mandulával, dióval töltött barackok, datolyák. Cifrára faragott sárga és piros dinnyék, szőlőfürtök közé aranyozott tálakon fűszerkeverékektől gőzölő sültek és tea került az asztalokra. Fontos, messzeföldi küldöttek érkeztek. Az ő tiszteletükre a vacsorát követően ritka szép, művelt, több nyelven beszélő táncosnők szórakoztatták a diplomatákat először a színpadon. Majd a jurtába hívva őket, és ott egy kis ópiummal oldva a hangulatot, kicsalták belőlük politikai szándékaikat és titkaikat. Ezek a nők is részei a kán kémhálózatának: csinos, megbabonázó, csillogó szablyák az ellenség torkán.

Minaretek kapros tésztával

A hatalmas, 150 szobás palotát Allakuli Bahadur kán kezdte építtetni – a Gergely-naptár szerint – 1832-ben. Apám még dolgozott az intézésben, és felettébb türelmetlen emberként emlékezett vissza Allakulira.