A Nyavalyák-völgyét az ausztrál őslakosok a régi idők óta kerülték, mert tudták, ha ott megbolygatják Bula, az ősi szellem földalatti nyugvóhelyét, abba akár az egész világ belepusztulhat. A Buláról alkotott ismereteiket a természet rendkívül hosszú távú, több tízezer évet felölelő, változatlan módszerekkel zajló megfigyelésére alapozták, míg a nyugati tudomány csak a 20. század derekára jutott olyan szintre, hogy tudásukat visszaigazolja!
A legenda szerint az idők kezdetén Bula, a mennydörgés szelleme a tenger felől érkezett, és ahogy vadászott, létrehozta a környező dombokat és vízfolyásokat, majd a barlangok sziklarajzain otthagyta névjegyét. Bula a vidék őrzését az itt élő, tőle eredő jawoyn törzs bölcseire bízta, majd szelleme a föld alá költözött a Déli-Aligátor-folyó felső völgyében. Ez a vidék lett a Nyavalyák-völgye (Buladjang vagy Sickness Country – szabados fordításban), ahol Bula földalatti világa több fontos szakrális, tabuként kezelt helyen is összeköttetésben áll a felszíni világgal.
A jawoyn törzs gondosan ügyelt arra, hogy a Nyavalyák-völgyét megóvja bármiféle zavartól vagy hangoskodástól, ahol várandós nők és gyermekek számára bizonyos sziklák, barlangok, sőt források is tabunak számítanak.
Aki megszegi a szabályokat és megzavarja Bula nyugalmát, annak idővel romlik az egészsége, megduzzadnak az ízületei, és az őslakosok által mia-miának nevezett kór fog kitörni rajta.
A bölcsek szerint Bulának az egész világ felett van hatalma: dühe – tűzzel és földrengésekkel – láncreakció-szerűen mindent elpusztíthat!
Balandák tabudöntögetése
Nyugati ember az 1950-es évek elején vetődött először nagyobb számban a Déli-Aligátor-völgybe: miután a repülőgépes mérések komolyabb radioaktív anomáliát mutattak a környéken, a völgyet geológusok kezdték térképezni – a hidegháború csúcsán óriási kereslet volt az uránra.
A jawoynok legnagyobb döbbenetére a balandák (így hívják errefelé a nyugati embereket) épp a tabunak számító helyeken bolygatták meg a föld nyugalmát, nem törődve sem Bula haragjával, sem a helyiek több évezredes tudásával és őrzési kötelezettségével.
Bula bosszúja nem maradt el: hamarosan szamárköhögés-járvány tört ki a geológusok között, amely az őrző-védő feladatát a balandákkal szemben érvényesíteni nem tudó jawoyn törzs néhány tagját is elvitte.
Ősi földrajztudás
Idővel a balandák számára is világossá vált, hogy az uránszurokérc-előfordulások szinte pontosan egybeesnek a jawoynok számára szent helyekkel.
Az őslakosok az itt töltött 60 ezer év alatt tapasztalati úton nemcsak megtanulták az uránszurokérc hordozta radioaktív és vegyi kockázatokat anélkül, hogy bármi fogalmuk lett volna atommaghasadásról vagy nehézfémekről, de a nukleáris energia felhasználásának globális veszélyeit is megsejtették.
A jawoynok az uránszurokérc felszíni előfordulásaihoz kötötték hitvilágukat, amely gyakorlati földrajzi tudást adott generációról generációra a veszélyes, így elkerülendő helyekről. Az ilyen szent helyek közül számukra a Guratba a legfontosabb, amelyet a geológusok csak Koronázó-dombnak (Coronation Hill) gúnyoltak, mivel épp II. Erzsébet brit uralkodó koronázásának évében (1952) kezdték el ott az ércfeltárást.
Uránbánya kézzel, csákánnyal
A Guratba mellett tucatnyi másik, kisebb felszíni vagy felszínközeli feltárásban folyt az érc kitermelése egészen 1964-ig, amikor a bányatelepeket rekultiváció nélkül egyszerűen elhagyták. Egy évtized alatt az uránszurokércből kisüzemi keretek között vegyi úton, savas kioldással összesen ezer tonna urán-oxidot (ún. sárga port) állítottak elő helyben. A csúcsidőben legalább 150 fő dolgozott a kitermelésen (ez akkor Észak-Ausztráliában nagy létszámnak számított!), és az ércfeldolgozó mellett két kisebb bányászfalunak is otthont adott a Nyavalyák-völgye. Megfelelő tudás híján a nyugati ember számára a sugárvédelem és a környezet védelme sem számított ezekben az időkben, az őslakosok tudásával, tradicionális földjogaival pedig egyáltalán nem törődtek. Sőt, az akkori politikai döntéshozók úgy vélték, hogy a „kőkorszaki szinten megrekedt” őslakosok számára az a legjobb, ha ősi tudásukat, nyelvüket és kultúrájukat hátrahagyva a nyugati civilizációba asszimilálódnak.
A tágabb térségben az 1980-as évektől lendült fel újra a bányászat, ám ekkor már ipari méretekben zajlott a kitermelés a világ legnagyobbjainak számító uránbányákban, mint a Ranger vagy a Nabarlek.
Mivel azonban 1976-ban az Északi Terület kormánya elfogadta Ausztrália első őslakos földjogi törvényét, a helyiek már részesülhettek a bányászat hasznából, figyelembe vették kulturális aggályaikat, és a környezeti szabályozás is jócskán megszigorodott.
Ha kíváncsi vagy hogyan állt bosszút Bula, lapozd fel a Földgömb 2025/március–áprilisi lapszámát!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
