Stockholm, Djurgården-félsziget. Vasa Múzeum. A káprázatos kiállításon már a bejárat után elképesztő méretek, impozáns, mellbevágó látvány tárul elénk. Maga a vitorlás a hatalmas térfogatával, épen maradt temérdek használati és felszerelési tárgyával, számos tematikus gyűjteményével félnapos program is lehet. De mi is történt, miért építették a hajót, hogyan került villámgyorsan hullámsírba, ill. miért vált legendássá megtalálásának és megóvásának története?
A katasztrófa
A Vasa elsüllyedése talán az egyik legvilágosabb példa arra, miért nem jó, ha a főnök vagy a főszponzor beleszól a tervezésbe és építésbe. Aki persze nem ért hozzá, de ő Svédország keménykezű, ellentmondást nem tűrő királya. A Vasa 1628-ban, első útján felborult és elsüllyedt Stockholmban. 333 évig a tenger mélyén nyugvó hatalmas hadihajót 1961-ben kiemelték, és így a legszebben fennmaradt 17. századi hadihajó a világon, amely egyedi műkincs, a svédek büszkesége: kb. 98%-a eredeti elemekből áll, és több száz faragvány díszíti.
A Vasa építését II. Gusztáv Adolf svéd király (1594–1632) rendelte el, 1626-tól kezdve nagyjából 400-an dolgoztak rajta. Javában zajlott a harmincéves háború, és a svédek a Lengyelország elleni háború során – hogy lekörözzék riválisukat – óriási méreteket álmodtak. Ám legtekintélyesebb hajóépítő-mesterük, a dán Henrik Hybertsson 1627-ben meghalt, fiatalabb és tapasztalatlanabb utódja nem mert ellentmondani az uralkodónak, amikor az egy második ágyúfedélzet beépítését is követelte. A Vasa így egy roppant erős és monumentális hajó lett, három árbóccal, amelyeken összesen tíz vitorlát hordott. 52 m magas, 69 m hosszú és 1200 tonna tömegű volt. 64 ágyújával a svéd hadiflotta fontos és ütőképes hajója lett volna, azonban szélességéhez képest túl magasra és hosszúra sikerült. Az egyensúlyán a ballasztkövek sem javítottak sokat, ráadásul óriási ágyútömeggel rakták meg, amelyekhez nagy lőréseket vágtak mindkét oldalon.
A katasztrófához a lengyel flotta sem kellett. 1628. augusztus 10-én a Tre Kronor királyi kastély alatt eloldották a Vasa köteleit. Az ágyúlőrések nyitva álltak, minden ágyú kifelé nézett, és üdvlövés dördült el. A hajó lassan elhagyta a kikötőt. Aztán néhány nagyobb széllökést követően az oldalára dőlt. A víz elkezdett beömleni a lőréseken, és a Vasa menthetetlenül elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó nagyjából 150 emberből legalább 30 életét vesztette.
Az erőltetett, megalomán méretnövelés megbosszulta magát (az elméleti számítások kora előtt). Az akkori technológia és mérnöki tudás szintjén leginkább a korábbi tapasztalatok alapján építkeztek, de a hatalmi szó túllőtt minden határon. A Vasa vízfelszín feletti része túl nehéz lett, ezért nem tudta visszanyerni egyensúlyát, amikor a szél oldalra billentette.
Tengerből a partra
Bár mintegy 50 hajóágyút később (1664–1665) búvárharangok segítségével kiemeltek, magához a hajótesthez évszázadokig nem nyúltak. 32 m mélyen, békésen feküdt a tenger fenekén. Kissé feledésbe is merült. A kalandvágyó Anders Franzént (1918–1993) azonban már gyermekként lenyűgözték a stockholmi szigetcsoport hajóroncsai. Tengerészeti technikusként és amatőr régészként aztán – a 17. századi dokumentumok alapján – 1954-től hozzálátott a Vasa keresésének. Nyaranta kutatóhorgonyokat húzott a tengerfenéken egy motorcsónakkal. 1956. augusztus 25-én a horgony egy hatalmas, tölgyfából készült tárgyba akadt. Megtalálták a Vasát! A kiemelési munkálatok 1957 őszén kezdődtek: búvárok alagutakat fúrtak a hajó alatt, hogy kábeleket tudjanak átvezetni. 1961 tavaszán a hajó a felszínre emelkedett – több mint 14 ezer fa alkatrészével együtt. A világraszóló eseményt a svéd televízió élőben közvetítette.
A hajó minden egyes darabját egyenként tartósították, majd újra összeállították az óriási járművet, mint egy gigászi kirakóst. A Vasa azonban még ma is foglalkoztatja a régészeket és restaurátorokat, és továbbra is kérdés, miként lehetne a hajót a leghosszabb távra megőrizni: a fától és csavarjaitól a csontvázakon át a szövetekig. A Vasa évente több mint egymillió látogató tekintete előtt alussza örök álmát Skandinávia leglátogatottabb múzeumában, de a cél egyértelmű és világos: a hajó – mint történelmi, technikai és kulturális örökség – megőrzése még sok-sok generáció számára.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
