Itatóműködtetés – Csak okosan!
A Kárpát-medence vadon élő állatfajai hozzászoktak az itt jellemző csapadékmennyiséghez és ennek eloszlásához. A szélsőséges időjárási események természetes állományszabályozók. A nyári viharok, az időszakos szárazság vagy a tavaszi áradás természetes módon teszik próbára a vadon élő állatokat, a vízhez jutás akadályai természetes szelekciós tényezők. Az ember által végzett sokféle táj átalakítás azonban már nem természetes folyamat. A folyók szabályozása, a vízelvezető és öntözőárkok létesítése, a növényzet gyérítése, a betonozott terek mind-mind szárítják a környezetet, így komoly próbatételt jelentenek az állatok vízhez jutásában
Az ember által felerősödő klímaváltozás miatt gyakoribbá váltak a szélsőséges időjárási események, hazánk több tájegységén hónapokig alig esett eső, ahol volt is csapadék, ott is csak töredéke hullott a vártnak. Bár a korábbi évtizedekben is mértek hazánkban 40 °C-os hőmérsékletet, az extrém hőség nem tartott heteken át.
A vizes élőhelyek elvesztése szinte minden rendszertani kategóriát érint, ám nem egyforma mértékben. A madarak helyváltoztató képessége jó, így megtehetik, hogy egyszerűen elvándorolnak onnan, ahol nem megfelelőek a körülmények, amíg máshol megtalálják a számukra szükséges feltételeket. A kétéltűek esetében viszont katasztrofálissá válnak a körülmények. A szaporodási időszakban jelentkező szárazság sok faj állományának összeomlásához vezetett. Ilyen esetben leginkább helyben, a megfelelő módon történő vízbiztosítással segíthetjük a hazai állatfajokat a mindennapi túlélésben és a szaporodásban is.
Ahhoz, hogy a segítség fenntartható és hatékony legyen, nézzünk körül állati szemmel úgy, ahogyan egy sün, egy mókus vagy egy cinke látja a tájat! Ilyenkor nemcsak az a fontos, hogy fizikailag van-e megfelelő tisztaságú víz, hanem hogy milyen a mélysége, a sodrása, van-e búvóhely a közelben. Persze a megfelelő elérhetőség állatcsoportonként és fajonként is mást-mást jelent. A rovaroknak csak a sekély víz a megfelelő, a sünök és az őzek is szeretnek a talajszintről inni. A magaslati pontra, esetleg fa odvába helyezett víz jellemzően inkább madárfajoknak és famászásra képes emlősöknek megfelelő, pl. a menyétféléknek. Az azonban kijelenthető: a vödörben kihelyezett mély víz szinte egyik vadon élő állatnak sem megfelelő itatási forma. Madarak és kisemlősök számára kimondottan csapda, mert könnyen belefulladhatnak (egerek, pelék, énekesmadarak), de a vödörbe még egy őz feje is beleszorulhat. A madarak számára a víz a tollazat tisztán tartása, az élősködők elleni védelem miatt is fontos minden évszakban. Költéskor pedig a tojás optimális páratartalmának a biztosítása miatt és a tojáshéj kiütésekor lényeges: a fióka ugyanis a száraz tojáshéjhoz könnyen hozzáragadhat és elpusztulhat, a megfelelő páratartalom fenntartása ezért a szaporodást, a kikelést is elősegítheti.
Ha bármilyen beavatkozást tervezünk a természet védelmében, mindig kezdjük a természetes megoldásokkal!
Ha például fészkelőhelyet szeretnénk létesíteni odúlakó madarak számára, a legjobb, ha meghagyjuk az odvasodó fákat. Ha ilyen nincs, akkor kihelyezhető a mesterséges odú. Hasonlóan az itatásnál is: a legjobb megoldás, ha természetközeli állapotot hozunk létre a parkokban, kertekben. Amennyiben a környéken a mi itatónk az egyetlen vízforrás, nagy tömegben érkezhetnek a közeli fajok. Ez stressz lehet a madarak számára, betegségeket adhatnak át egymásnak, ragadozókat vonzhat a tömeg, még ha a ragadozók jelenléte ilyen közegben is természetes. Bizonyos fajok érzékenyek a víz minőségére is. Az itató tisztán tartása, megfelelő takarítása elengedhetetlen feladat ahhoz, hogy a segítség ne forduljon csapdává.
Az állatok számára a legkedvezőbb, ha az itatóban a vízszint fokozatosan mélyül, 1-2 cm-től 10 cm-ig. Amennyiben a vízszint magasabb, tegyünk az itatóba nagyobb méretű köveket vagy markánsabb méretű ágakat, ezeket az állatok gyakran használják, mert fix pontokat jelentenek az itató körüli mozgásban. Az itatás helyét úgy válasszuk meg, hogy a fürdő, vizes tollú madaraknak is legyen lehetőségük a menekülésre.
Az itatók üzemeltetése közben hamar szembeötlővé válik a lenyűgöző biológiai sokféleség: ennek megőrzése a természetvédelem központi feladata! Attól a tapasztalástól, hogy közelről és tartósan figyelhetjük meg a vadvilágot, érzékenyebbé, felelősségteljesebbé válhatunk a környezeti problémákkal és az egyes élőhelyek megőrzésével kapcsolatban. Ha sokan fogékonyak lesznek e változatosság megőrzésére, akkor a hivatásos természetvédelem egyik fő célkitűzésében kap segítséget. Nem utolsósorban pedig, aki mindezt fiatalon megtapasztalja, később könnyebben hoz majd a természet számára is kedvezőbb döntéseket.
