A Budzsák - Ütközőzóna a végeken
A délszláv háborút követően azt hihettük, hogy Európát (és főleg Magyarország tágabb térségét) egy időre elkerülik a fegyveres konfliktusokkal járó határváltozások. Aztán a 2014-es ukrajnai események ismét megmutatták, hogy jócskán vannak még le nem játszott ügyek. Nem véletlen, hogy sokan már a térképek újrarajzolását vizionálják. Ugyanakkor a legkreatívabb határhúzogatások is elbizonytalanodnak Ukrajna rendkívül vegyes etnikumú délnyugati szegletében, a Budzsákban, amely az utóbbi 200 évben kilenc hatalomváltáson esett át...
A ma Budzsáknak nevezett térség, a Dunadelta, a Fekete-tenger és a Dnyeszter által közrefogott vidék a középkorban nem számított közkedvelt letelepedési célpontnak. Ennek ellenére a bizánci ihletésű Kilija és Dnyeszterfehérvár (török nevén Akkerman, jelenleg Bilhorod-Dnyisztrovszkij) erődjei kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az akkori feketetengeri, valamint az európai–ázsiai kereskedelmi útvonalak ellenőrzésében.
Fontos peremterület
Előbb az Aranyhorda szállásterülete volt, majd Basarab havasalföldi fejedelem hódításainak köszönhetően csak Besszarábiaként említették. Meghódította a Moldvai Fejedelemség, később az új urak, a törökök tatárokat költöztettek a korábban csaknem lakatlan vidékre, és Budzsáknak nevezték el, ami sarkot, szögletet jelent. (A Budzsák tényleg az Oszmán Birodalom keleti sarkának számított, amely a Porta számára természetes összeköttetést és kommunikációs csatornát biztosított a keletre elhelyezkedő szövetséges tatárokkal.) A gyakori kozák, lengyel és moldáv betörésekkel szembeni tatár segítségért a szultán különleges jogokat biztosított nemcsak az itt élő tatároknak, hanem a Moldva területéről érkező ortodox románoknak is.
A 18. század végén, az orosz–török viszálykodásban a mérleg nyelvének számított, hiszen a gyakori összecsapásokban a legfontosabb felvonulási zónát, egyben utánpótlási útvonalat jelentette. Ez nem is kedvezett a tartós benépesülésnek… Az eredmény: alacsony népsűrűség és rendkívül vegyes nemzetiségi összetétel.
A 19. század elején a cári seregek a Napóleontól elszenvedett vereségük ellenére is képesek voltak a törökökre olyan csapást mérni, hogy azok nemcsak a Budzsák, hanem Moldva keleti felét is feladták. Az 1812-es bukaresti békében a Prutot rögzítették határvonalként, a Besszarábia megnevezést pedig a teljes elfoglalt területre kiterjesztették.
Cári cifrázás
A napóleoni háborúk alatt a politikai helyzet változásával a lakosság is átalakult. Az oroszok kiűzték a törököket és velük a tárokat is (őket a Krím félszigetre) – megelőzendő a hátbatámadást és kiiktatva a belső ellenállást. Ráadásul a cári uralom a kulcsfontosságú Duna-delta és Fekete-tenger közelében – a későbbi terjeszkedést tervezve – a románoknál lojálisabb népeket akart látni. Új, megbízható és gazdaságilag aktív lakosokra volt szükség, elsősorban a leginkább lakatlan Dél-Besszarábiában, vagyis a Budzsákban. A német telepesekben látták a legnagyobb lehetőséget. Németek ugyan már II. Katalin uralkodása alatt is érkeztek elnéptelenedett oroszországi vidékekre, ám az 1820-as évektől kibontakozó betelepülésük minden addigit felülmúlt.
A napóleoni háborúk miatt földjeiket elhagyni kényszerölő württembergi és bajorországi parasztok általában gőzhajóval jutottak el a Budzsákig. Az érkezőket négyhetes karanténra kényszerítették egy Izmajil melletti szigeten. A kezdeti nehézségeket az orosz kormányzat nagyvonalú ajánlata ellensúlyozta: minden család számára járt 65 hektár föld, 50 évi adómentesség, hitelek a ház és a gazdaság beindításához, valamint a vallásgyakorlás szabadsága. Nennewitz, Hoffnungsthal, Gnadenfeld vagy Olendorf – mindmind a 150 évvel ezelőtti Budzsák virágzó településeiről van szó. Ám Frerechampenoise, Paris és Brienne keresése esetén is lehetséges, hogy a korabeli útvonaltervező a Budzsák felé irányított volna, hiszen 1824 és 1828 között néhány száz fős svájci és francia különítmény is érkezett!
A besszarábiai németek száma rohamosan növekedett; 1827-ben még alig 10 ezer, a századfordulón már 60 ezer, míg az I. világháború után 100 ezer főt tett ki. Döntő részük a kiváló minőségű talajon növénytermesztéssel foglalkozott. A bolgárok és gagauzok (ortodox hitű törökök) erős bevándorlási hulláma is a 19. század elejétől zajlott. Az oszmán területekről történt áttelepülésükben kulcsfontosságú, hogy Oroszország tudatosan az ortodox világ védelmezőjeként tüntette fel magát. Nem mellékesen: befogadásukkal és a bőkezű adományokkal (kiemelés a jobbágyságból és a katonai szolgálat alóli mentesség) a Balkán népei előtt igyekeztek megágyazni a tervezett balkáni területszerzéseknek is… A feudális kötöttségek alóli feloldozás persze az országon belül is vonzó volt, így sok szökött jobbágy érkezett ukrán és belső orosz területekről is.
Nagyhatalmi nacionalizmus
A betelepülések miatt gyorsan csökkent a helyi román (moldován) népesség társadalmi és gazdasági súlya. Kilija 1806-ban még 92%-ban románok lakta város, ám 1844-re részarányuk 12,7%-ra csökkent. 1809-ben Izmajil lakosságának 85%-a román, 1884-ben viszont már csak 6,2%-a. E folyamatok összhangban voltak azokkal a pánszláv elképzelésekkel is, amelyek Konstantinápoly elfoglalásával és a Balkán népeinek egyesítésével egy új Bizánci Birodalmat kívántak létrehozni. E vízióban viszont a románoknak – mint újlatin népnek – nem szántak szerepet.
1829-ben felfüggesztették Besszarábia autonómiáját, és az oroszt tették a kizárólagos hivatalos nyelvvé. Sőt, a század végére még inkább megromlott az orosz–román viszony. A románok ugyan megszerezték Dobrudzsát, de a Budzsák feletti uralomban is reménykedtek. Hasztalanul, s mindez megalapozta a következő évtizedek oroszellenes külpolitikáját is.
Az oroszok viszont elvágtak minden román kulturális szálat, beszüntették a román sajtótermékek nyomtatását, illetve kötelezővé tették a katonai szolgálatot. A hétéves távol-keleti szolgálat megtette hatását. Egy korabeli feljegyzés szerint: „... románként mentek el, félig-oroszként jöttek vissza”.
Az orosz nyomás és az elszigetelődés a helyi románság körében sajátos identitást kezdett kialakítani. Az intézkedések persze a többi besszarábiai népet is érintették. A hirtelen adófizetésre kötelezett németek körében kivándorlási hullám indult meg az Egyesült Államok irányába. A bolgárok esetében mindez egybeesett Bulgária megszületésével, így a bolgár elit távozásával budzsáki kulturális pozícióik is csorbultak.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
