A bükkös ősszel – Az Alföld közepén különlegességnek számít egy ilyen bükkösállomány

Fotó: Jakab Gusztáv

A Bolzák öröksége

Az arborétum megalapítása az olasz származású Bolza családhoz kötődik. Szarvason Bolza I. József (1780–1862) telepedett le, aki előbb Bécsben szolgált testőrként, majd 1805-ben feleségül vette Batthyány Annát. Az 1800-as évek elején a Körös-ártér egy ármentes szigetén, a mai Anna-liget és az arborétum területén Bécsből származó növényeket kezdett telepíteni. Mindezt az első időkben nem kertészek, hanem erdészek kezelték, akik egyúttal a vadgazdálkodásban és a vadászatokban segédkeztek. Örököse, Bolza II. József leszerelt hadnagyként fejlesztette tovább a területet. A zöldséges- és gyümölcsöskert egy részét díszkertté alakította a korszaknak megfelelő, késői tájkertek stílusában. Utód nélkül elhunyva, unokaöccsére, Bolza Pálra (1864–1946) szállt aztán a terület, aki az első Bolzáról, Pepi grófról nevezte el a mai arborétum központi részét Pepi-kertnek, annak feleségéről pedig az Anna-ligetet (itt áll ma a Körös–Maros Nemzeti Park központja).

A Körös szabályozása után, az 1890-es évektől lehetőség nyílt az ármentessé váló térszínek betelepítésére is. Bolza Pál Grines József osztrák kertészt alkalmazta: ő vezette az Anna-liget növényeinek áttelepítését, mely során az átültetett 500 fa és cserje 10%-a maradt meg a formálódó Pepi-kertben. Ezek közül kiemelkedő a két legidősebb mamutfenyő és egy páfrányfenyő, amelyek eredetileg Bécsből kerültek Szarvasra.

Bolza Pál 1895-ben vette feleségül Vigyázó Jozefát, aki a kertépítésért is lelkesedett, s apja, Vigyázó Sándor vácrátóti arborétumából származó példányokkal is jócskán gyarapodott a kert. A nagy lendülettel indult telepítési munka a feleség 1912-ben bekövetkezett halálával és a világháború kitörésével lassult le, és csak az 1920-as években indult újra. Ettől kezdve Bolza Pál a kertnek szentelte életét.

Bolza-kő – Egykor ezek az emblémával ellátott kövek jelezték a Pepi-kert határát

Fotó: Jakab Gusztáv

Gróf Bolza Pál szobra az arborétum bejáratánál

Fotó: Jakab Gusztáv

Miért olyan különleges ez a kert?

Magyarországon a 18. század utolsó harmadában kezdtek tájképi kerteket létesíteni – sokszor a barokk kertek átalakításával. Gyökeresen megváltozott ekkor a korábbi kertfelfogás, hiszen a mesterségesen megformált kertek helyett természetszerűségre törekedtek. A tájképi kertek korai megjelenési formája a szentimentális tájkert, ahol a természetszerűség és a tágabb környezet látványa mellett a kerti térszerkezetet még nem formálták egységesen. Később, a klasszikus tájképi kertekben – egységes térszerkezet szerint – tágas tereket hoztak létre, az úthálózatot pedig széles ívűen rajzolták. Az 1850–60-as évektől a tájképi kertek formavilágát, szerkezetét megtartva előtérbe kerül egy addig is létező törekvés: a különböző földrajzi téregységekből származó, különleges növényfajok betelepítése – ennek egyik legszebb példája a Pepi-kert. Bolza Pál a „természetes együttlétet” utánozva telepíti a lombosfákat és fenyőféléket zárt és ritkább csoportokba, míg a köztük maradt szabad térrészekre a jelentős ökológiai értéket képviselő növényeket úgy helyezte el, hogy azok koronája szabad térállásban fejlődhessen.