Az Ugandába érkező turisták döntően a nagyvadakra kíváncsiak, pedig Uganda ennél sokkal több. Elég visszatekinteni az ország – magyar szálakat is érintő – felfedező expedícióira, bejárni történelmi helyszíneit, belemerülni a főváros, Kampala fekete-afrikai forgatagába, rápillantani a Fehér-Nílus forrására és zuhatagjaira, vagy keresztülvágni a Rwenzori elképesztő hegyvidéki övezetein
Egymásba kapcsolódó tavak füzére emlékeztet a Kelet- és Közép-Afrikát átszelő árokrendszer jelenlétére, de itt fut keresztül az etnolingvisztikai határ is, amely Afrika nilóta és bantu népeit választja el. Az idelátogató naponta átlépheti az Egyenlítőt, így hol az északi, hol a déli féltekén ízlelheti a helyben termelt és főzött arabica kávét. Uganda mozgalmas geológiájával, természeti szépségével, gyarmati múltjával és őslakosai sokszínűségével csaknem az egész kontinenst reprezentálja.
Hatalmi játszmák
A természeti értékek kezelésének első lépései még a brit gyarmati uralom idején történtek – gazdasági kényszerre. Az elefántcsapatok méretének és eloszlásának szabályozásával a mezőgazdaságban tett pusztítást kívánták minimalizálni. Bár ezzel elindult a legértékesebb területek védelmének folyamata, s már 1926-ban létrejött az első vadrezervátum is (ez lett 1952-től a Murchison Nemzeti Park), ám az eredeti cél évente több mint 1000 elefánt levadászását is szentesítette.
A gyarmati időszak vadvédelmi törekvéseit eközben komoly feszültségek terhelték. Az őslakosok – persze nem csak ezen a tájon – környezetüket mindenkori szükségleteik kielégítését szolgáló megélhetési forrásnak tekintették. A gyarmati közigazgatás pedig természetesen a maga haszonelvű szempontjait érvényesítette. A helyieket – gyakran az orvvadászokkal azonosítva – környezetrombolóknak tekintették, súlyos szankciókat róttak ki rájuk, sőt indokoltnak érezték akár eltávolításukat is a védett területekről. Az intézkedéseket pedig egy idő után a turizmus érdekeivel magyarázták.
A függetlenedést követő háborús időszak nyilvánvalóan egészen más prioritásokkal járt. Az állatvilág mindvégig elszenvedője volt a konfliktusoknak, de a legkatasztrofálisabb folyamatok Idi Amin Dada diktátor uralkodásához kötődnek.
A nemzeti parkokat háborúzó csapatok lepték el, a harcosok táplálását a vadhús szolgáltatta, az agyar a kereskedelmi forgalom keresett árucikke lett. Az ezredfordulóra a nagyvadak közel 90%-a pusztult ki, a fehér orrszarvú pedig teljesen eltűnt.
Uganda máig számos környezeti kihívással néz szembe, ezek többsége a betegeskedő mezőgazdasággal és erdőirtással hozható közvetlen összefüggésbe. A megoldás ellen hat az erőteljes népességnövekedés, a munkanélküliség, a szegénység, a korrupció, az illegális állatkereskedelem és az egyre jobban támogatott olajkutatás, amely éppen a nemzeti parkok területén terjeszkedik.
Gyöngy – tenger nélkül
Uganda „Afrika gyöngyszeme”, ahogyan Churchill nevezte, annak ellenére is elképesztően sokszínű, hogy az országnak nincs tengere. Ám van 10 nemzeti parkja és több mint 60 természetvédelmi területe, melyek számos veszélyeztetett fajnak adnak otthont.
Mindez az itt húzódó Albertin-hasadékhoz kapcsolódik, amely Afrika egyik legváltozatosabb biodiverzitású régiója – több bennszülött gerinces fajjal, mint a kontinensen bárhol. Élő folyosót képez a nagy távolságokat megtevő állatok, így az oroszlánok, elefántok, hiénák, leopárdok, csimpánzok számára, ezzel különleges ökológiai szerepe van.
Bár az Egyenlítőn vagyunk, a legjellegzetesebb környezettípus a szavannáké. Ennek oka, hogy az ország a Kelet-afrikai-magasföldön fekszik, így aki ideérkezik, többnyire 900-1400 m tengerszint feletti magasságban tartózkodik. Az átlaghőmérséklet 20-25 °C, sokszor nagyon meleg nappalokkal, amit a hűvös (néha hideg) éjszakák enyhítenek.
Az országban félszáznál több, robbanásos eredetű kráter árulkodik a közelmúlt kéregmozgásairól. Ezek négy csoportban koncentrálódnak az Albert- és az Edward-tavak között húzódó, egykor aktív vulkáni területen. A legtöbb megőrizte rendkívül látványos formáját, a holocénban létrejöttek pedig bővelkednek vulkáni utóműködésekben, pl. kénfeltörésekben. Mellettük viszont ott a hipersós Katwe-tó, amely évszázadok óta nemcsak Uganda, de a környező országok sóellátója is. A szomszédságában elterülő Munyanyange-tóban flamingók ezrei szűrik az algát.
Az Albert-tó északi szomszédságában a Semliki Nemzeti Park vidéke az egyetlen megmaradt kelet-afrikai síkvidéki trópusi esőerdő. Közel egymáshoz három helyszínen 75-98 °C-os hévforrások, iszapfortyogók törnek a felszínre, a magas karbonát- és sótartalom miatt pedig színes kiválások virítanak a buja zöld háttér előtt.
A Murchison Nemzeti Park kihagyhatatlan látványossága a Nílus töréslépcsője, ahol a teljes víztömeg a mindössze 9 m széles torokban 27 m-t esik alá. Vajon mire gondolhatott Sass Flóra (Lady Florence Baker), amikor 1868-ban Sir Samuel Baker író, felfedező oldalán elsőként pillantotta meg e folyószakaszt? És nemcsak a látvány, de a folyó tomboló közelsége, dübörgő hangja is hozzájárul a Nílushoz társított mítosz átérzéséhez.
Az Ugandában élő emberszabású majmok megfigyelése világhírű, azonban méregdrága, ráadásul a látogatók által elvárt célok elérése gyakran erősen kérdéses.
Az állatok nem egy jól megvilágított tisztás közepén „fogadnak”, hogy kedvünkre készíthessük el presztízsfotóinkat. A gorillák, csimpánzok folyamatosan menetelnek a csúszós, meredek lejtőkön, árkon-bokron át, félhomályban a pókhálós gallyak alatt, fa tetején… és természetesen ott állnak meg lakmározni, ahol véletlenül sincs rálátás. A megszállott érdeklődő pedig töretlenül próbálkozik a közelükbe férkőzni, ami legfeljebb csak perceket jelent a rendelkezésére álló egy órából.
A hegyi gorillák itteni fő otthonát jelentő „Bwindi Áthatolhatatlan Erdő” kiemelt turisztikai látványosságnak számít, jelentős bevételt hoz, ami hozzájárul védelmükhöz, kutatásukhoz… és talán a faj fenntartásához is. A „majomturizmusnak” azonban vannak negatív következményei: a mindkét irányba terjedő betegségek kockázata, vagy éppen az emberi jelenlét viselkedésmódosító következményei.
A Rwenzori varázsa
Az UNESCO-védelem alatt álló Rwenzori Földünk egyik leglátványosabb hegysége. Bár a nagy hasadékrendszer közelében található, ám nem vulkáni eredetű. Ez önmagában még nem kuriózum, hiszen az óriás, szárazföldi, távolodó lemezhatárok mentén sok, erősen gyűrt és törésekkel átjárt, kiemelt masszívum húzódik (pl. a Libanon-hegység vagy a Bajkál menti hegyvonulatok). Trópusi fekvése, éghajlata, nagy magassága (5109 m) azonban egészen különleges – iskolapéldaként szereplő – hegyvidéki övezetességet hozott létre.
Már az ókori görögök is errefelé fekvő rejtélyes hegyeket emlegettek, Ptolemaiosz i. u. 150-ben a „Hold hegyei”-ről írt Afrika ezen területén.
Elsőként, modern értelemben vett felfedezőként Stanley jutott el ide 1888-ban. Az akkori helyi, szuahéli elnevezésből („rwenzururu”, vagyis „havas hely”) lett később a Rwenzori név.
Különleges hely, de – szerencsére (még) – messze nem annyira ismert, mint a kontinens 50-szer több látogatót fogadó teteje, a Kilimandzsáró. Vadregényes, minden képzeletet felülmúlóan csodálatos növényzetű terület. Ahol a hegylábnál még a síkvidéki esőerdőből indulunk, a csúcs közelébe érve pedig zuzmóval borított sziklák, kopár táj, végül csak hó és gleccserek maradványai vesznek körül. Különleges érzés megélni ugyanazt, mintha az Egyenlítőtől a sarkokig gyalogolnánk, csak ezt itt egy túra alatt élhetjük át!
Egy új Uganda felé?
Egy új Uganda felé? A nem lebecsülendő bányászati és ipari beruházókat leszámítva mára széles körű egyetértés alakult ki a természetes élőhelyek megőrzéséről, védelméről. Ehhez jelentős impulzust adott a masszív bevételi forrást jelentő turizmus, ezen belül az egzotikus tájak és a szafariprogramok iránti fokozódó igény – ami Uganda páratlan természeti erőforrásait is alaposan felértékelte.
A „Vision 2040” előrejelzése szerint Ugandát Afrika öt és a világ tíz legfontosabb turisztikai desztinációjába várják.
A lehetőségek tárháza, egyben az ígéretes jövőkép mellett azonban Ugandának is tucatnyi társadalmi, gazdasági, környezeti kihívással kell megküzdenie, a klímaváltozás itteni hatásaitól a kínai gazdasági terjeszkedés brutális következményeiig. A ma hatalmon lévő elit 1986 óta sajátos demokráciafelfogással és megkérdőjelezhető hatékonysággal igazgatja az országot. Kétségtelenül vannak eredményei a politikai stabilitás és a gazdasági mutatók terén, ez azonban a látványos változást követelő fiatal generáció számára már nem elfogadható. Őket az új kihívások, a versenyképes gazdaság kínálta lehetőségek mellett a hazájuk természeti értékeit előtérbe helyező gondolkodás is jellemzi. Nemcsak a fővárosban, de már vidéken is kiszámíthatóbb jövőt és nagyobb beleszólást szeretnének az országos ügyekbe, vállalva, hogy a másként gondolkodókat idegen érdekeket szolgáló lázadóknak címkézi a hatalom. A változás igénye erősödik, eközben azonban ne feledjük, hogy Uganda függetlensége óta soha nem történt még békésen az elnöki hatalom átadása. A belső fegyveres zavargásoknál pedig a természet (ezen belül főleg az állatvilág) minden esetben tragikus szenvedő fél.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
