Nehéz „terepen”

Az „expedíciós” légi régészetben, vagyis amikor a fényképész-régész nem a hazai, jól ismert területen dolgozik, alapvető jelentőségű a vidéket ismerő, jó repülővezető. Simion Campean már 5 éve az egyik legfontosabb munkatársunk, hiszen nemcsak Románia műrepülőbajnoka, hanem ráadásul rengeteg régészeti lelőhelyet ismerő, magyarországi pilótáinkhoz hasonlóan a történelem iránt érdeklődő, jó szemű szakember.

Az optimális technikai és szakemberháttér azonban önmagában nem elég. Más, Erdélyben kutató kollégák (Ioana Oltean és Szabó Máté) megállapításaihoz csatlakozva már 2009-ben érzékeltük, hogy jóval nehezebb az új lelőhelyek azonosítása. A dunántúli dombok erődítései, vagy a Duna–Tisza köze hatalmas, jól megfigyelhető lelőhely-komplexumai után Erdélyben egy-egy fontos részlet azonosításának is örültünk.

Fotó: Czajlik Zoltán
Simion Campean a CTSW–2007-es repülőgép fedélzetén, a marosvásárhelyi leszálláskor, 2013. július 4-én

A különbségek egy része jól magyarázható: a légi régészeti kutatásnak kedvező nagytáblás gabonaművelés viszonylag kis területre, elsősorban a Maros-völgy egyes részeire korlátozódik. Az oldalvölgyekben, a Mezőségen, vagy a Szamos mentén kis parcellákat találunk, főként kukoricával beültetve, még magasabban legelők, hegyi kaszálók, illetve erdőségek következnek, amelyek kutatása más-más időszakokban, más-más körülmények között lehetséges. A völgyekre tavasszal jellemző pára bizonyos magasság felett érezhetően csökken, ami ilyenkor a magasabb, erdős területek kutatásának kedvez. A nyári melegben jól fotózhatók a völgyek, a hegyekben viszont nagyobb a felhőképződés és a zivatarhajlam, ami akadályozza a munkát. Az éves csapadék mennyisége talán még erőteljesebben befolyásolja az észlelési lehetőségeket, mint Magyarországon: 2012-ben a sok eső lehetetlenné tette a Maros-völgy kutatását, 2013-ban viszont kiváló észlelési körülmények között dolgozhattunk. Erdély „specialitása”, a száraz nyárutó és őszelő viszont 2012-ben is segítségünkre volt, a hazai viszonyaink között holtszezonnak számító októberben sok új lelőhelyet azonosítottunk.

Puzzle a római kori települések fölött

Erdély talán legfontosabb természetes útvonala, a Maros-völgy a római korban is sűrű településhálózattal rendelkezett, kulcspontjain létesültek a katonaság táborai és a hozzájuk kapcsolódó települések. Közülük több is viszonylag jól kutatható; a kis- és közepes méretű parcellákban minden évben más-más részleteket figyelünk meg – attól függően, hogy éppen melyik földdarabba vetett gabona jelzi az eltemetett falak, épületek helyét. A módszer sziszifuszinak tűnhet, mégis sokkal hatékonyabb, mint az ásatás, hiszen jóval gyorsabban tisztázható vele az egykori települések kiterjedése és belső topográfiai részletei. A jövőbeni helyszíni feltárások így a légi felvételek alapján jelölhetők ki és a legizgalmasabb részletek megismerésére koncentrálhatnak.

Fotó: Czajlik Zoltán
Földvár (Marienburg) 13. századi eredetű, erődített temploma (Brassó megye)

Magashegyi nyugalom és alacsony teraszok a völgyben

2012 nyarának egy rendkívül tiszta napján a hegyek „megmászásába” kezdtünk, a Kudzsiri-havasok déli részén húzódó római kori erődrendszer 1800 méter magasban is megtalálható részeinek dokumentálására. A gép könnyen emelkedett, ezúttal olyan magasságba, ahol a felszálló légáramlások már megszűntek: ugyanabba a semmivel sem összehasonlítható „nyugalmi helyzetbe” került, mint 2012 márciusában, csak az ablaknyitáskor beáramló hideg levegő jelezte, hogy nem lebeg, hanem repül velünk. A lassú körözés közepette minden apró részlet megfigyelhető volt, a korábban már ismert sáncok mellett új puzzle-darabok, sőt
– az alhavasi növényzetben nehezen követhetően – talán ismeretlen erődítési nyomok is feltűntek.

Fotó: Czajlik Zoltán
Gázdómok, vagy halmok(?) a Mezőségen

Hasonló időjárási helyzetet 2013 nyarán a Maros-völgy Alsó-Fehér megyei szakaszának vizsgálatára használtunk, hisz a gabona szokatlanul jól jelezte a régészeti jelenségek (gödrök, falak, épületek) foltjait. Az egymás után azonosított, a magyarországiakat már-már megközelítő méretű lelőhelyek kirajzolták a megtelepedésre alkalmas szinteket, azokat az alacsony teraszokat, amelyek a vízhez még elég közel, viszont áradásoktól mentesen húzódtak a Maros mentén. A nagy melegben természetesen igen erőteljesek voltak a felszálló légáramlások, a repülőgép mindhárom dimenzióban hirtelen elmozdulásokat produkált, sokszor több kört is meg kellett tennünk a megfelelő felvételek biztonságos elkészítéséhez – gyakran eszembe jutottak a 2012-es nyugalmas körözések...

A teljes cikket A Földgömb 2013. szeptemberi lapszámában olvashatja!