Mindenki izgatottan várja az indulást. Pár lelkes BKV-megszállott, családok csillogó szemű gyerekekkel, kirándulni igyekvő felnőttek, meg néhány helyi idős, aki talán tévedésből szállt fel erre a szerelvényre. Izgatottan lessük Gézát, a Figyelőt, akivel ma már csak itt, a nosztalgiajáraton találkozhatunk, s már csak bábu formájában. Helyén nem is olyan régen egy igazi ember ült, mivel hegymenetben, amikor a mozdony még tolta a szerelvényeket, a masiniszta nem látott rá a pályára rendesen, ezért az első kocsi tetején ülő Figyelő tartotta szemmel a sínpárt. Időutazás veszi kezdetét, ahogy a Fogaskerekű megkezdi zajos kapaszkodását a Svábhegy felé.

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc
A Fogaskerekű végállomásán – Az itthon egyedülálló fogaskerekes rendszer felügyelete különleges szaktudást igényel, a nem épp fiatal alkatrészek pedig folyamatos karbantartást

A Svábhegy a reformkor, illetve a kiegyezést követő időszak során kezdett benépesedni, s ebben fontos szerep jutott a Fogaskerekűnek is. Buda akkori polgármestere kezdeményezte az „őrült vállalkozást”, Európa harmadik fogaskerekű vasútját, ami mindössze egy év alatt el is készült: 1874. június 24-én indult útjára az első járat, akkor még gőzmozdonnyal. „Egy tapodtat se nélkülem, míg föl nem vettetek arra a teaforraló masinátokra!” – kiáltotta állítólag Jókai Mór, előtörve közeli birtokáról, amikor meghallotta az első szerelvény érkezését. Jó ideig azonban úri paszszió volt a Fogas, hétköznapi halandó nem engedhette meg magának a borsos jegyárat. A jármű ugyanakkor nagy segítséget jelentett az építőanyag felszállításában, így a hegyoldal benépesülésében.

A pályát 1929-ben villamosították, ekkor a remízben még ma is látható sárga szerelvény társai vették át az uralmat, majd 1973-tól a ma is közlekedő piros, osztrák kocsik (Simmering–Graz–Pauker) álltak forgalomba az újjáépült vonalon. Bár a Fogas hangja ma is hasonlít egy teaforralóéra, rajta utazni már rég nem úri passzió.

Letűnt idők hangulata

Egy darabka Svájc – így nevezte a Svábhegyet egyik leghíresebb lakosa, Eötvös József, akinek „karthauzi lakja” ma is áll, és kétséget kizáróan ez az egyik legszebb svájci típusú villaépület a hegyen. Minden tekintetben Svájc – tehetnénk ma hozzá kissé pikírten –, mert míg Eötvös a hegy klimatikus viszonyaira utalt, addig az azóta eltelt történelmének kevésbé feltárt lapjai sötét titkokat rejtenek, akárcsak a svájci bankok.

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc
Fővárosi mozaik – A Diana út–Cédrus utca–Költő utca által bezárt tér a Szent László-templom karcsú tornyával, a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola szecessziós épületével leginkább egy eldugott, jobb időket megélt felvidéki kisváros hangulatát árasztja – a világváros központjától mindössze pár kilométerre

A Svábhegy esszenciája leginkább a Fogaskerekű azonos nevű megállója melletti sarkon érhető tetten. A Szamos cukrászdában az úri közönség sütkérezik, és csodálja a környező épületek letűnt pompáját, de biztos, hogy közülük kevesen veszik észre az út túloldalán, az egykori Svábhegyi Nagyszálló kerítésében ma is ott virító vörös csillag torzóját, és még kevesebben tudják, hogy micsoda sötét múlt vetült a környező utcák házaira a II. világháborúban.

A Város-kút (a hasonló nevű megálló alatt) egyike volt azon kutaknak, amelynek vizét Mátyás király az ország első vízvezetékével levezettette a Várhegy vízellátása érdekében.

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc
A híres karthauzi lak – Sokat elmond a Svábhegy múltjáról, hogy báró Eötvös József, a hegy egyik első lakójának kisebb, kert végi házikóját tartják ma sokan a környék legszebb épületének. Milyen lehetett akkor az író és politikus villája, amelyet 1948-ban elbontottak?
Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc
Múlt és jelen a Svábhegyen – Nyilván sok, az átlagosnál gazdagabb ember él Budán, ugyanakkor a lakosság társadalmi összetétele – az itt is viharos történelmi múlt miatt – sokkal változatosabb, mint azt sokan gondolnák
A cikk további érdekes részleteit a nyomtatott magazinban olvashatja el!