A középkort követő reneszánsz korszak Itáliában a 14. században kezdődött, a mai Lengyelország területét a 15. század második felében érte el. A reneszánsz a művészeti ágak csaknem minden területén megnyilvánul, nem kivétel ez alól az építészet sem. A reneszánsz metropoliszok építése elsősorban védelmi célokat szolgált, Zamość esetében ez a lembergi (ma Lviv) kereskedelmi út biztosítása volt. Ennek megfelelően ezek a városok az adott kor legkorszerűbb erődjeinek, illetve erődrendszerrészeinek számítottak. Zamość felépítéséről 1580-ban határoztak, a munkálatokkal Bernardo Morando velencei építészt bízták meg, aki az adott kor legfejlettebb építészeti megoldásait hozta magával.

Fotó: Miehle Dániel
Arsenal – A fegyvertár a település életében kiemelkedő szerepet vállaló Zamoyski-család kastélyának egyik szárnyában kapott helyet

Egy újonnan épített város esetében mindig kérdés, hogy kik fognak benne lakni, elég vonzó lesz-e a település a tömeges beköltözéshez?

Mivel Zamość fontos kereskedelmi útvonal mellett található, így a hadászati funkción túl kézenfekvőnek tűnt a kereskedelem megerősítése. A városban az évszázadok folyamán jelentős zsidó kisebbség élt, akik több hullámban települtek be Zamośćba: még az Ibériai-félszigetről, Perzsiából és Törökországból is szép számmal érkeztek. Palmanovával ellentétben, a település szerkezete nem kilenc-, hanem ötszögletű, a centrumot bástyák sokaságával ellátott városfal veszi körül, melyet néhány közlekedésre használt kapu szakít meg. Alaprajza sakktáblás, középen a főtér helyezkedik el a Városházával. A főteret az egykori előkelőségek reneszánsz stílusú, árkádos kereskedőházai szegélyezik (a jellegzetes városkép miatt Zamość kiérdemelte az Árkádok Városa jelzőt).

A 17. században ukrán felkelők, majd a svédek is megostromolták a várost. A század végétől kezdve több alkalommal is korszerűsítették az erődrendszert, majd az 1820-as években rotundával (körbástya) bővítették a komplexumot. A 18–19. században az Osztrák Császárság része is volt, majd lengyel felkelők kebelezték be, de orosz cári csapatok is uralták. A metropolisz hadászati jelentősége a 19. század vége felé fokozatosan csökkent, egyre inkább az iparosodás vált meghatározó tényezővé.

Fotó: Miehle Dániel
Ratusz – Az egykori piactér legjelentősebb épülete a reneszánsz tornyú városháza, melyet árkádos kereskedőházak szegélyeznek

A II. világháború kitörésekor a lakosság 43%-a, csaknem 13 ezer ember tartozott a zsidó közösséghez, viszont a német megszállás nyomán a városi zsidósága szinte teljesen eltűnt. Zamość óvárosa 1992 óta a világörökség részét képezi. A legjelentősebb látnivalók a reneszánsz-barokk stílusban épült Városháza, melynek megjelenése a számos lengyel város „Ratusz”-án megfigyelhető építészeti stílusjegyeket hordoz, mindezt impozáns toronnyal kiegészítve. A Városháza előtti piactér az óváros méretéhez képest jelentős, itt a vásárok mellett katonai szemlék megtartására is lehetőség nyílt.

A Katedrális eredetileg reneszánsz stílusban épült, később klasszicista stílusban alakították át. Érdekessége a különálló harangtorony, amely ma kilátóként működik.