A jégárak alatti völgyfelszín nem egyenletes, vannak jobban csiszolt, mélyebb részei és sziklaküszöbjei is. Ezt a jég elolvadása után a völgyekben kialakult tengerszemfüzérek elhelyezkedésében is láthatjuk.

A nagy gleccserek alatt hatalmas mennyiségű olvadékvíz gyűlhet össze, aminek igen fontos forrásai a még űrfelvételeken is világosan megfigyelhető jégfelszíni, nagy olvadéktavak. Ezek lecsapolódása a jégnyelv belsejébe, illetve az alá vezeti a vizet. A többletvíz addig gyűlik a gleccser alatt, míg a jégnyelv gleccseralagútjait szét nem feszíti, és a jégvég – óriási áradásnak utat engedve a völgyben – összeomlik.

Mindezt a melegedő nyarak jócskán segítik. Az olvadás nyilvánvalóan erősebb, ha melegebb és hosszabb a nyár, ráadásul sok magashegységben a nyár csapadékosabbá, ezen belül is esősebbé vált. Így összességében az olvadékés a beszivárgó csapadékvíz is növeli a jég alatti vízmennyiséget és az áradások esélyét.

Mindezt nem könnyű előrejelezni, mert igen sok körülménytől függ: például a jég évszakosan eltérő mozgási sebességétől, a törmelékborítástól, a kialakuló felszíni és felszín alatti tavak helyétől és nagyságától, növekedési ütemétől, a jég alatti domborzattól, a törmelékggátaktól. Ez az áradástípus mindenesetre Pakisztánban már általános iskolás tananyag – hogy egy magashegyi pásztor is felismerje a GLOF-jelenséget, és mobiltelefonon azonnal értesíthesse a messzi, alsóbb völgyszakaszokon lakókat. Ahogy az idén és tavaly is többször megtörtént pl. a Karakoram hegyei között...