A földi szemlélőnek is megdöbbentő az izlandi táj, de fölé-emelkedve, madártávlatból egészen új látványélmény nyílik. Alattunk-körülöttünk az őselemek – a víz, föld, levegő, tűz – uralta, dinamikusan változó, különleges forma- és színvilágú terep, amiben ugyan felbukkan az emberi jelenlét, de nem meghatározó. Vad és csodálatos vidék, amit nem lehet elég látószögből, nagyításban és fényviszonyok mellett szemlélni...
A drónperspektíva azonban sokszor olyan összképet – máskor pedig részleteket – is mutat, amelyeket a felszínről csak sejtünk, és már ott, a helyszínen is magasabbra kívánkozunk, hiszen szeretnénk a rajzolat, a formakincs, a színvilág mögé látni, mert a fő kérdés alighanem mindenkiben ott dolgozik: miért ilyen ez a táj és mi történik körülöttünk?
Vízfolyások
Izland vízhálózata rendkívül fiatal: a mai völgyeket, vízrendszereket nem évmilliós, mindössze évszázados vagy évezredes skálán kell szemlélnünk.
A patakok és folyók izlandi jelenléte ugyanis jócskán függ a jégtakaró(k) jelenlététől. A felszíni vizek persze forrásokból és közvetlen csapadékból is táplálkoznak, de a jég és olvadásának szerepe kiemelkedő: amíg az egész szigetet jég fedte be, nem is volt felszíni, csak jég alatti vízhálózat. Aztán a jég zsugorodásával egyre kiterjedtebb vízhálózat fejlődhetett, s ma is létrejönnek új tavak, a közelmúltban még jégtakarta területeken most új vízfolyások jelennek meg, sőt ezek válnak uralkodóvá. Mindez pedig főként a földtörténeti jelenkor eseménysora! A képen a Hvítárvatn állóvizéből érkező Hvítá folyó, amelyet a Langjökull, Izland második legnagyobb (950 km2-es) jégmezőjének olvadéka táplál
A mély szurdokok létrejöttéhez nem mindig kellenek évmilliók!
Ha kellően puha az alapkőzet és a vízfolyások nagy energiájúak – amik ráadásul sok, csiszolóképes hordalékot is szállítanak –, egy-egy látványos izlandi kanyon akár évszázadok alatt is létrejöhet. A felvételen a – földfelszíni megközelítők körében – nagy Instagram-népszerűségnek örvendő Fjaðrárgjlúfur-szurdok felülnézeti képét látjuk, a méreteket a gyalogösvény, a kilátóterasz – és persze a szemlélődők jelzik
A fiatal vízrendszer egyik sajátossága, hogy nem mindenhol volt még ideje völgyeket vagy határozott medreket kialakítani.
Ezért kaotikusnak látjuk: vízválasztók nélkülinek, nehezen kibogozható lefolyási irányokkal. Különösen jellemző ez az elmúlt évszázadok lávafolyásainak környékén, ahol ugyan a terepet helyenként már meghódította a tundranövényzet, de a lávaárak kihűlésével keletkező repedések még jól látszanak a felszínen. E hűlési repedésekben keres utat a víz, de alig talál magának egyértelmű lefolyást – az erózió ehhez még gyerekcipőben jár, ezért a pangóvizes területek is gyakoriak
Vízesések
Az izlandi folyók többsége nem a „normál” eséssel halad a tenger felé.
A főként bazalt alkotta szigeten a lávafolyások lépcsői megtörik az egyenletes lefutást. A víznek pedig még nem állt rendelkezésére elegendő idő eltüntetni e töréseket, átvágni, erodálni, mérsékelni a hirtelen eséseket. Így zúgók, néhány méteres vagy több tízméteres zuhatagok tarkítják a folyók útját. A víz persze – a kőzetek ellenálló képessége szerint válogatva – pusztítja a kőzetalapot, de a bazaltoszlopos, vagy épp alámosott, gyakran sok ágra szakadó, tagolt vízesések ennek köszönhetően alakulnak ki – ahogy a Brúarfoss esetében is
A két belső-izlandi tó, a Krókslón és a Hrauneyjalón között kapcsolatot teremtő Sigöldu-folyón kialakult vízesés is lávapadokon bukik alá.
Ilyen zuhatagokból rengeteg működik ma is a szigeten. A vízesések folyamatosan hátrálnak – ahogy a folyóvíz eróziója koptatja a lávalépcső szélét. A több részre tagolódó zuhatagoknál azonban – az eltérő kőzetkeménység és vízhozam miatt – az egyes ágak más-más sebességgel fejlődnek, így hátravágódásuk is eltérő. Irigységünk nem ok nélküli egy ilyen, az izlandi viszonyok között viszonylag kisebb vízesés láttán sem: az itthoni legnagyobb a budapesti Westend bevásárlóközpont belsejében zúdul alá, mint „a kanadai nép ajándéka”
A Hekla-vulkán közelében fekvő, 122 m magas Háifoss – földhözragadt látószögből.
A nagy magasságból érkező izlandi zuhatagok kialakulásához az a legkedvezőbb helyzet, ha egy mélyre erodált fővölgybe érkezik egy oldalvízfolyás, amelynek a kőzetalapja viszonylag kemény, s még nem tudta bevágni magát a lépcsőbe. Míg a világ számos táján ekkora vízesések létrejöttéhez minimum évtízezredek szükségesek, itt nagyságrendekkel rövidebb idő alatt is kialakul a zuhatag
Fonatos medrek
Bár a sok ágra szakadó, fonatos medermintázatú folyószakaszok a hazai földrajzba „alsószakasz-jellegű” vízfolyásrészekként kerültek be,
az elnevezés félrevezető, hiszen kifejezetten forrásközeli, hegyvidéki területeken is jellemző a létrejöttük.
Itt nagy energiájú vizek és igen bő hordalék-utánpótlás kellenek hozzá, így egy jellegzetes, instabil, gyakran medret változtató, durva hordalékból épülő rendszer alakul ki. A folyamatos medervándorlás zátonyok, zátonyszigetek, kérészéletű medrek gyönyörű hálózatát hozza létre. Egy-egy óriás áradás pedig gyökeresen átalakítja az egész völgytalpat.
A legdélebbi izlandi jégmező, a Myrdalsjökull déli peremén vagyunk. A Katla-vulkánt befedő, nagyjából kör alakú jégborítás olvadékából sugárirányban lefutó folyók mindegyike fonatos víz-, ill. mederhálózatú, de összesített vízhozamuk talán a kisvízi Tiszáéhoz mérhető. Békeidőben. A bő évszázaddal ezelőtti kitöréskor a megolvadó jégtömeg miatt a lezúduló vízmennyiség rövid időre – becslések szerint – elérte az Amazonas torkolati vízhozamát (ami a tiszai kisvíz több mint 500-szorosa)!
A Myrdalsjökull keleti oldaláról érkező patakok széles, lapos aljú völgyekben érik el az olvadékvízsíkság szegélyét.
A hegylábat lépcsőkre tagolják: az ármentes hátakon, teraszokon farmgazdaságok és vendégházak működnek, alattuk pedig a felszín üledékfrissessége és a növényzet jelzi, hogy meddig terjed ma a folyóvízi felszínalakítás. A folyamatosan változó, sok ágra szakadó, az aktív, vízvezető részeit gyakran cserélő, nyers, csupasz, hordalékborította mederrendszer fölött néhány deciméterrel már olyan felszín húzódik, melyet csak a legnagyobb áradások érnek el, ezért e mellékágak tagolta szigeteken már megjelenik a növényzet is. Egy lépcsővel még magasabban már túl vagyunk a modern mederrészeken, sőt inkább a lávafolyások maradványai uralják a terepet
Fonatos medrek
A dél-izlandi Eyjafjallajökull és Myrdalsjökull felől érkező olvadékvizek a tengerbe torkollásuk előtt keresztezik a sziget nagy országút-körgyűrűjét.
Pontosabban a főút keresztezi a patakok és folyók sokaságát: a hidak széles, sokágú mederhálózatokon vezetnek keresztül, ám alacsonyak. A folyóknak van helye szétterülni, a vízszintingadozás csak elvétve méteres nagyságrendű. Ám e ritka alkalmak időnként azért bekövetkeznek: a jég alatti vulkánkitörések például hatalmas özönvizet indíthatnak el a völgyekben. A képen látható Markarfljót-folyó vízhozama az 1967-es árvíz idején elérte a Duna budapesti vízmennyiségét! Az országút-áthidalások ezért úgy futnak, hogy megerősített hídfők közé szorítják a szélesen burjánzó, fonatos ágrendszert, és e – viszonylag keskeny – részeken készülnek a gyorsan újjáépíthető hidak. Ezt az átkelőt a 2010-es vulkánkitörés árvize teljesen elmosta, a ma látható kikövezés, tereprendezés mindössze egy évtizedes
Pillanatfelvétel: a mikrodomborzat kirajzolta mederfonatok, a deciméteres szintkülönbségek, a sebesen áthelyeződő sodorvonal, a térben és időben is erősen változó üledékszállítás és -lerakás olyan struktúrát hoz létre, amely csak fő elemeiben és törvényszerűségeiben maradandó, maga az aktuális rajzolat egyedi és megismételhetetlen.
A méreteket a földgyalu tolólapjának nyoma mutatja a kép bal oldalán. Az izlandi, kerekes járművel használható utak létrehozása a lánctalpas-tolólapos technikának köszönhető, amire a 20. század első feléig kellett várni
Zátonyok
A gyorsan változó medrek változatos mélységviszonyai, a többnyire sebes vizek áramlási képe, az energikus üledékszállítás, a görgetés vagy lebegtetés helyszínei és mellettük a csendesülő vizek területei, a lerakódás és az újbóli anyagelragadás megdöbbentő szellemmintázatot adhatnak a zátonyképződés folyami és lagúnahelyszíneinek. Ez is olyan látvány, amit a földön állva még csak nem is sejthetünk
Gleccserjég
Gleccserek ugyan majd’ minden földrészen előfordulnak, ám Izland szigete e tekintetben is egyedi.
A vakítóan csillogó jégen ugyanis jócskán megjelenik a fekete szín is. A vulkánkitörések levegőből kiülepedő hamuanyagának egy része ugyanis belefagy a jégbe. A hófelhalmozódásból származó új rétegek betakarják, hosszú időre megőrzik azokat, aztán alacsonyabbra jutva, az olvadással a felszínre kerülhetnek a hamurétegek, amiket megmozgat az olvadékvíz, a hasadékok összegyűjtik a most már víz által szállított anyagot, így új, fekete-fehér mintázat alakul ki a gleccserfelszínen.Hasadékból, repedésből pedig van bőven az izlandi gleccserfelszíneken, mivel a jégárak – a bőséges csapadék miatt – gyorsan leáramlanak a fennsíki gyűjtőterületekről, eközben szétszakadoznak, hasadoznak. A lelassuló gleccsernyelvvégeknél sem tökéletes az újrafagyás, a jégfelszín regenerálódása, így a hasadékokba kerülő, azokat kirajzoló hamu látványosan szálkássá teszi az összképet
A gleccsernyelvek végén a jég hatalmas súlya, hatékony eróziója miatt gyakran széles nyelvmedencék jönnek létre.
Az ide torkolló jégárak elvégződése az olvadás során darabokra tagolódik. A jég olvadásával e peremeken felszínre kerül a belül őrzött és szállított vulkáni anyag – és még a jégfelszínen utazó rész is idejut. Mindez teljesen befeketíti a jeget. Ha a fekete hamutakaró vékony, jól átmelegedhet, ami hatékonyan gyorsítja a jégfogyást... A nyelvmedencék vize jellegzetesen „zavaros”: ezt az olvadással belekerülő hordalék okozza, ám ez nemcsak a vulkánokból kiszóródó anyagnak köszönhető. Minden gleccser csiszolja az aljzatát, környezetét, és igen finom, lisztszerű anyaggá is őrli a kőzeteket. Ezt aztán az olvadékpatakok kiszállítják a jégár előterébe: eközben a finom, vízben lebegő hordalék átlátszatlanná, „gleccsertejjé” teszi a vizeket
Vulkánok
A belső fennsíkokhoz tartozó, 600 méteres átlagmagasságú Landmannalaugar-vidék északi táján számos késő középkori kitörési nyom árulkodik a vulkáni aktivitásról. E kúpok, kráterek kifejezetten épek, akár az ismétlődő, megújuló működés nyomait is hordozhatják – a képen látható gyűrűmaradványon belül felnőtt fiatalabb, kb. 100 m átmérőjű kráter kúpja is ilyen
A néhány tucat méter magas, egykori kis tűzhányók (a méreteket a dózerolt közút mutatja) mai formakincsét és felszínfejlődését a növényzet megtelepedése és a lejtőkön végbemenő folyamatok alakítják.
Ahol meg tud telepedni az összefüggő tundranövényzet (ez évszázadokba is tellhet), ott könnyebben stabilizálódnak a lejtők, lassul a lejtőpusztulás. Ám e vulkánoldalak napjainkban többnyire még csupaszok. A hófoltok a szélvédett helyeken nyár derekáig is megmaradhatnak, az aprózódás erős, a hóolvadás és a nagyobb esők utáni vízlefolyás árkokkal barázdálja a felszínt. A kúpok lassanként alacsonyodnak, de a felső részekről a szoknya aljára kerülő, lehordódott kőzetanyag révén egyben terebélyesednek is. A kráterperemek ugyanakkor lekopnak, az élesebb formák tompulnak
Vulkánkitörés
Bár Izland turisztikai népszerűsége az elmúlt két évtizedben elképesztő nagyot nőtt (a beutazók száma az ország népességével megegyező 300 ezerről 2,5 millióra emelkedett!), működő vulkánt igen kevesen láttak.
A 2010-es, Eyjafjallajökull-vidéki működés visszafogott kezdeti szakasza elszánt, nemzetközi katasztrófaturizmust hozott, ám utána – bár voltak még lávaömlések – az alig megközelíthető helyek miatt a Föld aktív, belső erői rejtve maradtak az érdeklődő közönség előtt. Egészen mostanáig... A fővárosközeli, délnyugat-izlandi Reykjanes-félszigeten, az ottani 800 éves kitörésmentes időszak után 2021. március 19-én működésbe lépett a szelíd Fagradalsfjall-hegység egyik hasadékrendszere. A Geldingadalur-kitörés igen mélyről érkező lávája fokozatosan növeli a vulkáni építmény kiterjedését, ami pajzsvulkán létrejöttéhez vezethet. Ez azonban nem egy-két éves folyamat – elképzelhető, hogy e friss hegységképződést, vulkánnövekedést unokáink is látni fogják. Meg az ő unokáik is...
A hígan folyó láva nyelvei a terep mélyedéseit követik.
Eközben a súrlódó, izzó folyam fokozatosan lassul, a levegővel és a hűvösebb környezetével érintkező részek gyorsabban hűlnek. A megszilárduló részekből gátak, áramlási akadályok keletkeznek a nyelvek végén, miközben a lávafelszínen is megjelennek a megszilárduló rétegek. Az érkező, majd szétterülő lávaárak végső soron egymásra épülnek, és bár egy-egy lávafolyás viszonylag vékony, méteres nagyságrendű, egymás mellé, majd egymásra helyeződve látványosan vastagíthatják az épülő vulkán alapját
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
