Tény, hogy az elmúlt évek során bekövetkezett meteorológiai, hidrológiai és emberi hatásra lejátszódó változások miatt jelentősen megnövekedett a komoly károkat okozó árvizek száma.

A hazánkban átlagosan 50 évente előforduló, az adott vízfolyásra jellemző katasztrofális árvízcsúcsok a 2000-es évek elejére sűrűsödni kezdtek, így egyre több, árvízjelenséghez köthető természeti katasztrófáról kapunk híreket. Ezek közül pedig leginkább a villámárvizek („flash flood”-ok) melegágyának tekinthető hegy- és dombvidéki területek kis vízhozamú vízfolyásain kialakuló árvizek látszanak felerősödni.

Milyen körülmények kedveznek a villámárvizek kialakulásának?

A villámárvizek — nevüknek megfelelően — félelmetes gyorsasággal, szinte villámcsapásszerűen alakulnak ki, s gyakran ugyanilyen rövid idő alatt le is vonul a kialakult árhullám. Idén — különleges módon — szinte minden, élénkebb domborzatú országrészben tanúi lehettünk kora nyári pusz­tításuknak.
A kiváltó ok rendszerint egy váratlanul, nagy hirtelenséggel bekövetkező extrém esemény. A legnagyobb villámárvizek általában alig kimutatható, helyi jelentőségű időjárási változások során alakulnak ki. Ez lehet hirtelen beköszöntő melegfront, mely a tél végi hótakaró egészét rövid idő alatt képes elolvasztani, vagy akár egy lokális góccal rendelkező, rövid, ám nagy intenzitású nyári zivatar. Egy-egy ilyen árkeltő hatás több nagyságrenddel képes megnövelni az amúgy elenyésző értékekkel rendelkező kisebb vízfolyásokat, és „sosem látott” vízállás és vízhozam is kialakulhat.
Az időjárás elemein túl a számára kedvező terepviszonyok is elősegítik a „flash flood” létrejöttét. Amíg a vízfolyás felső szakaszán meredek, nagy esésű völgyben halad az árhullám, nem okoz gondot, hiszen a víztömeg saját rendelkezésére álló terét, a völgyalját tölti ki (ráadásul a házak itt többnyire az ármentes terepen, a teraszokon állnak). Amint azonban az alsó szakaszhoz érve kis lejtésű, sekély mederrel rendelkező, közel sík területre ér, a felgyülemlett víz nem képes eredeti helyén továbbhaladni, így — kilépve medréből — koordinálatlanul áramlik a terepi lejtés irányába.

A környezet földtani adottsága szintén meghatározó szerepű. Legnagyobb eséllyel a vízzáró kőzetek építette területeken tapasztalunk villámárvizeket. Ezek elsősorban magas agyagtartalmú, illetve vulkanikus eredetű kőzetek, melyek gátolják a beszivárgást, így nagyarányú lefolyást eredményeznek.
Nem megkerülhető a mindenkori meder és a gátak közötti hullámtér, vagy épp az ártér állapota sem. Az elhanyagolt, kanyargós-fonatos rajzolatú, dús növényzettel benőtt, torlaszokkal elzárt meder, rossz lefolyású ártér a beépítésekkel súlyosbítva jelentősen növeli az árvízveszélyt, míg a karbantartott, tisztított vízágy adott esetben az ugyanolyan mértékű árhullámot még biztonságosan, károkozás nélkül levezetheti.

Veszélyek, nehézségek

A villámárvizek okozta egyik legfőbb gond az előrejelezhetetlenség. Alapvető probléma, hogy a szükségesnél ritkábbak a meteorológiai állomások, így általában kevés a megbízható — helyi záporokra vonatkozó — adat, a záporgócok radaros méréssel pedig mindössze nagyjábából másfél órával jelezhetők előre.
Ráadásul előfordulhat, hogy a vízgyűjtő lakatlan, félreeső, elzárt részén képződik a csupán kis góccal rendelkező, rövid, ám nagy intenzitású csapadék, így az árhullám teljesen váratlanul, szinte a semmiből érkezik az alacsonyabban fekvő lakott területekre. Éppen ilyen áradat söpört végig 1974 nyarán a Nógrád megyei Szuha-patakon. Ecseg község lakossága átlagos, száraz, forró napot élt meg, amikor hirtelen megérkezett a hatalmas árhullám, amely néhány percen belül ki is lépett a mederből. A kiváltó csapadékot Ecsegen nem lehetett érzékelni, a patakvölgy felsőbb szakaszai mentén található településekről pedig nem érkezett jelentés.
További nehézséget okoz a hidrológiai állomások hiánya is. Egy-egy kisebb vízfolyásra ugyanis nem telepítenek vízmércét, így nem létezik olyan vízállás-idősor, melyet elemezve tendenciákat figyelhetnénk meg, ami elengedhetetlen a védelmi tervek és a megelőző intézkedések kialakításához. Az utóbbi években ugyan egyre több vízfolyáson létesült a vízállás és a vízhozam mérését szolgáló vízrajzi mérőállomás, ám a csupán néhány éves idősorok vizsgálata könnyen félrevezető eredményt adhat.

Védekezés? Megelőzés!

A csapadékhullás észlelése és az árhullám tetőzésének bekövetkezése közötti meglehetősen rövid idő, ill. az extrém, helyi csapadékmennyiség előrejelezhetetlensége miatt a villámáradások elleni véde-kezés az egyik legnehezebb feladat. Kiépített védműveket addig nem lehet telepíteni, amíg ismeretlenek a védelmi fokozatokhoz tartozó vízszintek, a homokzsákos védekezésre pedig egyszerűen nincs elegendő idő.
Ennek tükrében a megelőzés jelentheti a megoldást. Általános tapasztalat szerint megfelelő mederkarbantartás és esetleg kisebb szükségtározók telepítése mellett a komoly károkozó árvizek jelentős része elkerülhető lenne.
Mivel Magyarországon eddig átlagosan 50 évente fordult elő katasztrofális következményekkel járó, kritikus árvízszint, általában nem is nagyon törődik senki a medrek állapotával. Kiöntés után elvégzik a szükséges rendezési munkálatokat, majd megfeledkeznek a karbantartásról. Az évek során azonban természetes és emberi hatások (feltöltődés-feltöltés, beépítés) következtében csökken a meder vízszállító képessége, ami a soron következő nagyobb árvizet már nem képes levezetni. Ha nagyobb figyelmet fordítanánk a meder- és ártéri
állapotokra, nagy valószínűséggel lényegesen kevesebb alkalommal fordulna elő veszélyhelyzet!
A tározók kialakítása már jóval költségesebb, és számos esetben jogi és természetvédelmi akadályba ütközik. A terület kisajátítása rengeteg időt és pénzt emészt fel, a rendszeres használat módjáról pedig mindenhol éles viták folynak. [Kérdés persze, hogy miért merül fel bárkiben egy szükségtározó másodlagos célú (ivóvízbázis, turizmus, halászat stb.) használata, mikor éppen az a lényege, hogy a hirtelen lezúduló, váratlan árhullámot befogadja, amit feltöltött állapotban igen nehezen lenne képes teljesíteni…] Míg a nagyobb folyók esetében az előrejelzés megbízhatósága okán teljesen nyilvánvaló az árapasztó tározók többcélú használata (hiszen itt tudni lehet, mikor kell kiüríteni), addig a villámárvíz-veszélyes területeken ez elképzelhetetlen.
A munkálatok finanszírozása rendkívül nehézkes. Mivel egy-egy kisebb, már-már jelentéktelen vízfolyás időnkénti pusztító árvize csupán néhány települést érint, állami pénzből szinte lehetetlen beruházni, hiszen nem fűződik hozzá központi érdek. A kisebb települések önkormányzati költségvetése pedig rendszerint erre a célra kevésnek bizonyul. Így marad a reménykedés és az időnkénti kárfelmérés…

Szöveg: Bálint gábor–Török Viktor
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A teljes cikket A Földgömb 2010/5-ös számában olvashatja!