Bár Velence jól ismert, szimbolikus evezős csónakjai mind felépítésükben, mind funkciójukban markánsan eltérnek a brit keskenyhajótól (narrow boattól), de a párhuzam már csak azért is élő, mert mindkét vízi közlekedési forma nagy múltú, és úgy tűnik, népszerűségük a 21. században is töretlen, csak épp teljesen más formában, mint hajdanán.
Majd’ 250 éves múltra visszatekintő, mára már tradíciónak tekinthető közlekedéstípus. Célja a természeti adottságok észszerű használata, mégpedig a közlekedés és áruszállítás területén. Az ország óceáni éghajlatából adódóan folyamatos és viszonylag nagy mennyiségű csapadék hull az év nagy részében, felszíni vízfolyás van bőven, a vízjárás kiegyenlített, s a természetes élővízi hálózat tálcán kínálta a lehetőséget. Így csak idő és fejlettségi szint kérdése volt, hogy a történelem mely időszakában alakítanak ki a britek jól hajózható belvízi útvonalhálózatot.
Évszázadok csatornái
A történelemkönyvekből jól ismert angol ipari forradalommal járó óriási fejlesztések és ezek áruigénye serkentette egy olyan vízi közlekedési útvonal kiépítését, ami megkönnyítette és helyettesítette a közúti szállítást.
De ne rohanjunk ennyire előre! Az első csatornák kiépítése a rómaiakhoz fűződik, de ők még valószínűleg döntően öntözési célból építkeztek.
A középkori közúti áruszállításnak azonban már számos korlátozó tényezővel kellett megbirkóznia. Lovas fogattal egy-két tonnánál többet egyszerűen nem lehetett szállítani.
Különösképp esőt követően, a felázott, rossz minőségű földutakon vált lehetetlenné a közlekedés. A szállítható kicsiny árumennyiség a nehézkes előrejutással párosulva hosszú távon a gazdasági növekedés kerékkötőjévé vált.
A szén és vasérc bonyolult szállítása magasan tartotta az árakat, így akadályozva a fejlődést.
A már feljegyzésekkel is alátámasztott, de kezdetben szerény beavatkozások a 16. század elején kezdődtek meg, amikor hajózhatóvá tettek néhány közép-angliai folyószakaszt, míg a 17. században már a Temzét is gátakkal és zsilipekkel alakították felhasználóbaráttá. Ez idő alatt összességében 29 kisebb-nagyobb folyó kapott mesterséges támogatást a vízi közlekedéshez, így többek közt Staffordshire és Birmingham ipari területei, Yorkshire, Lancashire folyói egészen Londonig. (Szöveg: Balázs István "Balu")
Keskenyhajózás — A megengedhető nyaralás?
Az angliai Grand Junction Canal a northamptonshire-i Braunstont köti össze a Temze-parti Brentforddal. Ide érkeztünk meg, hogy elfoglaljuk a Splendid nevű keskenyhajót. Ez a kölcsönzőcég egyik legnagyobb bárkája: hossza valamivel több mint 18 méter. Két fürdőszobás, 4 kabinra elosztva 8 fekvőhely van benne, plusz jól felszerelt konyha és étkező. Nem véletlenül választottuk a Splendidet: két részt vevő családunk összesen 10 főt számlál, és mivel a harmadik gyerek mindkét családban még a „csöpp” mérettartományba esik, így talán elférünk. Igazunk lett...
Többnapos hajózásról lévén szó, elhoztam tengeri hajóvezetői papíromat és a magyar belvízi hajóvezetői engedélyemet. Mint kiderült, egyikre sem volt szükség: Angliában ui. bárki vezethet keskenyhajót, aki betöltötte 17. életévét, és átesett azon a kb. 20 perces kiképzésen, aminek a fele esetünkben arról szól, hogy ilyen pompás, napsütéses idő milyen régen nem volt errefelé.
Észbe sem kapunk, és máris ott találjuk magunkat a Splendid társaságában: kétoldalt a pompás angol vidék, előttünk pedig a Grand Union Canal.
A csatornahajózás valóban nem nagy ördöngösség: az ember fogja a kormányrudat, issza a teáját, miközben alatta megnyugtatóan duruzsol a dízelmotor.
Olyan fordulatszámon, amivel nemcsak a sebesség, de a fogyasztás is alacsony marad. Ha egész nap járatjuk a „gépházat”, a keskenyhajó akkor sem eszik többet 10 liternél.
Először akkor érintett meg a csatornahajózás szele, amikor láttam egy katalógusban, hogy az osztrák síházakkal teljesen összemérhető áron hirdettek keskenyhajós nyaralásokat. Angliában hajózgatni, magyar zsebhez mérhető pénzért?
Britanniában sok cég foglalkozik keskenyhajós nyaraltatással, ezért először kiválasztottuk azt, amelyik közel esik a nyárra kiszemelt célpontokhoz és természetesen a fapados repülőterekhez. A Splendidért a hétfőtől péntekig terjedő időszakra 750 fontot fizettünk, ez fejenként és éjszakánként 19 fontos árnak felel meg. Ezért az összegért nemcsak szállást kapunk, de benne van az üzemanyag, a biztosítás, a korlátlan internethasználat és a takarítás költsége is. Ezek a főszezon árai, ám
ha az ember nem riad vissza a borult égtől és egy kis esőtől, ennél olcsóbban is találhat hajót.
Minden hajóban tökéletesen felszerelt konyha működik, mikróval, sütővel, vízforralóval és az elmaradhatatlan kenyérpirítóval. Mivel a boltok a csatorna partjáról pár perces sétával elérhetők, a bevásárlás sem okoz gondot.
Egy hajósnyaralás költségeit természetesen nem lehet összemérni egy gyalogtúráéval, de ha a hajózás más ágaival, vagy úgy általában az angol szállások áraival vetjük össze, akkor kiderül, hogy a csatornahajózás egy megengedhető módja az angol vidék felfedezésének. (Szöveg: Molnár Attila Dávid)
A lock, vagyis a zsilip
Vannak olyan helyek, ahol az emberek búcsút mondanak a bevett társadalmi formuláknak, és a szokásosnál közlékenyebbek lesznek. Ilyen a finneknél a szauna, az angol csatornák mentén pedig a lockok, vagyis a zsilipek. A csatornahajózás egyik alapelve, hogy nem zavarjuk a többi hajóst. Ha kikötött hajók mellett haladunk el, vissszaveszünk a sebességből, nehogy a farhullámok megzavarják a pihenést. A kommunikáció egy kedves intésre, köszönésre és az időjárásra korlátozódik, így senki sem zökken ki a hangulatából.
De amint egy zsiliphez érünk, e szabályok szertefoszlanak. A kommunikáció már a sorban állásnál felpezsdül: a hajósok megbeszélik, ki kivel fog zsilipelni, víztakarékossági okokból ugyanis egyszerre több hajó is beáll az átkelőhöz. Mikor elmondtam a másik skippernek, hogy először vezetek keskenyhajót, és hogy ez lesz az első zsilipelésem, mosolyogva válaszolt:
– Vagy úgy! Arra vigyázzon, hogy a gyerekeket csak egyenes szakaszokon engedje a kormányhoz! És ha valóban először csatornahajóznak, két sörnél többet ne igyon!
Elkerekedett a szemem – itt lehet inni hajózás közben? A szigorúnak szánt intelem a legjobbkor jött, a zsilipek mellett ugyanis szinte mindig ott találjuk azt a bizonyos angol pubot, benne azzal a bizonyos, kézzel felpumpált, jóízű ale-lel. Nincs is jobb, mint egy pinttel kiülni a teraszra, és úgy figyelni, ki hogyan mérkőzik meg a feladattal!
A zsilipelés ugyanis csapatmunka. Ha a legénységben nagy az összhang, akkor minden flottul megy, és az előadás roppant unalmas lesz.
Ám, ha olyan csapat áll be a zsilipbe, mint a miénk, garantált a tartalmas szórakozás. A kormányos igyekszik magabiztosnak mutatkozni, de közben minden mozdulatából süt, hogy sohasem látott zsilipet belülről.
A felnőttek köteleket húznak minden irányban, miközben a gyerekek boldogan kurjongatva rohannak fel-alá a hajóban, a hajó tetején és a zsilipkapukon. A pinteket szorongató közönség bátorító bekiabálásokkal és biztatásokkal hálálja meg az előadást!
A zsilipekre azért van szükség, mert a csatornahálózat vízmagasságát egész évben állandó szinten tartják.
Az úti céltól függ, hogy túrázás közben mennyi zsilippel kell megküzdenünk. A mi eredeti célunk Watford volt, de amikor kiderült, hogy ahhoz 4 nap alatt vagy 40 zsilipet kellene leküzdenünk, 180 fokos fordulatot vettünk, és úgy gondoltuk: Milton Keynes is éppen olyan jó célpont lesz. Főként, hogy arrafelé 10-nél is kevesebb a zsilip...
Az aranykor és a szerényebb végjáték
A vízi hálózat kiépítése az ipari forradalommal párhuzamosan a 18. században pörgött fel és vált meghatározóvá, először Dél- és Közép-Angliában, majd később, ha kisebb mértékben is, de walesi és skót területeken is bekapcsolódtak a fejlesztésekbe. Az ipari áruk szállításának egyre növekvő igénye megkívánta, hogy minél gyorsabban nőjön e csatornák száma.
A belvízi útvonalak építése és fejlesztése döntően ipari centrumok, városok és kikötők között valósult meg. A belföldi vízi áruszállítás aranykora a közúti lovas fogatok alkonya és a vasút előretörése közötti több mint fél évszázadra, az 1770–1830-ig terjedő időszakra tehető – ekkor minden kereskedő vízi útvonalon kívánta szállítani portékáját. A két legerősebb csatornaépítő térség Manchester és Birmingham vonzáskörzete volt.
Ekkoriban több mint 6000 km vízi úthálózat állt a fuvarozók rendelkezésére Britannia-szerte.
A csatornaépítési csúcs 1793-ban tetőzött. Az egyszerűbb, gyorsabb, nagy tömegű áruszállítás jóvoltából számos alapvető termék ára csökkent. A helyzetet jól érzékelteti, hogy például a Bridge-water-csatorna megépülésével egy év alatt harmadára esett a Manchesterben elérhető szén piaci ára.
Keskenyhajótípusok
Hajózástörténetileg talán nem a legmegalapozottabb összegzés, de az általam látott több száz keskenyhajó három csoportba sorolható. Az elsőbe az üdülőhajók tartoznak: ezek voltaképpen charterhajók, melyek egy hajókölcsönző vállalkozás tulajdonában vannak, és turisták veszik ki hosszabb-rövidebb időre. Jó karban vannak, szép a festésük, a kialakításuk egységes stílust követ, belső elrendezésüknél elsődleges a kényelem.
A második csoport a hobohajó. Magánhasználatúak, és lakóik hosszú időn át, akár egész évben rajta tartózkodnak. Egyesek lakásként, mások műhelyként használják a keskenyhajót, melyek általában első pillantásra tükrözik tulajdonosuk ízlését. A hobohajóknál gyakoriak a tetőkertek, a jellegzetes totemek és ide-oda felaggatott szobrocskák, vicces feliratok. Nem mindig vannak jó karban, de sok évtizedes elhanyagolás kell ahhoz, hogy az erős fémtestek megadják magukat.
A harmadik csoport a hagyományos keskenyhajó, ősi gőzgéppel, kezdetleges dízelmotorral. A tulajdonos többnyire tehetős magánszemély, vagy olyan egyesület-cég, ami a csatornahajós hagyományok ápolására áldozza pénzét. Az ilyen hajókat onnan lehet felismerni, hogy a gépház a hajó közepén kap helyet, ami egyet jelent azzal, hogy a kormányos kénytelen beszívni a hagyományos kéményen arcába pufogó dízelfüstöt. Szemrevaló kis hajók, felirataik, színeik az évszázadok alatt keveset változtak. Sokan arra is ügyelnek, hogy a rakteret érintetlenül hagyják, mások viszont beépítik.
Zsilipelés közben egy tulajdonos a fedélzetre hív: – Ez a legjobb nyaraló! Olcsón meg lehet venni, és ha Európában akarja használni az ember, van ott is csatorna bőven! – mondja. – Még olyan cég is van, ami arra szakosodott, hogy a megvásárolt csatornahajót átszállítsa a Csatornán!
A hajók
A keskenyhajók átlagos hossza 22 méter, míg szélességük ennek alig tizede. Méretezésük a legkisebb és legszűkebb zsilipekhez alkalmazkodott. Később ezek a 210–230 cm „széles” zsilipek lettek a fejlődés kerékkötői, és így kerültek hátrányba a bárkák a vasúti szállítással szemben. A következő zsilip-generáció szélességét – bár kissé megkésve – már 4,6 méter szélesre tervezték.
A nagyra nőtt csónakok kezdetben lóvontatással működtek, később azonban szén és gázolaj volt az energiaforrás, bár egészen az 1950-es évekig lovakat is használtak. A hajók személyzete előbb 3, majd később, amikor gőzhajtásúak lettek, 4 fő volt. Maximális terhelhetőségük 30 tonna körül mozgott. A téli időszakban ráadásul speciális jégtörők segítették a bárkamozgást.
Az 1830-as évektől egyre erősebbé vált a vasút térhódítása, és a hajók üzemeltetéséből élő családok – anyagi megfontolásból – arra kényszerültek, hogy a bárkákra költözzenek. 30 évvel később ez már olyan méreteket öltött, hogy rendelettel próbálták a vízen töltött életet korlátozni.
A keskeny építésű zsilipek korlátozott kapacitása nem tudott lépést tartani a vasút, később pedig a közutak rohamos fejlődésével. A csatornák közül egyre többet hagytak magára, amelyek így eliszaposodtak vagy épp feltöltve a vasút kezébe kerültek.
Az utolsó csatorna 1905-ben épült, de ekkor már érezhető volt, hogy a 20. század első fele az egyre gyorsuló közúti szállításról fog szólni. A II. világháborút követően már eltörpült a szerepe, s az egyik utolsó döfés a 1962–1963-as 3 hónapos masszív fagy volt, mely után a legkitartóbbak is elpártoltak a vízi szállítástól. Egy papír-és egy konzervgyár ugyan még használta hosszú távú szállításra a csatornák rendszerét, de az 1970-es években azok is felhagytak e ma már szinte romantikusnak tűnő közlekedési formával. (Szöveg: Balázs István "Balu")
Napjaink reneszánsza: a szabadidős hajózás
Közép-Anglia kis városkája, Burton On Trent egyik csatornapartján haladunk. Tél közepe van, és a tavalyi évvel ellentétben hó fedi a csatorna két partját. Az apró kikötő is álmosan ébred ezen a vasárnap délelőttön, később azonban beindul az élet: pecások, kocogók, kutyások és persze „hajóskapitányok” foglalják el megszokott helyeiket...
A települést is elérő Trent és Mersey csatornahálózat 1766–1777 között épült ki, mellyel tovább nőtt a helyi sörfőző manufaktúra jelentősége.
Ettől kezdve jó darabig Burton On Trent volt a világ sörfőző fővárosa. Hamarosan a város munkaképes korú lakosságának már közel fele a sörgyárban dolgozott.
Azóta sok víz lefolyt a Temzén, a sörfőzés az egész világon elterjedt, és a burtoni sör jelentősége jócskán lecsökkent. A vízi útvonal azonban a 21. században is használatban van, csak ma már nem komló és teli söröshordók, hanem kikapcsolódásra és kalandra vágyók utaznak a hajókkal.
A csatorna sok helyen pecabotnyi széles, de a zsilipeknél egy erős szökelléssel akár átérhetünk a túlpartra is. A víz menti füzeseken jégmadár vár apró zsákmányára, miközben vízityúkok hada keresgél a csatornaparti fövenyen.
Napjainkban nem kevesebb, mint 35000 keskenyhajó közlekedik Anglia-szerte a 3500 km hosszú csatornahálózaton, így világos, hogy reneszánszát éli a csatornák és a bárkák szabadidős használata.
Sokan azonban komolyabban számolnak hajójuk lehetőségeivel, és a könnyű hétvégi szórakozás helyett – főképp az idősebb generáció képviselői – életvitelszerűen lakják e hosszúra nyúlt bárkákat, így erősítve ezt a belvízi hajóshagyományt. (Szöveg: Balázs István "Balu")
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
