A Nap már nem kúszik olyan magasra az égen, mint nyár derekán, közeleg a nem vágyott szürkeség időszaka. A vakáció hang- és színkavalkádja lassan feledésbe merül, gyakrabban kerülnek elő a dzsekik, az esernyők. A föld alá vezető lakócsövek hamarosan elrejtik előlünk az Év rovarát, pedig a meleg, kora nyári esték még nem is oly rég a mezei tücskök udvarlókoncertjeitől voltak hangosak. A kedvelt ciripelést fülünkben hallva most utánajárunk, hogyan is zajlik az élet a tücskök félig rejtett világában
Alkonyodik. A nappali hőségben feltornyosuló gomolyfelhők lassan szétoszlanak, mi pedig biciklire pattanunk. Nincs messze a Gödi-láprét, melynek természetvédelmi oltalom alatt álló, gyepekkel benőtt homokbuckái és buckaközei májustól június végéig valósággal harsognak a tücsökmuzsikától. A főváros közelsége ellenére kiváló terep ez a mezei tücskök (Gryllus campestris) természetközeli környezetben való megfigyelésére. Bár jól ismert ciripelésük kedvező időjárási körülmények között nappal és éjjel egyaránt felzendül, a mezei tücskök inkább naplemente után aktívak. Szerencsénk van, az éjszaka még valamiről nevezetes: bolygónkat „mindössze” 75 millió kilométerre megközelítve a Mars épp földközelben jár. Utunkon jellegzetes hangok is kísérnek: hegedűművészeink nótája, a baglyok messzire hangzó, panaszos kiáltása, a fürj „pittypalattya” és a csalogány csattogása harmonikus hangversenyt komponál. A távolban lassan ismétlődő „tyű” közben azt sejteti, hogy talán épp egy mezei tücsök a kiszemelt vacsora. A járőröző füleskuvik leggyakoribb tápláléka ugyanis az egyenesszárnyú rovarok közül kerül ki, ahová a szöcskék, a sáskák és a tücskök is tartoznak.
A különlegesebb hangulatú alkonyati és éjszakai tücsökfotózás több szempontból is érdekes és izgalmas feladatnak ígérkezik. A talajba ásott üregek bejárata előtt ciripelő rovarok becserkelése a változóan magas növényzetben gondos figyelmet és türelmet igényel, hiszen hangforrásuk pontos iránya többnyire nehezen azonosítható. Bármilyen óvatosak is vagyunk, a szerenádozó hímeket közeledő lépteinkkel így is gyakran elhallgattatjuk. Gondatlanságunkat akár félórás néma és mozdulatlan álldogálás is követheti, mire a kiszemelt – vagy inkább kifülelt – modell újra meghúzza vonóját, és ismét esélyünk nyílik közelebb férkőzni hozzá. Elég kitartóak vagyunk, így előbb-utóbb sikerül megtalálni a tücsöklyuk tulajdonosát, hogy megfigyeljük és fotózzuk változatos tevékenységét.
Világot jelentő deszkák
A mezeitücsök-hímek a talajban kb. 40 centiméter hosszan futó üregük kicsiny bejáratát gondosan lerágják és megtisztítják a növényzettől. Így készül el a színpad, ahonnan messzire hallatszó „kri-kri-kri” hívóhangjukkal nőstény fajtársaikat próbálják magukhoz csalogatni. A mezei tücskök az első lábaikon lévő hallószervek iránymutatásával 10 méteres pontossággal tudják megközelíteni fajtársukat. Amikor aztán a mindig néma nőstény valóban a színpad közelébe ér, a hímek jóval halkabb udvarlóénekre váltanak. Hím vetélytársak feltűnésekor viszont porondjuk harci arénává alakul, mely a hódító szerenád helyett rivalizáló hangoktól lesz hangos. A genetikailag kódolt ciripelés szerepe tehát meglehetősen összetett, a hangképzés viszont mindig félig felemelt szárnyakkal, azok összedörzsölésével történik. A fedőszárnyak és a potroh által kialakított tér hangtölcsérként működik, ezért a létrejövő hang terjedése irányítható. Az üreg – kialakítása révén – ráadásul fokozza a hangerőt, így a ciripelés akár több mint 100 méterre is elhallatszik. A reszelőhang amplitúdójának sebessége (és magassága) egyébként az aktuális hőmérséklettől is függ: melegben gyorsabb, alacsonyabb hőmérséklet esetén lassabb a szerenád.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
