A klímaváltozás az erdőket sem kíméli. Az előttünk álló évtizedekben egyrészt a természetes szelekció, másrészt az erdőgazdálkodás koncepcióinak újragondolása miatt drámai módon átalakulhatnak. A tudományos műhelyek sokféle megoldási lehetőséget, irányt felvázolnak, de egyelőre kevéssé látszik, hogy a döntéshozók hosszú távon melyiket támogatják majd. Különösen a védett területeken álló erdők sorsa kétséges...
Szokatlan hír futott körbe 2022 nyarán a médiában: ég az erdő a Bükk-fennsíkon! Erdőtüzek ugyan minden évben százával keletkeznek az országban – általában emberi gondatlanság miatt. Az ország egyik leghűvösebb, legcsapadékosabb éghajlatú hegyvidéki táján eddig ez nem volt jellemző. Ahogy teltek a hetek, a nyár során egyre több tűzesetről kaphattunk híradást – némelyik ezer hektárokon tombolt. A veszély az őszi esők beköszöntéig mindenhol ott volt a levegőben. A korábbi évek átlagához képest sokszoros mennyiségű erdőtűzről számoltak be szerte az országban – főként a súlyos aszálynak köszönhetően.
Néhány évvel korábban, 2014 decemberében, pár órás ónos eső után a Visegrádi-hegységtől a Gödöllői-dombságig minden, 400 m tengerszint feletti magasságban lévő erdőben jelentős jégtörések keletkeztek. Volt, ahol inkább csak ágak szakadtak le a rárakódó, néhol centi vastag jégtől, máshol – mint például a Dobogókő környékén – egész fák dőltek ki.
Hatás és ellenhatás
A klímaváltozás, aminek már javában tanúi vagyunk, többféle módon teszi próbára az élővilág tűrőképességét, ami alól az erdők mint igen összetett életközösségek sem kivételek. Egyik alapvető vonása az éves középhőmérséklet emelkedése. Néhány Celsius-fokról beszélünk csupán, ami nem tűnik soknak, hiszen egy napon belül is akár többfokos különbségeket tapasztalunk.
Ha éghajlatról van szó, ez merőben más: 1 Celsius-foknyi éves középhőmérséklet-különbség észak–déli irányban általában egymástól több száz kilométerre lévő tájakat jellemez.
A természetes erdők fajösszetétele rendszerint pontosan tükrözi az éghajlatot, ezért a klíma változásával az erdők is átalakulnak. A kísérő jelenségek: aszály, viharkárok és egyéb különleges időjárási események további stresszt jelentenek az élővilágnak, amelyet ráadásul a különféle biotikus kártevők és kórokozók – pl. rovarok, gombák – is „meglovagolnak”. Az eredmény borítékolható: egyre sérültebb és betegebb állapotú fák, különösen az érzékenyebb fajba tartozók körében, foltokban pusztuló erdőterületek.
Az erdők azonban nem teljesen védtelenek a környezet változásaival szemben. Hogyan is lehetnének – hiszen évmilliók óta léteznek, és ezalatt folyamatosan alkalmazkodniuk kellett az éghajlat változásaihoz? Természetesen, ahol a feltételek alkalmatlanná válnak, ott az erdő is visszahúzódik. Amíg viszont a tájban jelen lévő fafajok életmenet-tulajdonságai lépést tudnak tartani a romló körülményekkel, addig az erdő megmarad, csupán néhány jellemvonása – így például a fajösszetétele – változik meg. Bárhol, egy természetes erdőben járunk, azt tapasztaljuk, hogy az aljnövényzetben sokféle fajba tartozó facsemetéket látunk. (Gyakran akkor is, ha a fejünk felett lévő anyaállományt csak egy-két faj alkotja.) Ebből a változatosságból szelektálódnak ki a leginkább versenyképes egyedek. Ha a klíma szárazabbá válik, akkor a leginkább szárazságtűrő fajoknak kezd „lejteni a pálya” – holott korábban őket szorították volna háttérbe a kevésbé szárazságtűrő, ám csapadékos viszonyok között jobban fejlődő versenytársak. Így alakulhat át egy bükkös idővel tölgy-dominálta erdővé a hazai hegyvidéken.
Az erdőgazdálkodás okozta sebek könnyen begyulladnak
Magyarországon mára igen kevés olyan erdőterület maradt, ami főbb vonásaiban természetesnek tekinthető. Az elmúlt száz-százhúsz év során nemcsak megduplázódott az ország erdősültsége, de drasztikusan át is alakult.
Korábbi legelőkre, szántókra különféle kultúrerdők és faültetvények – régi erdész-kifejezéssel „műerdők” – kerültek. (Gyakran a természetes, őshonos fafajú erdők helyére is.) Ezek a fával borított területek alig képesek reagálni a klímaváltozás hatásaira – lényegében önfenntartásra képtelen agrárrendszerekről van szó.
A klímaváltozás egyes típusaik létét kiemelten fenyegeti – a homokra telepített fenyvesek például rendkívül gyúlékonyak. Az említett Bükk-fennsíki tűzeset korábban telepített, részben elszáradt lucfenyvesből indulhatott.
Az őshonos fafajú hazai erdők – tölgyesek, bükkösök – ma is önszabályozó rendszerként működnek, ezért kisebb-nagyobb bolygatásokat – legyen az akár rovarkár, széldöntés – könnyen elviselnek. A bennük zajló intenzív erdőgazdálkodás azonban kritikus mértékben gyengítheti az ellenálló képességüket. Ne csak a tájat szárító, eróziót is okozó tarvágásokra és végvágásokra gondoljunk, amik szemmel jól látható szakadások az erdőtakarón! Arra is, hogy a vágásterületeken felnövekvő egykorú, egyforma fákból álló erdők vajon mennyire ellenállóak bármilyen kárnak vagy kórnak?… A szándékosan sűrűn tartott, kis koronájú, kis gyökérzetű, sudár törzsű fák enyhébb szélviharok alkalmával is könnyen kifordulnak a talajból, és dominóként döntik le egymást, vagy törnek el pálcikaként. Az egyforma fák koronáiban a rovarkártevők is töretlen tempóban terjednek, akárcsak a nálunk egyelőre még ritka koronatüzek.
A gazdasági erdők tehát jóval kevésbé ellenállók a klímaváltozás összes hatásával szemben, mint a természetes erdők, amelyek sokféle fafajból állnak, összetett és masszív állományszerkezettel jellemezhetők. Nemcsak az a nagy kérdés tehát, hogy a klímaváltozás milyen típusú kihívásokkal jelenik meg az adott tájban, hanem az is, hogy az ott található erdők milyen állapotban kénytelenek e kihívásoknak megfelelni. A „műerdők” gyakorlatilag védtelenek, de az őshonosakból álló erdőknek sem a legjobb formájukban kell megvívniuk a csatát. Mi, emberek hoztuk őket ilyen rossz állapotba, és a saját, jól felfogott érdekünk lenne, hogy segítsünk rajtuk...
Mit tehetünk? Mit tehet az erdőgazdálkodó?
Szerencsére léteznek megoldások. Kezdjük ismét a „műerdőkkel”! A klímaváltozás következtében egyre inkább pusztuló fenyőültetvényeket, sínylődő nyarasokat, néhol az akácosokat is egész egyszerűen le kell cserélni. Ahol lehet – különösen védett területeken –, valódi erdőket lenne célszerű kialakítani a helyükön. Külföldi példaként említhető a 2004-es magas-tátrai széldöntés, amely főként telepített fenyvesekben pusztított. A természetes felújulás már sokféle – részben lombos-fafajokkal indult be, amit a nemzeti parkban meg is őriznek a fenyők újratelepítése helyett. A hazai jogszabályok is előírják védett területen a „műerdők” lecserélését. (Ezt a gyakorlatot függesztette fel időszakosan, de így is sajnálatos módon a 2022-es „tűzifarendelet”.) A szárazodó klímát figyelembe véve fontos kiemelni, hogy nem ördögtől való újra gyepet fenntartani az ország azon területein, ahol a régmúltban is inkább erdőssztyepp vagy sztyepp lehetett jellemző.
Az őshonos fafajú erdőket érdemes folyamatos erdőborítás mellett szálaló – újabb nevén „örökerdő”–módszerekkel kezelni, ami segít visszaállítani azok természetes, ellenálló összetételét és szerkezetét. Ahol pedig a feltételek engedik – védett területek: különösen a nemzeti parkok belsejében –, bizony vissza kell őket alakítani vadonná! A háborítatlan vadon ugyanis, szerkezete és fajgazdagsága okán, az erdő leginkább ellenálló formája, lett légyen szó bármilyen külső hatásról.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
