Jellegzetes őrségi tájkép a magasból: rétek és erdők mozaikjai a házak között Szalafő-Pityerszeren

Fotó: Dr. Markovics Tibor

Vajon milyen lehetett ez a táj akkor, amikor az emberi civilizáció még nem gyakorolt rá számottevő hatást? A lápok évezredek alatt felhalmozódott tőzegrétegéből kimutatható pollenösszetétel és számos más vizsgálat a növényzetről adhat ugyan információt, de elő lehet-e állítani az egykori táj egy darabját vagy valami ahhoz hasonlót a jelenben? És ha netán igen, mire is jó ez az egész

Ökoszisztémáink hiányosak

A természetvédelem ma Európában a 19. század közepi, iparosítás előtti helyzetet tekinti az ökoszisztémák „eredeti” állapotának. Akkorra azonban már számos olyan faj kihalt vagy nagyon jelentősen visszaszorult kontinensünkön, amelyek minden valószínűség szerint jelentős hatást fejtettek ki az európai tájak képére, az élőhelyek szerkezetére, biológiai sokféleségére és stabilitására. Eltűnésükkel párhuzamosan az ember teljesen zárt erdőket és nyílt, jórészt fátlan gyepeket alakított ki, de mindemellett a művelésbe fogható területek jelentős részét felszántotta.

Az európai táj egy óriási kert képét öltötte magára: az erdő, gyep vagy szántó céljára „rendelt” parcellák határait térképeken és földkönyvekben rögzítették, erdő- és földtörvényekkel bástyázták körül. A természet folyamatai pedig csak ezek között és ott is erősen korlátozva működhetnek.

A bölényeket telepítésük idején fátlan legelők és zárt, tisztások nélküli erdőfoltok fogadták a kondorfai Hegy-völgyben

Fotó: Németh Csaba

Vissza az ősvadonhoz

Az 1980-as évek közepe óta dolgoznak olyan bátran kísérletező konzervációbiológusok, akik merészebb ambíciókat táplálva egy sokkal régebbi célállapotot tekintenek „természetesnek”. Ők a pleisztocén kor végére, a 11 700 évvel ezelőtti múltra tekintenek vissza, és azon igyekeznek, hogy az időközben eltűnt vagy az eltűntek helyettesítésére alkalmas fajok visszatelepítésével állítsák helyre az ökoszisztémák sérült folyamatait. Alternatív természetvédelmi szemléletük, a rewilding alapját az elmúlt évtizedek kutatásai és kísérletei jelentik. Ezekből sok minden kiderült arról, hogy egyes, kitüntetett szerepű élőlények miként befolyásolják az ökoszisztémák szerkezetét, tápanyagforgalmát és a velük együtt élő fajok sokféleségét.

Nagyragadozók és nagytestű növényevők

A szürke farkas Yellowstone Nemzeti Parkba történt visszatelepítésének példáján keresztül vált ismertté, hogy a nagyragadozók a zsákmányállatok viselkedésének megváltoztatásával is hatnak környezetükre. Sőt!

Ez az ún. félelemhatás végső soron az élőhelyek szerkezetének, de közvetve akár a folyók lefolyási viszonyainak módosulását is előidézheti. A nagyragadozók hiányában viszont a kisebb testű rókák, sakálok és nyestek szuperragadozóvá válnak, azaz sokszor nagyobb nyomást fejtenek ki a földön fészkelő madarakra, kisemlősökre, mintha a rájuk is veszélyt jelentő farkassal kellene osztozniuk az élőhelyen.

Míg a nagyragadozókhoz közvetett, a nagytestű növényevőkhöz közvetlen élőhely-alakító hatások kötődnek. Már a rágásukkal, taposásukkal is alakítják a tájat, befolyásolják, hogy hol nőhetnek fák és hol lesz fátlan egy élőhelyfolt, tömörítik vagy éppen lazítják a talajt, növénymentes felszíneket hoznak létre, illetve feltárnak olyan táplálékokat, amikhez aztán más fajok is hozzá tudnak férni

Készül az erdős sztyepp – A bölények böngésző legelésének hatására a gyepeken cserjék, majd fák jelennek meg, az erdőkben, cserjésekben pedig tisztások keletkeznek.

Fotó: Németh Csaba

Az európai bölény

Az európai bölény (Bison bonasus) a jelenkor legnagyobb testű európai szárazföldi emlőse. A szabad természetből a 20. század első felében az ember kipusztította, állatkertekben élő példányaira alapozott szaporítását követően azonban világállománya mára elérte a tízezer példányt. Ebből mintegy hétezer teljesen szabadon, kerítések nélkül él tíz európai ország félszáz helyszínén. Hazánkban nyolc helyen (állatkertek, vadasparkok, vadaskertek, vadon területek) közel száz egyed található, melyek közül 34 él az Őrségben.

A bikák 6-800, a tehenek 3-400 kg-os testtömegűek, marmagasságuk 180 cm körül alakul. Csoportban élő állatok, a tehenek kilenc hónap vemhesség után hozzák világra borjukat. A szarvasmarhafélékhez tartozó, növényevő állatok napjainkban elsősorban erdei környezetben élnek, ahova vélhetően az utolsó jégkorszakot követően, a nyílt, füves területek csökkenésével párhuzamosan, az emberi civilizáció nyomására húzódtak vissza.

Táplálkozásukban fontos szerepet játszanak a fásszárú növények: fogyasztják a fák és a cserjék hajtását, levelét, rügyeit, kérgét és alkalmanként gyökerét is. A bölények élettevékenységeik révén erősen befolyásolják az őket körülvevő táj alakulását: rágásuk, taposásuk eredményeként a zárt erdők mozaikossá válnak.

A bölények vadon élő, veszélyes állatok – Mozgatásukhoz kábításra, majd sok ember és gép összehangolt munkájára van szükség

Fotó: Németh Csaba

Az őrségi bölények története

És hogy mi köze mindennek az Őrséghez? A nemzeti parkban két évtizede döntöttünk úgy, hogy mi is létrehozunk egy kutatási területet, ahol az egykor itt élt európai bölény kapja a főszerepet. Hosszú előkészítő munka után 2019. június 19. kora estéjén, miután az utolsó, bölényeket szállító jármű is elhagyta az elektromos kerítéssel körbevett, 90 hektáros Kondorfa Hegy-völgy Vadon Területet, bezártuk a kaput. Megkezdődött egy izgalmas kísérlet, amelyben azt vizsgáljuk, hogyan alakul a táj képe, az élőhelyek és közösségek összetétele akkor, ha megszüntetünk minden területkezelést, és a bölényekre bízzuk környezetük alakítását.