Érdekes párhuzam, hogy nagy léptékű galaktikus otthonunkat, a Lokális Halmazt is három fő spirálgalaxis alkotja: a nevével sokakat lázba hozó óriás, az Androméda-köd, a Föld bolygó egét körbeölelő Tejút (mely nem mellesleg a Naprendszer saját galaxisotthona is egyben) és a harmadik testvér képében pedig a kissé elfeledett, némileg távolabb eső Triangulum-galaxis, vagyis az M33 tetszeleg.

Az M33-galaxis az előző kettőnél határozottan halványabb, távolabb is esik tőlünk, és talán fiatalabb is valamivel, megjelenése azonban egészen biztosan igen friss – galaktikus léptékben nézve. Éppen ezzel összefüggésben van valami, amiben a nagy tesó Andromédánál és a Tejútnál első ránézésre visszafogottabb M33 toronymagasan kiemelkedik a fő galaxisok közül!

Csillagok, bolygók és naprendszerek csillagközi anyagból kondenzálódva születnek. Erős egyszerűsítéssel és a detektorok számára láthatatlan „sötét anyagról” megfeledkezve azt mondhatjuk, hogy egy galaxisban két fő alkotóelem van: csillagok (kiegészítve bolygórendszereikkel és maradványaikkal) és csillagközi anyag (molekulákból álló por, szabad atomok, ill. gáz- és molekulafelhők). És bármilyen furcsa, de ennek a két fő alkotónak az aránya egy galaxisban nem állandó, ugyanis a csillagközi anyag folyamatosan csillagokká alakul, miközben a csillagok életük végén visszaszórják csillaganyaguk egy részét a csillagközi felhőkbe. E kétirányú folyamat eredője, hogy lassan, de egyre több csillag születik meg, és egyre kevesebb csillagközi felhő marad, cserébe a csillagközi felhők anyaga nehezebb elemekkel dúsul, amelyből később bolygók születhetnek. Az Androméda-galaxis és a Tejút ezen az ösvényen erőteljesen előrehaladtak, csillagaik jelentős része már megszületett, csillagközi anyagtartalékuk javát felélték, főleg az Androméda-köd.

És éppen ez az, amiben az M33 kiemelkedik két társa közül. A legkisebb galaxistestvér termékenysége – pontosabban a benne egy idő alatt születő csillagok száma – nemcsak tömegarányosan, de abszolút értékben is figyelemre méltó.

Az M33 tömege huszadrésze az Androméda-galaxisnak és tizede a Tejúténak, mégis több csillag születik benne jelenleg, mint a másik két nagy testvérben! Ennek az az oka, hogy míg a Tejútban és az Androméda-galaxisban a csillagközi anyag a galaxis tömegének alig 10-15%-át teszi ki, addig az M33 tömegének több mint a fele még arra vár, hogy csillagokká alakuljon. És ahol csillagok keletkeznek, ott látványos csillagviharok alakulnak ki, kiterjedt világító gázfelhőkben óriás csillaghalmazok születnek. Most, ebben a percben is! A Triangulum-galaxis olyan gazdag csillagkeletkezési régiókban, hogy csillagbölcsői külön katalógusszámot kaptak a 18. század végén, miközben akkor még azt sem tudták, hogy mik azok. Ezekben a régiókban összesen évente 0,45 naptömegnyi csillag születik meg – ez kétévente egy Nap létrejöttét jelentené. És jó, ha figyelembe vesszük, hogy a Nap egy igencsak nagy égitest, két év pedig igen rövid idő ezen galaxis életében...

Magyar asztrofotósok összefogással, rendkívül hosszú expozíciós idővel felfedték az M33 legtöbb csillagkeletkezési helyét. Érdekesség, hogy a csillagászati felvételek megfelelő beállítások és kalibráció mellett összeadhatóak, éppen ezért több távcső is képes ugyanazon a felvételen dolgozni. Így készült el – több mint 100 órányi expozíciós idővel – a távolabbi galaxisszomszédunk lenyűgöző, eleddig nagyon keveset látott képe, ahol a csillagkeletkezési régiók eltérő morfológiája, kémiai összetétele is nyomon követhető. Ha ezt az arcát nézzük, bizony a Triangulum-galaxis az egyik legérdekesebb csillagváros a Lokális Halmazban.