Norvégia térképét böngészve a Skandináv-félsziget északi részén könnyen rálelhetünk a 100 km hosszan a Norvég-tengerbe nyúló szigetcsoportra. Egykor a külvilágtól jócskán elzárt, vad sziklaszirtek uralta, titokzatosságot árasztó, tradicionális halászfalvak világa volt, ám mára a hidak és tenger alatti alagutak jóvoltából elérhetővé vált. Így egyre nagyobb teret hódít a turizmus és annak is a Skandináviában oly elterjedt lakóautós ága
Ha pedig közúti közlekedés: a Norvégiát észak–déli irányban átszelő és összekötő
6-os út itt a fjordokkal sűrűn tagolt partvidék miatt megszakad, vagyis az ország a Lofoten-szigetek térségében kettészakad. A legészakabbi szegletből, a Nordkappról, illetve Norvégia északi harmadából így csak szárazföldön és országon belül maradva nem tudunk a fővárosba, Oslóba jutni – csak komp vagy egy jókora svédországi kitérő beiktatásával.
A Lofoten-szigetvilág a norvég partvidék jellegzetes táját tárja elénk, bár abból a vadabbik fajtát: a szárazföld és tenger találkozásának izgalmas sziklaalakzatait, rendkívül tagolt partvidéket, öblök végeláthatatlan sorát, a partokon pedig festői halászfalvakat. Messzi északi fekvése ellenére – a tengeri kitettségnek és az észak-atlanti-áramlatnak köszönhetően – a szigetek időjárása kiegyenlített: a tél jóval enyhébb a hasonló szélességen található településeknél (a 2017-es januári átlaghőmérséklet 1,4 °C, a februári –0,3 °C volt, míg a Skandináv-félsziget keleti oldalán fekvő Murmanszkban a januári–februári átlag –11 °C körül alakult!). A lofoteni tél tehát a különleges hőmérsékleti anomáliák egyike! De a legmelegebb időszakban, júliusban is tavaszias idő fogad, 12 °C-os havi átlaghőmérséklettel. Persze mindezek a hőmérsékletek szitáló csapadékkal és gyakori viharos széllel nyernek igazán értelmet… Szélcsendben pedig mindennapos jelenség a mindenhová beülő köd. Ilyenkor szinte megelevenednek az ősi legendák, melyek koboldokról, trollokról és egyéb titokzatos-misztikus lényekről szólnak.
Az erős szél, az északi fekvés miatti alacsony hőösszeg, a kevés napsütés, és a többnyire vad domborzat miatt az erdőborítás helyett bokros-fenyéres a felszín, a cserjések talaja pedig vizenyős-mohás. A kiépített ösvényekről letérve könnyedén és legfőképp váratlanul süppedünk bokáig a vízzel igen jól átitatott aljzatba. A látnivalók elérése ugyanakkor korántsem problémás: főút halad végig a szigeteken, így szinte minden természeti és települési érdekesség felfűzhető, hiszen bár szabdalt szigetvilágról van szó, a földdarabok tenger alatti alagutakkal és hidakkal állnak összeköttetésben egymással.
A hagyományos építészetű halászfalvak szemvidítóan színes házai, és a szabdalt hegyvilág keretében fekvő, védett öblökben sorakozó halászbárkák idilljét csak a turistahadak árnyékolhatják. A településeken nyáron nyilvánvalóan több a látogató, mint a helyi lakos, így a régi mesterségek űzése mellett napjainkra a minden igényt kielégítő szolgáltatások is elérhetőek. Ráadásul nem skanzenben vagyunk!
A skandináv építészet itteni jellegzetessége is, hogy az épületek szigetelése érdekében a tetők földréteggel és fűvel borítottak. Az apró halászkunyhók szorosan egymásba kapaszkodva állnak a vízparton, a teraszok gyakran stégként értelmezhetőek, melyek alatt már a tenger hullámain imbolyognak a halászhajók. Az út és a kis halásztelepülések sora Å-ban ér véget (mely egyben a norvég ábécé utolsó betűje is), innen a szárazföldet felváltja a tenger.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
